Nagyvilág: Zsinagóga épül a megújuló Groznijban
MAZSIHISZ
Csecsenföld fővárosa egy új zsinagógának fog otthont adni. A zsidó imaház alapkövét január 9-én tették le egy XIX. századi askenáz zsinagógában, amelyet 1937-ben zeneiskolává alakítottak, az 1990-es évek közepén viszont romba dőlt az első csecsenföldi háború következtében.
Groznijba utazik a Beitar jeruzsálemi futballcsapat, hogy barátságos mérkőzésen játsszon az orosz Terek Groznij csapatával. A kaukázusi Knot hírügynökség szerint az izraeli csapat részt vesz az ünnepségen is.
A grozniji városháza képviselője elmondta, hogy a zsinagóga építésének ötlete 2007-ben született Groznijban az „Iszlám: a béke és az alkotás vallása” elnevezésű nemzetközi konferencián. A rendezvényen Zinovy Kogan rabbi, az Orosz Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke javasolta Csecsenföld vezetőjének, Ramzan Kadyrovnak, hogy építsenek Groznijban egy zsinagógát a zsidó közösség újjáéledése érdekében.
A Virtuális Zsidó Könyvtár adatai szerint 1970-ben mintegy 10.000 zsidó élt Groznijban. Az első és második csecsen háború idején a legtöbb csecsenföldi zsidó Oroszország más részeibe vagy Izraelbe emigrált. Jelenleg nem tudják, hány zsidó család él Groznijban. 1995-ben, az első csecsen háború idején az egyik azt jelentette, hogy „Izrael csaknem az összes zsidót evakuálta a csecsenföldi háborús övezetből”.
Még nem tudni, hogy néz majd ki és mennyibe kerül az új zsinagóga, az viszont biztos, hogy az Akhmad Kadyrov mecset közelében fog állni. A mecset hivatalos neve „Csecsenföld Szíve”, amely Oroszország egyik legnagyobb mecsete, és több mint 10.000 hívő befogadására képes.
Alig egy évtizeddel ezelőtt az ENSZ „romokban heverő városnak” nyilvánította Groznijt. A Moszkvától kapott több milliárd dollárnyi segélynek köszönhetően viszont Csecsenföld, de különösen Groznij drámai változásokon ment keresztül: háború sújtotta városkából a felhőkarcolók és lenyűgöző sugárutak nagyvárosa lett.
Forrás: Radio Free Europe, Radio Liberty