Gázkamrák, emberkísérletek, éhhalál: drámai beszámolók Észak-Koreából
Míg a Nyugatot leginkább Phenjan titokban zajló atomkísérletei aggasztják, az Észak-Korea haláltáboraiból szökött egykori foglyok továbbra is elszántan küzdenek rokonaikért és honfitársaikért. Egyre szaporodnak a beszámolók a lágerekben uralkodó borzalmas körülményekről, és úgy fest, Kim Dzsong Un uralma nem hoz enyhülést ezen a téren. A Hetek cikke.
Életükben először tűzijátékkal és utcabállal köszönthették az új évet Észak-Korea lakói, ami szép eredmény ahhoz képest, hogy a határ közelében felállított dél-koreai karácsonyfa-fényinstallációt Kim Dzsong Un még háborús veszéllyel fenyegető provokációnak nevezte. A vattakabátos koreaiak önfeledten fényképezték a ritka látványosságot Phenjan utcáin a hóesésben. Eközben számos honfitársuk a náci Németország mintájára épült táborokban sínylődik – nemzetközi szervezetek közel kétszázezer főre becsülik a számukat.
Hárommillió éhhalál
A „legfőbb vezető” Kim Dzsong Un rendhagyó módon a televízión keresztül köszöntötte népét. Apja, Kim Dzsong Il egész életében elzárkózott az effajta nyilvánosságtól, úgy tűnik azonban, hogy a fiatal Kim Dzsong Un modernizálni akarja az állami kommunikációt. Újévi beszédében az élelmiszerhiánnyal küzdő ország lehetőségeihez képest igen nagyratörő terveket vázolt fel: egy eljövendő „gazdasági óriásról” beszélt, amelynek a tudományos-technológiai forradalom következtében kell megszületnie, és természetesen nem feledkezett meg a fokozódó fegyverkezési programról sem: az „ország stílusának megfelelő”, ám minél modernebb és összetettebb felszerelések beszerzését tűzte ki célul. A nemzetközi világot aggasztó atomprogramról nem esett szó, ami nem meglepő annak ismeretében, hogy Észak-Korea a váltakozó szárazságok és árvizek miatt ismét ki van szolgáltatva különböző külföldi segélyszervezetek adományainak, amelyek általában az atomprogram felfüggesztését várják.
A „csudzse” (azaz teljes önállóság) eszméjén felépülő kommunista állam nem először van ilyen súlyos helyzetben. A volt udvari költő, Dzsang Dzsin Szung szerint 1994 és 1999 között hárommillió ember pusztulhatott éhen a természeti katasztrófák miatt. Egy tavaly készült titkos videofelvétel szerint a jelenlegi éhínség már az ország szeme fényét, a hadsereget is elérte, amely egyébként létszámát tekintve az ötödik legnagyobb a világon.
Senki sincs biztonságban
A legrosszabb sors mégis azoknak jut, akik a rendszer ellenségeinek bizonyulnak. Ehhez pedig nem kell sok: elég, ha valakinek egy rokona illegálisan elhagyja az országot, keresztény hitre tér a hivatalosan ateista államban, vagy csupán praktikus okokból lesz nemkívánatos személlyé: például véletlenül megtud valakiről valamit, amit nem kellene. Senki sincsen biztonságban: a váratlan rajtaütés éppúgy elérheti a szegény vidéki földműveseket, mint a dúsgazdag phenjani elit tagjait, és az alapelv szerint három generációra terjed ki a büntetés, azaz gyakran egész nagycsaládokat hurcolnak el a szigorúan titkos büntetőtáborokba. A tavalyi balul elsült pénzügyi reform ötletgazdáját közeli munkatársaival együtt például kivégezték, családjaik pedig nyomtalanul eltűntek valamelyik tábor mélyén.
Szövetségi kapitányból munkás
Az Észak-Koreát a dél-afrikai futball-világbajnokságra kijuttató szövetségi kapitány szerencsésebben megúszta: a csapat rossz szerepléséért mindössze visszafokozták építőmunkássá. A táborokról a külvilág csak kétféle forrásból jut információhoz: vagy műholdfelvételekről, vagy szökött foglyok beszámolóiból. Az államhatalom azonban a külföldre jutott foglyokról sem veszi le a kezét: Dél-Koreában számos titkosügynök tevékenykedik, akiknek a segélyszervezetekből való kiszűrése külön gondot jelent Szöulnak. Phenjanban épp a közelmúltban ünnepeltek egy sikeresen hazatért ügynökpárost, akik menekült házaspárként épültek be egy észak-koreaiakat segítő szervezetbe, és onnan jelentettek rendszeresen a szökevényekről.
Feldobta szüleit
Bár csak keveseknek sikerül kijutni a táborokból, az évek folyamán mégis egyre szaporodnak a fogságbeli élményeket feldolgozó könyvek. Szhin Tonghjukh, aki a 14-es táborban született és nőtt fel, arról ír könyvében, hogy a családokat olyan mértékben szeparálják egymástól, hogy a szülők gyakorlatilag semmit sem tehetnek gyermekeikért, nem élhetnek családként. Magának Szhinnek sem volt egyáltalán lelkifurdalása, amikor szökést tervezgető anyját és bátyját még gyerekként feladta, abban a reményben, hogy árulásáért esetleg végre egyszer egy jót ehet majd. Amikor kivégezték őket, úgy gondolta, azt kapták, amit megérdemeltek, hiszen megszegték a börtönszabályzatot. Más volt rabok is súlyos éhezésről, nehéz munkáról, kínzásokról és nyilvános kivégzésekről számolnak be. A délelőtti oktatás után a gyerekeknek is 16-18 órát kell dolgozniuk. Egy személyazonosságát titkoló hölgy, aki tizenhárom évesen került büntetőtáborba, arról számolt be, hogy már gyerekként a bányában tolta a csilléket hosszú órákig pihenés nélkül, gyakran bármilyen védőruha vagy felszerelés nélkül. „Többször is beomlott a bánya, sokan megsérültek, emberek elveszítették a lábukat, sokakat élve temettek el a kövek. Borzalmas volt” – mondta a hölgy, aki huszonnyolc év után szökött meg a táborból, azonban személyazonosságát gondosan titkolja, mert a rokonai még mindig ott vannak. Többek egybehangzó beszámolója szerint a kis adag káposztán és kukoricakásán tartott rabok mindent megettek, ami mozgott: bogarakat, rovarokat, patkányokat. Sőt, beteg gyermekeiket orvosi ellátás és táplálék híján vemhes patkányok testéből kivágott magzatokkal próbálták gyógyítgatni.
Táborok náci mintára?
Egy másik egykori rab, Kim Jong Szun szerint a táborokat egyenesen Auschwitz mintájára tervezték. Ezt a 22-es tábor volt parancsnokának vallomása is megerősíti, aki a BBC egyik dokumentumfilmjében azt állította, hogy a rabokon vegyi anyagokkal kísérleteket is folytattak, és a tábor gázkamrával is rendelkezett, ahol gyakran egész családokat gázosítottak el, miközben egy üvegfalon át tudósok figyelték a haláltusájukat. Kim Jong Szun, aki táncosnőként fényes karriert futott be, azért került a börtönbe, mert közelről ismerte Szong He Rimet, az ünnepelt színésznőt. Kim Dzsong Il ugyanis szemet vetett a férjezett Szong He Rimre, és arra kényszerítette, hogy váljon el férjétől, és költözzön egy szigorúan őrzött, speciális lakhelyre. Szong He Rim – aki később Kim Dzsong Il legidősebb fiának anyja lett – mindössze a költözés tényét említette barátnőjének, de már ez is elég volt ahhoz, hogy megpecsételje a sorsát.
Nemzetközi szakértők szerint a phenjani titkos atomprogram eközben töretlenül halad előre, és egy újabb kísérleti robbantással közel kerülhetnek ahhoz, hogy akár hosszú hatótávolságú rakétára szerelhessék atombombájukat. Észak-Korea ugyan kevés – néhány bombára elegendő – plutóniummal rendelkezik, de a feltételezések szerint uránium alapú fejlesztéseken is dolgoznak.
