Tőkés László: a „listázó” Gyöngyösi a határon túli magyarokat is provokálja
Forrás: Krónika
Tömegtüntetés a nácizmus ellen címmel rendeztek demonstrációt tegnap Budapesten a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezésében.
A megmozdulásra annak nyomán került sor, hogy Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő múlt hétfői parlamenti felszólalásában a Magyarország számára „nemzetbiztonsági kockázatot” jelentő zsidó származású képviselők és kormánytagok öszszeírását szorgalmazta. Gyöngyösi kifogásolta, hogy a magyar kormány miért nem áll Palesztina oldalára a közelmúltban kialakult gázai konfliktus ügyében. „A világbékét elsősorban Izrael fenyegeti, így pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára” – jelentette ki a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
A tegnapi Kossuth téri megmozduláson Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője leszögezte: „nem akarunk együtt élni alantas, rasszista megnyilvánulásokkal, nem fogadhatjuk el, hogy vétlen milliók halálát, szenvedését semmibe vegyék”. Rogán szerint a népirtások minden esetben listákkal kezdődtek, ezért elfogadhatatlan, ha valaki nem tanul az elmúlt száz év történelméből. Beszédét azzal zárta: Magyarország megvédi polgárait. Bajnai Gordon volt miniszterelnök reménykeltőnek nevezte, hogy a kormányoldal és az ellenzék közösen emeli fel a szavát az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben, majd közölte: a nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni, de még a hatalomért sem szabad összefogni a nácikkal. „A fasizmus vírus, a Jobbik pedig a vírusgazda” – jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője, támogatva a Jobbik „karanténba zárását” célzó javaslatot.
Gyöngyösi szavai éles tiltakozást váltottak ki belföldön és külföldön egyaránt, antiszemita megnyilatkozását az Orbán-kormány, Áder János államfő, magyarországi pártok és civil szervezetek, egyházak egyaránt elítélték. Elutasította a Jobbik képviselőjének megjegyzéseit az Amerikai Egyesült Államok, Izrael és az Európai Bizottság is, ugyanakkor állásfoglalásban ítélte el a faji, etnikai és vallási alapú megkülönböztetést a debreceni, illetve a budapesti közgyűlés. Különben Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az ügy kapcsán leszögezte: az országgyűlési képviselők esetében is csak a kettős vagy többes állampolgárság ténye nyilvános adat, az viszont nem, hogy az illető melyik más állam állampolgára.
A botrány dacára a Jobbik folytatta a hangulatkeltést: Novák Előd alelnök emailben minden parlamenti képviselőtől tájékoztatást kért, hogy a magyaron kívül rendelkezik-e más állampolgársággal. Novák később lemondásra szólította Ertsey Katalin LMP-s országgyűlési képviselőt, aki írásbeli kérdésére ironikus hangvételű válaszában azt írta, izraeli állampolgársággal is rendelkezik. A jobbikos politikus arra hivatkozott, elfogadhatatlan, hogy az LMP-s politikus eddig ezt „eltitkolta”. Ertsey azonban közölte: a jobbikos politikus kérdésének abszurditására felhívva a figyelmet válaszlevelében azt írta, hogy izraeli állampolgár, a magyar állampolgárságát pedig vásárolta, emellett piréz (nem létező nép – szerk. megj.) állampolgársággal is rendelkezik. Az ellenzéki politikus elmondta, természetesen nem izraeli állampolgár, a levelével csak arra akart utalni, hogy Novák elvesztette a kontrollt.
Az ügyben kibocsátott tegnapi közleményében Tőkés László EP-képviselő megállapította: nem a zsidó származású emberek, hanem az őket listázni kívánó Gyöngyösi Márton jelent nemzetbiztonsági kockázatot Magyarország számára. „Megítélésünk szerint a jobbikos képviselő antiszemita megnyilatkozása nyílt provokációt jelent nem csupán zsidó polgártársaink és – az egyébként nemzetközi bírálatok és támadások kereszttüzében álló – Magyarország, hanem hasonló módon a határon túlra szakadt, legfőképpen pedig a kettős állampolgársággal rendelkező magyarok ellen is” – jelentette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Tőkés nem tartja kizártnak, hogy „listázó” szándékával Gyöngyösi a határokon túlra kiterjesztett honosítás intézményét célozta lejáratni. „Romániában élő magyar polgártársaim közösségében külön is kikérjük a határon túl élő magyar állampolgárok iránti kollektív bizalmatlanság – közvetett – kinyilvánítását” – fogalmazott Tőkés, hozzátéve: jogosnak ítéli viszont a kettős átvilágítás alkalmazását azok esetében, akik a múltban nyilvánvaló módon kollaboránsai voltak a hírhedt Szekuritáténak, és akik közül sokan áttelepültek Magyarországra.