A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a jobbikos kijelentést
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői, parlamentben elhangzott kijelentését és a házbizottság ülésén azt kezdeményezi, hogy 2013-tól a házelnök utólag, akár pénzbírság formájában is felléphessen az ilyen szóhasználat ellen – közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság keddi rendkívüli ülése előtt újságírókkal.
A frakcióvezető elfogadhatatlannak minősítette a hétfői ülésnapon elhangzottakat, és közölte azt is, nem lát különbséget Gyöngyösi Márton hétfői és keddi nyilatkozata között. Szerinte az ilyen kijelentések ellen minden politikai erőnek a leghatározottabban fel kell lépni és ezt megtehette volna a jobbikos képviselő felszólalása idején a plenáris ülést levezető alelnök is, de mivel egy képviselőcsoportba tartoznak, nem meglepő, hogy nem tette meg.
Rogán Antal elmondta, a házbizottság ülésén kezdeményezi, hogy jövő év január 1-jétől a házelnök utólag, akár pénzbírság formájában is felléphessen az ilyen cselekedetek, az ilyen elfogadhatatlan politikai szóhasználat ellen. Utalt arra is, hogy jövőre a levezető elnök bizonyos esetekben kivezettetheti az országgyűlési képviselőt, most azonban, csak a figyelmeztetés eszközével élhet.
Hangsúlyozta, a Fidesz az antiszemitizmus minden formáját elítéli, és kötelességének tartja megvédeni minden zsidó és nem zsidó származású embert. Emlékeztetett arra, a Fidesz az a párt, amely először lehetővé tette, hogy a holokauszt emléknapján megemlékezést tartsanak az Országgyűlésben.
Gyöngyösi Márton hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén, Németh Zsolt külügyi államtitkárhoz intézett azonnali kérdésében azt kifogásolta, hogy a kormány miért nem áll Palesztina oldalára a közelmúltban kialakult gázai konfliktus ügyében. Az államtitkár válaszában azt mondta, a magyar kormány a két nép közös érdekeit képviseli, Magyarország ezért üdvözli a térségben kötött tűzszünetet.