Domán István: Szeretném elhozni vallásunk vigaszát, hitünk reménységét
MAZSIHISZ
Szeretném elhozni vallásunk vigaszát, hitünk reménységét – fogalmazott Domán István főrabbi a kilencvenedik születésnapja tiszteletére megrendezett ünnepségen vasárnap a budapesti Goldmark-teremben. Alábbiakban Dr. Domán István az ünnepségen elmondott beszédet olvashatják.
Első szavam a köszöneté. Köszönöm az Egek Urának, hogy életben tartott, megőrzött mind a mai napig. A köszönet többirányú: egyrészt szólt az életben maradásért, másrészt, hogy magas korom dacára még aktívan működöm: rabbi állást töltök be és tanítok az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen, harmadrészt, hogy publikálok.
A Talmud tanítja: „Gersze döjánkusze odif” – a gyerekkori tanulmányok a legmaradandóbbak. Ezért szüleim, akik ortodox zsidók voltak, Jesívába (talmudiskolába) küldtek, ahol kora hajnaltól késő estig Talmudot tanultunk.
Már a negyedik ilyen talmudiskolában tanultam Galántán, és úgy látszott, hogy még az Örökkévaló sem ment meg attól, hogy ortodox rabbi legyek. Ám a megye főispánja másképp döntött; feloszlatta a Jesívát és a diákokat visszazsuppoltatta lakóhelyükre. Így kerültem vissza Budapestre és elkezdtem foglalkozni világi tantárgyakkal.
1944-ben sárga csillaggal a mellemen tettem érettségi vizsgát a Barcsay utcai Madách Gimnáziumban. Ezután munkaszolgálat következett, amelyet a német légelhárító tüzérségnél abszolváltam. Azt hiszem szükségtelen hangsúlyoznom, hogy nem mint tüzér…
A felszabadulás után beiratkoztam az Országos Rabbiképző Intézetbe és vele párhuzamosan a Pázmány Péter Tudomány Egyetemre, s elkezdtem kutatni az élet értelmét. Azóta is ezt teszem… De ez a kutatás hozta magával, hogy írtam kilenc könyvet, több mint ötszáz tanulmányt, cikket, elbeszélést, tárcát és disszertációt. De a legfontosabbnak tartom, hogy mindjárt a világháború után, vidéki hitközségekben, mint rabbiképzős diák vállaltam rabbi funkciót.
Köztudott, hogy a holokausztban a magyar vidéki zsidóság vesztesége volt a legnagyobb egész Közép-Európában. A deportálásokból csak 10% érkezett vissza és azok is megkínozva, meggyötörve, kifosztva, kirabolva. Érthető, hogy szinte minden ellen lázadtak, aminek balsorsukat tulajdonították. Sok mindent megpróbáltam, hogy elhozzam hozzájuk vallásunk vigaszát, hitünk reménységet. És ha sikerült néhányukat eltántorítanom az önrombolástól, az öngyilkosságtól és felcsillantani a jövő reményét, akkor ezt tekintem legjelentősebb tevékenységemnek.
Köszönettel kezdtem beszédemet és azzal is fejezem be. Köszönetet mondok feleségemnek, Katinak, aki immáron 47 éve a társam.
Köszönetet mondok a Hitközség vezetőségének, akik megrendezték ezt a felemelő ünnepséget. Köszönöm Dr. Hölvényi György egyházi ügyekért felelős államtitkár úrnak, Prof. dr. Schweitzer József főrabbi úrnak és Ilan Mor Izrael budapesti nagykövetének, hogy eljöttek erre az alkalomra.
Köszönöm rokonaimnak, akik közül többen nagy utat tettek meg, hogy nekem örömet szerezzenek, barátaimnak, híveimnek és tanítványaimnak, hogy eljöttek együtt ünnepelni velem.
Teljes szívemből kívánom, hogy még sok-sok éven át ünnepelhessük egymás születésnapját az emberi kor végső határáig.
