Térj vissza atyáid országába, szülőföldedre és én veled leszek
Jó szombatot, Shabat Shalom
A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 15:42 óra, az ünnep kimenetele: 16:50 óra.
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 15:42 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 16:50 óra után.
A Tórából ezen a héten az „VÁJÉCÉ” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Hetiszakaszból:
„Miért szöktél el titokban és megloptál engem? Nem adtad tudtomra, hogy elbocsátottalak volna örömmel, énekkel, dobszóval és hárfával. ” (Mózes 1. 31:27.) Dr. Bernstein Béla fordítása
Vájécé – És elment Jákob
(Mózes 1. 28:10-32:3.)
E heti párásánk összefoglalja Jákob életének húsz esztendejét, azokat az éveket, melyek igen eseménydúsak voltak az ősatya életében. A múlt héten szemtanúi lehettünk, hogy el kellett hagynia ősei földjét, egyrészt testvére haragja elől menekült, másrészt azzal a céllal hagyta maga mögött a szülői házat, hogy megfelelő asszonyt találjon, és családot alapítson.
Bár számos akadállyal került szembe, de I-sten segítségével sikeresen vette valamennyit. „És ő mondta: Íme, még nagy a nap, nincs még ideje beterelni a nyájat, itassátok meg a juhokat és menjetek, legeltessetek”(29:7).
A rofsici Rabbi Náftáli alaposan szemügyre vette a pászukot, tűnődött keveset, nagy levegőt vett, majd ezt mondta: „A (hén -íme) szó betűi magukban vannak, senkivel nem lehet egymás mellé szerkeszteni őket. Az álef a tet -tel, a bét a chet -tel, a gimel a zájin -nal, a dáled a váv -val tízzel egyenlő, de a héj -nek nincs olyan párja, mellyel összeadva tizet adna. Így van ez a nun -nal is (minden tíznél nagyobb és száznál kisebb értékkel rendelkező betű összeadható egy másikkal úgy, hogy száz legyen a végeredmény, kivéve az ötvenet érő nun -t).
Mindaddig, míg a „hén állapotban” maradunk, vagyis nem tudunk összefogni, és nem vagyunk egységesek, addig „nincs még ideje beterelni a nyájat”, vagyis folytatódik a diaszpóra keserű időszaka”. „De ők mondták: Nem tehetjük, amíg össze nem gyűlnek mind a nyájak, akkor elgördítik a követ a kút szájáról, hogy megitassuk a juhokat” (29:8).
A kutak környéke ideális találkozóhelynek tűnik a tórai elbeszélések alapján. Eliezer egy kútnál pillantotta meg Rebekát, Mose rábénu ugyancsak ott látta meg későbbi feleségét Cipórát, és Jákob is egy kút mellett futott össze Ráchellel. Kapcsolatuk nem indul gördülékenyen, mivel „megcsókolta Jákob Ráchelt és fölemelte hangját és sírt” (29:11).
Miért sírt? Az egyik magyarázat szerint meglátta (ruách hákodes által), hogy nem együtt lesznek eltemetve. Könnyen lehet, hogy ezért, de teljes szívemből remélem, hogy inkább a másik magyarázat van közelebb az igazsághoz, miszerint az tette bánatossá, hogy nem hozott semmiféle ajándékot, „üres kézzel jött”.
Történt ugyanis, hogy Elifáz, Ézsau fia, apja parancsára Jákob után eredt, hogy megölje. Mikor sikerült utolérnie rájött, hogy képtelen teljesíteni apja akaratát, hiszen „Izsák ölében nőtt fel”, és megkérdezte Jákobot, hogy mit tegyen?
Nem könnyű helyzet, hiszen gyilkolni nem akart, viszont Ézsau ellen sem akart cselekedni a derék fiú, Jákobra várt a feladat, hogy kitaláljon valamit. A mentőötlet megszületett: vegye el Elifáz minden vagyonát, ezáltal bizonyos értelemben végez vele, hiszen az idegen országban, magányosan vándorló nincstelen olyan „mintha halott lenne”.
Miután kisírta magát, a fiatalok beszélgetni kezdtek: „És tudtára adta Jákob Ráchelnek, hogy az ő atyjának rokona ő és hogy Rebeka fia ő…” (29:12). Rási kommentárja szerint a mondat egyszerű jelentése az, hogy közeli rokonként mutatkozik be, azonban idézi a midrást is, mely szerint komoly üzenetértéke van a bemutatkozásnak. Azt közli Ráchellel, hogy amennyiben Lábán tisztességtelenül viselkedik vele, akkor ő is hasonlóan fog reagálni (elvégre rokonok, és ennek okán Jákob is ismeri galád trükkjeit), viszont ha rendesen bánik vele, akkor azt is viszonozni fogja, mivel ő Rebeka fia (akinek tisztességéhez kétség sem férhet).
„Lea szemei azonban gyengék voltak”(29:17). Legkevésbé népszerű ősanyánk szemeinek gyengeségéről sokféleképpen szóltak. Ibn Ezra valójában nem erről, hanem a pászukhoz fűzött kommentárról írta: „és Ben Efráim () azt mondta, hogy hiányzik (a tórai szövegből) egy „álef”, mert a rákot (gyengék) szóból hiányzik egy álef, és úgy kellene állnia, hogy Lea szemei hosszúkásak (árukot) voltak”. Valójában – teszi hozzá Ibn Ezra, ennek a pársánnak hiányzik egy álef, és ezen magyarázata miatt kiérdemli (az álefet nélkülöző ) Ben Párim, vagyis a „marhák fia” nevet”.
„Ráchel pedig szép alakú és szép ábrázatú volt”(uo.). A mondatból úgy tűnik, hogy Ráchel imánu elsősorban szépségével tűnt ki, a bölcs Salamon király viszont tudatta: „hazugság a kellem, és hiábavalóság a szépség, asszony, ki istenfélő, az dicsértessék” (Példabeszédek 31:31).
Bölcseink (áldás emlékükre) megnyugtattak, szép nőt is szabad szeretni, csupán arról van szó, hogy a kellem és szépség önmagában nem, csak istenfélelemmel párosulva jelent igazi értéket. „És mondta Jákob Lábánnak: Add ide feleségemet, mert leteltek napjaim; hadd menjek be hozzá” (29:21).
A magyar fordítás szemérmesen, egyben szándékosan pontatlanul fogalmaz, Jákob az itt olvashatónál sokkal érzékletesebben mondta meg apósának, hogy mit is szeretne jövendőbelijével. A Rálbág megjegyzi, hogy – megállapodásuk ellenére – a hetedik év végeztével Lábán nem mondott semmit Jákobnak, ezért kellett emlékeztetnie, hogy miben egyeztek meg.
Rási pedig elmondja, hogy nem valamilyen fizikai szükséglet késztette arra az ősatyát, hogy ilyen nyersen fogalmazzon jogos jussát illetően, hanem az a tény, hogy már nyolcvannégy esztendős volt (84!), és el kellett kezdeni küldetésének végrehajtását, hiszen nem kevesebb, mint 12 törzsnek kellett atyjává válnia.
Darvas István rabbi / Forrás: OR-ZSE
