A zsidóság keze nyoma
Szőnyi Szilárd / Heti Válasz
A szegedi zsidó hitközség vezetője a múlt vitás alakjairól
Szereti Wass Albert verseit, ám elutasítja a Horthy-kultuszt. Bírálja Nyirő József újrafelfedezését, de azért nem adja vissza állami kitüntetését. Lednitzky Andrást, Izrael tiszteletbeli konzulját, a szegedi hitközség vezetőjét a Wallenberg-év közepén zsidómentőkről és palesztin terroristákról is faggattuk.
ledntzkyandr__s.jpg
(A kép forrása: szegedma.hu)
Úgy hírlik, Szeged a zsidó-magyar együttélés mintavárosa: az antiszemitizmust itt hírből sem ismerik, s az izraelita hitközség és a keresztény egyházak vezetői rendszeresen együtt vacsorálnak. Igaz, hogy egyszer még a Kuruc.info is a szegedi zsidóság dicséretére vetemedett?
Igaz. Merthogy Szegednek mindig is nemzetközi hírű rabbijai voltak. Elsőként Lőw Lipót folkloristát, az 1848- 49-es szabadságharc tábori rabbiját, a hazai neológia megalapozóját kell említeni. Őt követte fia, Lőw Immánuel néprajztudós, botanikus, aki felsőházi tagként az elsők között tiltakozott Trianon ellen. Erre figyelt fel az idézett orgánum.
Tényleg jóban lehetnek itt a felekezetek: mi is Kiss-Rigó László szeged- csanádi katolikus püspök ajánlásával és kalauzolásával jutottunk el önhöz.
Valóban, nagyon szépen megélünk egymás mellett. Részt veszünk egymás fontosabb eseményein, és amikor egybeesik a hanuka és az advent, együtt gyújtunk gyertyát a Dóm téren. De ugyanilyen jó viszonyt ápolok a többi történelmi egyházzal és a Fidesz, a KDNP és az MSZP helyi képviselőivel is.
Ezek szerint Schweitzer József főrabbival itt nem eshetett volna meg az az inzultus, ami Budapesten érte?
Nem zárható ki, de kisebb a valószínűsége. Szeged befogadó város, tele külföldi egyetemistával, s a hétköznapi antiszemitizmus inkább látensen érvényesül. Igaz, a gazdasági válságok mindig fokozhatják az indulatokat.
A XX. század viharai után mekkora ma itt a zsidó közösség?
A város az 1879-es nagy árvíz utáni években épült ki jelenlegi formájában, s máig tetten érhető rajta a zsidóság keze nyoma. Elég, ha csak a pompás palotákat, a Varga kötélgyárat vagy a Pick szalámit említem. A legtöbb zsidó a harmincas években élt Szegeden: több mint nyolcezer fő. Közülük 5600-at zártak a gettóba. Szeged hősi halottaiból a 48 százalék zsidó volt, a haláltáborokból pedig 1800-an tértek vissza. A fogyatkozás következtében ma már alig vagyunk ötszázan. Ki kell viszont emelnem a katolikus egyház korabeli szerepét a zsidóság mentésében.
Ez az idei Wallenberg-évben különösen sokatmondó. A katolikusoknak inkább a felelősségét szokás firtatni, külföldön meg úgy tudják, hogy nálunk egyetlen zsidómentő tevékenykedett, de az is svéd volt.
Pedig a helyi püspökök felszólaltak a deportálások ellen, és sok zsidónak adtak mentesítő okmányt. Kétszáz főt kereszteltek ki, s nem rajtuk múlt, hogy többségüket így is elhurcolták. Amikor pedig a maradékuk visszajött, az egyházak ruhával, gyűjtéssel, a hajdani bútorok visszaszerzésével segítettek.
Mindennek fényében, az egykor Horthy Miklós Tudományegyetemnek nevezett intézmény orvostudományi kara dékáni hivatalvezetőjeként mit szól a kormányzó kultuszának újraéledéséhez?
Német nyomásra ugyan, de a magyar hatóságok részesei voltak a deportálásnak, s ezen egy zsidónak nehéz túllépni, főleg, ha érintett a kérdésben. Nálunk például apai ágon 24-en maradtak ott Auschwitzban. Nagy fájdalmunk hát a Horthy-kultusz újraéledése, hiszen a kormányzó írásaiban maga is tanúságot tett antiszemitizmusáról. E jelek alapján ki kell jelenteni, hogy az országban két éve fokozódik a gyűlöletbeszéd, erősödik az antiszemitizmus.
Két éve? Amióta az eszünket tudjuk, ezt halljuk.
Korábban elfojtottabb volt, és nem hallottunk jobbikos bakancscsattogtatást, s nem zajlott szélsőjobboldali táborokban fegyveres felkészítés. És nem értek egyet azokkal a politikusokkal, akik szerint egy emberben szét lehet választani a szegények pártolását és mások kirekesztését, a művészetet és a politikát.
Fogadjunk, hogy Nyirő Józsefre gondol.
Nyert. Vagy Wass Albertre, avagy Prohászka Ottokár szobrának tervezett felállítására.
És Wágner? Móricz? Kosztolányi? Meg a többi XX. századi személyiség, akiknek elnézzük az – Auschwitz előtti világban még bevett – antiszemita megnyilvánulásait?
De akkor sem szabad szembeállítani Nyirőt Radnótival vagy József Attilával. Én egyébként szeretem Wass Albert több versét, de vannak olyan kirekesztő mondatai és tettei, amelyek megbocsáthatatlanok. Nyirőnek – és sok mai újrafelfedezőjének – meg pláne.
Ön 2005-ben állami érdemkeresztet kapott. Ha elveti Nyirő kultuszát, nem gondolt rá, hogy – mint Elie Wiesel amerikai író – visszaadja?
Miért tenném? Nem politikai vagy vallási tevékenységért, hanem a szakmai munkámért kaptam a kitüntetést.
És miként vélekedik Wiesel reakciójáról? Nem tartja túlzásnak?
Ki vagyok én, hogy minősítsem a döntését? Persze, nehéz kérdésről van szó, melyet máshogy él meg az, aki hallomásból értesül az itthoni eseményekről, és másként az, aki idehaza részese. Állíthatom viszont: ha nem lett volna ekkora állami propaganda Nyirő-ügyben, a reakció sem volna ennyire éles. A legnagyobb gond tehát az átgondolatlan vezetői nyilatkozatokban és a jogalkotás elmaradásában rejlik.
Ebben az országban elég sok üzenet ütheti meg az antiszemitizmusra érzékenyek fülét. Nem tartja szelektív hallásra utaló jelnek, hogy Wiesel csak a Nyirő-, Wass- vagy Horthy-kultusz vadhajtásaira ugrik, ám arra süketnek mutatkozik, hogy például a Schweitzer-ügyben a jobboldal megbélyegezte a zsidóellenességet?
Az a baj, hogy túl sok az ennek ellentmondó példa. Itt van Székhelyi József lezsidózása Egerben, vagy a tény, hogy a szegedi közgyűlés – a jobboldali többség ellenszavazata miatt – tavaly nem vonta meg a díszpolgári címet a fajvédőként ismert Gömbös Gyulától. Ha a kormány igazán bizonyítani akarná az elkötelezettségét mellettünk, akkor a szolidaritásvállaláson túl kidolgozná a sokak által régóta szorgalmazott törvényt a gyűlöletbeszéd ellen.
Sommás ítéletért a másik oldalon sem mennek a szomszédba. Az ön által korábban alelnökölt Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Országos Szövetségének 2004-es közleményéből idézünk: „A palesztinok számára a párbeszéd helyett a terrorista akciók jelentik a közel-keleti helyzet megoldását.” Próbálná valaki így egy kalap alá venni a zsidókat!
Ezzel arra utaltunk, hogy Gázából rakétákkal lőtték Izrael városait, és a terror civilek tucatjainak halálát okozta.
Ennek megítélésében nincs is vita. De – ha már kényesek vagyunk a szavakra – mégsem „a” palesztinok tették mindezt, hanem palesztin terroristacsoportok.
A helyzet annyival bonyolultabb, hogy a palesztinok közül ezt sokan tétlenül nézték. És ha a palesztin választásokon a terroristacsoportokból alakult pártok nyerik el a szavazatok többségét, akkor nem érzem akkora túlzásnak a megfogalmazást. És akkor még nem szóltam Irán szerepvállalásáról.
A világ mégis felhördült, amikor Barack Obama amerikai elnök a minap nem lengyelországi, hanem lengyel haláltáborokról beszélt. A jegyzőkönyv, illetve a tisztesség kedvéért ezért leszögezhetjük, hogy nem tart minden palesztint terroristának?
Természetesen. Sőt hozzáteszem: a szegedi egyetem munkatársaként, illetve Izrael állam tiszteletbeli konzuljaként számos arab, palesztin, izraeli állampolgárral kerülök kapcsolatba, és mindenkinek ugyanúgy igyekszem segíteni, függetlenül attól, hogy zsidó-e vagy palesztin.
Az interjút a Heti Válasz engedélyével közöljük
