Nehéz beszélni róla, nehéz szembesülni vele
Mazsihisz
A hitközség szerteágazó tevékenységet végez a zsidó közösségben. Oktatási rendszert tart fenn, óvodától az egyetemig, egészségügyi ellátást biztosít a Holokauszt túlélőknek, biztosítja a kóser meleg étel ellátást is. Az elkövetkező sorokban megpróbáljuk bemutatni a hitközség nyilvánosságot nem kapó, de alapvetően fontos munkáját.
Keveset beszélünk róluk. A fogyatékkal élőkről, a szellemi fogyatékosokról. Azokról az embertársainkról, akik nem képesek önálló életvitelre, egész életükben gondoskodásra szorulnak. Nehéz beszélni róla, nehéz szembesülni vele.
A holokausztot túlélteknek is születtek sérült gyermekei. Hittestvéreink ők is, közösségünk tagjai. A szülők, akiknek sokszor senkijük nincs csak a sérült gyermekük, akiket utolsó erejükig ápolnak, mert bizony 50 éves korukban is kisgyermeknek járó figyelmet követelnek meg. És a gyermekek, akiknek ellátásáról valamikor valakinek egyszer csak gondoskodni kell.
Kevesen tudják, a zsidóságnak önálló intézménye van, egy otthon, ahol 30 ember él. Szerető zsidó családból származnak, szülők féltő gondoskodását élvezték, majd az idős szülő betegsége, halála miatt kerültek az otthonba.
Az otthon létrehozásának igénye a kilencvenes évek elején merült fel. Az érintett szülők jobb elhelyezési formát, minőségi életet kívántak biztosítani felnőtté váló sérült gyermeküknek. 1993-ban kezdte meg a működését a fogyatékosok otthona.
A Budapesti Zsidó Hitközség fenntartásában működő Újpesti Zsidó Szociális Otthon Szakszociális Részlege (Israel Sela Otthon), felnőtt korú értelmi fogyatékos személyek tartós bentlakását biztosító otthona, 2004-ben kapott önálló épületet. Világos, tágas terek jellemzik a négyszintes épületet, amelyben nyolc egyágyas és tizenhat kétágyas, fürdőszobás szoba található.
A földszinti ebédlő mellett tágas foglalkoztató terem található, szintenként társalgó, teakonyha és közös terasz áll a lakók rendelkezésére. Az épület teljes egészében akadálymentes. Az épületből közvetlen kijárat nyílik a pihenőkertbe.
A barátságos és színvonalas környezet mellett az Otthonban dolgozó segítők odaadása, szakmai felkészültsége biztosítja, hogy az ott élők minőségi életet élhessenek, és a család hiányát se érezzék.
A lakók részt vesznek az Újpesti Körzet életében, és rendszeresen az otthonon kívül is látogatnak programokat, heti rendszerességgel a Bálint Házba, valamint a Hunyadi téri Generációk klubjába járnak.
A Zsidó Nyári Fesztivál keretében rendezett kirakodóvásáron a lakók saját maguk mutatják be és árulják a műhelyben készített dísztárgyakat. A lakóknak ez hatalmas élmény, és segítség is egyben, hiszen a befolyt összegből alapanyagot vesznek a további foglalkozásokhoz. Az itt élők idén tizenhatodik alkalommal vettek részt a már hagyománynak tekinthető szarvasi Lauder táborbeli nyaraláson.
Természetesen vannak gondok, hiszen vannak olyan fogyatékos emberek, akiket nem lehet ide felvenni, és bizony időnként elkelne több támogatás is, lehessen busszal többet kirándulni, illetve, hogy a színvonalas ellátás ne sérüljön.
Mindezek mellett, az otthon követendő példája az emberek, szakmák, intézmények együttműködésének. Az otthonban dolgozó emberek erőfeszítése, odaadása a zsidó közösség erejét mutatja meg! Jó látni, hogy sérült társaik életét a zsidó közösség ereje jobbítja, biztosítja!