’…és ítéljetek igazsággal ember és társa közt…’
Jó szombatot, Shabat Shalom
A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:12 óra, az ünnep kimenetele: 21:19 óra.
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:12 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:19 óra után.
A Tórából ezen a héten az „DEVÁRIM” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Hetiszakaszból:
„Ne ismerjetek tekintélyt az ítéletben, a kicsinyt, mint a nagyot hallgassátok meg, ne féljetek senkitől, mert az ítélet Istené; a mely dolog pedig nehéz nektek, azt hozzátok elém, hogy meghallgassam.” (Mózes 5. 1.17.) Dr. Bernstein Béla fordítása.
DEVÁRIM
(Mózes 5. 1:1-3:22.)
Sábát Cházon, vagyis a látomás szombatja néven ismert a Tisábeávot megelőző sábesz. A böjtnapot megelőző szombaton új könyvet kezdünk. Dvárim könyvének elterjedt elnevezése a Misné Tórá, vagyis a Tan megismétlése, mert sok olyan elbeszélést megismétel, melyek korábban már említve voltak (többségük a Smot, illetve a Bámidbár könyveiben).
Azonban álljon itt egy rövid statisztika, melyből kiderül, hogy igen sok újdonsággal is találkozunk majd Mózes V. könyvében.
A 613 tórai parancsolatból B’résit könyvében 3, Smot könyvében 111, a Vájikrában 247, a Bámidbár könyvében 52, és az ötödik könyvben 200 micva található, vagyis a Tóra ezen részében található a törvények majdnem egyharmada.
Ráv Hirsch (Samson Raphael Hirsch June 20, 1808 – December 31, 1888) magyarázata szerint Mózes ötödik könyve bevezetésül szolgált Izraelnek egy új életbe, amelyet Erec Jiszráelben kell kialakítaniuk. Miután átkelnek a Jordánon, az emberek már nem láthatják Isten jelenlétét napi csodák által, mint a pusztában töltött 40 év során. Szántani, vetni, aratni fognak. Bíróságokat fognak felállítani, és ki kell alakítaniuk a közigazgatást. Szociális rendszert hoznak létre, hogy védjék és támogassák a rászorulót és az elesettet. Erős hitre es önkontrollra lesz szükségük, hogy kivédjék a szomszédos pogányok es hamis próféták csapdáit és kísértéseit. Hogy megszilárdítsak a tórai törvényeket, értékeket, és buzdítsak a népet ezek megtartására – ez a legfontosabb célja Dvárim könyvének.
A Talmud (Kiddusin 38a) tudatja, hogy Mose rábénu a kivonulás negyvenedik esztendejében, Ádár hónap 7-én hunyt el, párásánkból (1:3) pedig kiderül, hogy utolsó beszédeit Svát hónap elsején kezdte el, vagyis a könyv Mózes életének utolsó 36 napját beszéli el. Erre utalást láthatunk az első szóban is , melynek számértéke éppen harminchat. „ezek a dolgok, melyeket elmondott Mózes egész Izraelnek” (1:1). Mit mondott el Mózes? Elsősorban feddéseket, felidézve azokat az eseteket, amikor Izrael gyermekei bosszúságot okoztak számára és Istennek egyaránt.
A feddésekkel nem árt óvatosan bánni, Mose rábénut e tekintetben is egészen más jogok illették meg, mint az utókor bármely más tagját. Mózes feddéseivel kapcsolatban olvashatjuk, hogy „jobban illett volna a feddés Bilámhoz, és az áldások Mózeshez. Azonban, ha Bilám feddte volna meg a zsidó népet, akkor (joggal) mondták volna, hogy „gyűlölőnk int minket”, és ha Mózes áldotta volna Izraelt, akkor a népek jelenthették volna ki: egy őket szerető embertől kapják az áldást. Ezért a Szent Áldott Ő így szólt: feddje meg a zsidókat Mózes, aki szereti őket, és áldja meg gyűlölőjük Bilám, miként az írva van: „Hűségesek a barát verései, s bőségesek a gyűlölő csókjai” (Mislé 27:6).
A teljes igazsághoz tartozik, hogy miután Mózes megintette a népet I-sten így szólt hozzá: Mivel Izrael feddésekben részesült általad köteles vagy megáldani őket. Mose rábénu rögvest megáldotta a zsidó népet”. Honnan tudjuk ezt? Mert írva van: „Az Örökkévaló; őseitek Istene tegyen hozzátok ezerszer annyit, mint vagytok és áldjon meg benneteket, amint szólt felőletek” (1.11). És azt honnan tanuljuk, hogy aki figyelmesen meghallgatja az intéseket, az érdemes lesz az áldásra? A bölcs Salamontól: „de a feddőknek kellemes lesz a dolguk, és rájuk (akik meghallgatták) száll a jónak áldása”.
Ehhez fűzi hozzá a berdicsevi cádik, hogy Mózes csak akkor mondott feddő szavakat, amikor „egész Izraelhez” szólt, azonban mikor I-stennel beszélt a zsidó nép viselt dolgairól, akkor nem mondott semmi dehonesztálót, csak népének jó tulajdonságait hangsúlyozta.
Erről ír a Zohár is Gideon, Joás fia kapcsán, aki nem volt cádik, sem cádiknak a fia, de mert szépen beszélt Izraelről az Ö-való utasította: „Menj ezzel az erőddel és segítsd meg Izraelt Midján kezéből, hiszen küldtelek” (Bírák 6.14). Ezzel szemben Jesájáhu, aki cádik volt, büntetést kapott azon kijelentéséért, amit Izraellel kapcsolatban tett (Jesája 6:5): „…tisztátalan ajkú nép közt lakom…” (Jevámot 49b).
Ezzel kapcsolatban mesélik a berdicsevi cádikról (Berdicsevi Lévi Jichák 1740-1809, hászid rabbi.), hogy egy alkalommal elment a zsinagógába, ahol egy vendégszónok élesen kritizálta az ott összegyűlt embereket, kiemelve az I-sten iránti kötelezettségeik hanyag teljesítését. Miután dörgedelmeivel végzett a szónok, Rabbi Lévi Jichák így szólt hozzá: „miután muszárban részesítetted és figyelmeztetted a micvák betartásának fontosságára e szent gyülekezetet, eljött az ideje, hogy felfelé is kiálts a népet érő csapások miatt. Hosszú ideje góleszben (diaszpórában) sínylődnek testvéreink, és ez így lesz addig, míg fel nem ébresztjük a Teremtő könyörületét”. „A Jordánon innen; Moáb országában kezdte Mózes magyarázni ezt a tant”(1:5).
Rási kommentárja szerint hetven nyelven mondta el nekik a Tant. Felmerült mestereinkben a kérdés, hogy miért kellett a Tórát olyan nyelveken elmagyarázni, melyeket a jelenlévők közül senki sem értett?
Rabbi Jákob Cvi szerint Rási megjegyzése nem az jelenti, hogy hetven nyelven mondta el Mózes a Tórát, hiszen mit használt volna ezzel Izraelnek? Mózes hetven különböző megközelítését magyarázta el a Tannak, ahogy a midrás (Bámidbár rábá) mondja: „hetven arca van a Tórának”.
„De ti feleltetek és mondtátok nekem mi föl akarunk menni, hagy harcoljunk mind aszerint, amint parancsolta nekünk az Örökkévaló de az Örökkévaló mondta nekem: Mondd nekik: Ne menjetek föl és ne harcoljatok, mert én nem vagyok közöttetek, hogy vereséget ne szenvedjetek ellenségeitek előtt” (1:41-42).
Rabbi Lévi ben Gerson (Rálbág) (Rálbág 1288-1344.) Filozófus, talmudista, matematikus, csillagász) mondja e pászukkal kapcsolatban: „Illik az embernek elfogadni a jót, melyet az égtől kaphat, az akarat idején, mert ha ekkor nem fogadja el, talán nem fogja megkapni akkor sem, ha már vágyakozik rá”. A mester a pászuk alapján rávilágít arra, hogy az Ö-valóval történő kapcsolattartás alapfeltétele az ember oldaláról a kellő mértékű figyelem, hiszen ennek hiányában lehetetlen észlelni az I-stentől kapott jeleket, figyelmeztetéseket, melyek útmutatást adhatnak a mindennapok során.
A Rálbág elrettentő példaként említi a kémeket, mivel küldetésük éppen az akarat és elfogadás idejére esett, nem lett volna más dolguk, csupán néhány jó szót szólni a meghódítandó Országról, de mert ennek nem tettek eleget, tragédiát okoztak Izrael népének.
Darvas István rabbi / Forrás: OR-ZSE
