Csatáry-ügy: Még a németek is megelégelték kegyetlenségét
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Csatáry kihallgatása során egyértelműen „kiderült, „hozzáállása bizonyos vallású emberek fele” elfogadhatatlan.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség szerdán őrizetbe vett, gyanúsítottként hallgatta ki Csatáry Lászlót. Háborús bűntett elkövetésével gyanúsítják a férfit, aki 1944-ben a kassai gettó parancsnoka volt. A 97 éves Csatáry kihallgatása során tagadta a bűncselekmény elkövetését, 1944-es szerepéről annyit mondott: parancsokat hajtott végre, kötelességét teljesítette.
Az ügyészség tájékoztatás szerint Csatáry a kassai téglagyári internálótábor elöljárójaként rendszeresen, minden ok nélkül verte az internáltakat „korra, nemre, egészségi állapotra tekintet nélkül.” Emellett többször részt vett a koncentrációs táborokba – jobbára Auschwitzba – tartó vonatok indításánál, s még ekkor is kegyetlenkedett az emberekkel. Az ügyészség egy konkrét esetet részletesen is ismertetett.
„A negyedik transzport elindítását megelőzően 1944. június 2. napján Csatáry László az egyik deportálandó kérése ellenére megtiltotta, hogy a kb. 80 fővel telezsúfolt, ablaktalan tehervagonokon az abban tartózkodók amúgy is embertelen körülményeinek megkönnyítése érdekében ablakokat vágjanak.”
Ibolya Tibor, megbízott fővárosi főügyész a sajtótájékoztatón Csatáry Lászlót őrizetbe vételének körülményeiről azt mondta: az elmúlt napik sajtóhírei miatt a férfi számított arra, hogy előbb-utóbb megkeresik a hatóságok, így nem volt különösebben meglepett.
csat__rysajt__t__jlkoztat__csat__ry__gy.jpg
Ibolya Tibor megbízott budapesti főügyész és Hetényi Gábor, a nyomozást vezető ügyész.
(MTI Fotó: Kovács Tamás)
A főügyész szerint jó egészségi és jó szellemi állapotban lévő Csatáry együttműködő volt. Ugyanakkor tagadta, hogy bűncselekményt követett el, állította, parancsokat hajtott végre, kötelességét teljesítette. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Csatáry kihallgatása során egyértelműen „kiderült, „hozzáállása bizonyos vallású emberek fele” elfogadhatatlan.
A megbízott fővárosi főügyész a sajtótájékoztatón részletesen kitért azokra a napokban elhangzott vádakra, kritikákra, amik szerint az ügyészség lassan végezte volna munkáját ebben az ügyben. Mint mondta, az ügyészek annak ellenére is gyors, alapos munkát végeztek, hogy rendkívül nehéz feladatuk volt. Megemlítette: 68 évvel ezelőtt történteket kellett feltárni, ráadásul a nyomozás több országot, Szlovákiát, Izraelt, Kanadát és Magyarországot érintette. Kitért arra is: már a The Sun riportjának megjelenése előtt is pontosan ismerték a férfi tartózkodási helyét – végül pedig nem is ott vették őrizetbe, ahol az újságírók megtalálták, hanem egy másik lakásban.
Ibolya Tibor sajtótájékoztatón nem hagyta szó nélkül, hogy Efraim Zuroff többször, több fórumon is sürgette a nyomozást. Mint mondta, Efraim Zuroff a feljelentésében kifejezetten óvatosságra intette az ügyészséget, nehogy elmenekülhessen Csatáry László, ehhez képest, éppen ő volt az, aki többször is a sajtóhoz fordult veszélyeztetve ezzel a nyomozás sikerét.