„Egy igaz magyar példája kötelez bennünket”
Mazsihisz
Trócsányi László Magyarország párizsi nagykövet beszéde abból az alkalomból, hogy Mallász Margit (Gitta) megkapta a Népek Igaza – posztumusz – kitüntetést 2012 májusában. A posztumusz elismerést az 1992-ben elhunyt grafikus, iparművész dédunokahúga, Mallász Andrea vette át Párizsban.
Yad Vashem Intézet Francia Bizottságának Képviselői, Miniszter Úr, Hölgyeim és Uraim!
Vannak olyan pillanatok, mint ez a mostani, amikor nehéz szavakat találni, mert nagy emberekkel szembesülve nem lehetünk középszerűek.
Magyarország története a magyarországi zsidók – vagy inkább: a zsidó magyarok története is. Együtt élünk, a magyar állam megteremtése óta. Államalapító Szent István királyunk volt az első, aki országunkban hirdette és gyakorolta a toleranciát. Fiát arra buzdította, hogy a királyságban megtelepedni kívánó idegeneket jó szívvel fogadja, mert ezek hozzájárulnak az ország gyarapodásához.
Szent István királyunk szavai az igazat és az igazságot tartalmazták.
A magyarok – zsidók és nem zsidók – évszázadokon át együtt éltek át győzelmeket és vereségeket, együtt örültek és együtt gyászoltak virágzó korszakokon és tragikus időszakokon át, együtt siratták a magyar nemzet elképzelhetetlen veszteségeit, amelybe ők – legalábbis úgy hitték – teljes mértékben beilleszkedtek.
Hogy csak néhány példát idézzünk a magyar közelmúltból: zsidó polgártársaink részt vettek a 19. század harmincas éveinek, a reformkornak mozgalmaiban, fegyverrel a kézben harcoltak az 1848-49-es szabadságharcban, amiként tették ezt a magyar történelem egy másik nagy pillanatában, 1956. október-november dicső majd tragikus napjaiban.
A magyar zsidók, a nemzeti liberalizmus és a vállalkozó szellem kiemelkedő képviselői nagyban hozzájárultak Magyarország látványos fejlődéséhez a 19. század második felében, majd a századfordulón. Az anyagi, kulturális és szellemi gyarapodás e folyamatát megszakította az I. világháború, amelyből Magyarország vesztesen és megalázottan került ki.
Ez volt az a pillanat, amikor Magyarországon valami igazolhatatlan és megbocsájthatatlan dolog történt. És itt szeretném tisztázni a következőket. A vereség keserűsége, a hatalmas terület- és népességvesztés szülte kétségbeesés, a második világháborúba történő belesodródásunk, soha, semmiképpen nem igazolhatja azt ami történt: a magyarországi zsidó közösség üldözését, anyagi és szellemi kifosztását és végezetül kétharmaduk fizikai megsemmisítését.
Ez történelmi tény, és ennek felelősségében minden magyarnak osztoznia kell. Minthogy a Soá része az ország történelmének, a magyar nemzeti tudat nem kerülheti meg, hogy szembenézzen ezzel a súlyos, becsületét kikezdő örökséggel.
Szerencsére akadtak olyanok, mint Mallász Gitta. Az ő emberségüknek és bátorságuknak köszönhetjük, hogy becsületünk nem veszett el végleg és jóvátehetetlenül. Mallász Gitta, csakúgy, mint Kinda Pál atya – akivel együttműködve sikerült megmenteniük számos zsidó nő életét – képesek voltak arra, hogy szívük parancsát kövessék. Az ő embermentő buzgalmuk úgyszintén része kell, hogy legyen a magyarok közös tudatának, a mentésről szóló számos tanúvallomás emlékeztet arra, hogy legjobbjaink hűségesek tudtak maradni a maguk emberi méltóságához és ahhoz, hogy tiszteljék a másik ember méltóságát. Tették mindezt egy olyan világban, ahol a barbárság, a brutalitás, az alávalóság vették át a hatalmat – hacsak átmenetileg is, de mégis túlságosan hosszú időre.
Azért jöttünk ma össze, hogy lerójuk tiszteletünket egy magyar nő, a „Népek igaza”, Mallász Gitta előtt. Mi, egy másik kor és egy másik Magyarország gyermekei fejet hajtunk e bátor nő emléke előtt. Eközben persze nagyon jól tudjuk, hogy ez nem elegendő. A náci barbárság, a holokauszt, a zsidók üldözése és elpusztítása immár a történelem része. Én magam meggyőződéssel vallom, hogy ez így is marad, mert ez a folyamat visszafordíthatatlan. Ám eközben tudatában kell lennünk, hogy a Rossz, az intolerancia, az antiszemitizmus vírusa még mindig pusztít, és szüntelen, elszánt harcot kell vívnunk, hogy ezt a veszedelmet még csírájában elfojtsuk. Többszázezer magyar mártír – zsidók és nem zsidók – emléke, csakúgy, mint Mallász Gitta és a többi „Népek igaza” kötelez bennünket, hogy legyünk éberek.
Hölgyeim és Uraim,
Igen, feladatunk az éberség, mert egy olyan tényező ellen harcolunk, ami egyszerre nélkülözhetetlen és félelmetes: ez az idő. Mert idővel a sebek behegednek, de idővel esetleg felejtünk és – ami rosszabb – másokat is erre késztetünk. És amilyen mértékben elhalnak az emlékek, úgy támadnak föl a régi démonok, újra megjelennek a különféle szélsőségek, amelyek relativizálják vagy éppen letagadják a kellemetlennek tűnő történelmi tényeket. Ez a jelenség sajnálatos módon jelen van egész Európában.
Ezért felelősségünk, hogy tiszteljük az emlékezetet, s ez szorosan kötődik az ifjúság neveléséhez, akiknek – szerencsére – semmi tapasztalata nincsen az elmúlt korok tragédiáiról, ám akiknek tudniuk kell, hogy voltak olyan idők, amikor ártatlan embereket büntetlenül meg lehetett ölni: a holokauszt eme tanulságát nem szabad soha elfelejteni.
Minden kormánynak felelőssége és kötelessége arra ügyelnie, hogy az igazságot mindenkor kimondják. A magyar kormány éppen ez okból hozta létre a Holokauszt emléknapot, melyről, a kormány jelenlétében, minden évben megemlékeznek a parlamentben, valamint az egész országban, a múzeumokban és a barbárság áldozatainak szentelt emlékhelyeken.
Engedjék meg, hogy megosszam Önökkel egy személyes élményemet. Nemrég látogatást tettem Hódmezővásárhelyen, ebben a dél-kelet-magyarországi városban, a holokauszt emlékmúzeumban. A város 1944-ben elvesztette teljes zsidó lakosságát. Ezek a gyerekek, nők, férfiak ma is kegyetlenül hiányoznak. Hiányzik tudásuk, tapasztalatuk, műveltségük, polgári kultúrájuk. Örökké fájó veszteség ez, de az emlékmű segítségével legalább felmérhetjük, mekkora veszteség ért bennünket, és felidézhetjük azt, ami magától értetődő, hogy soha többé! Aki felkeresi a múzeumot – amely mindig tele van a történelemtanárok vezetésével idelátogató gimnazistákkal, egyetemistákkal – az a látogatás végén jobban megértheti a soá el nem felejthető abszurditását.
Hölgyeim és Uraim,
Emlékező és elismerő szavaimat szeretném annak a kormánynak ünnepélyes fogadalmával zárni, amelyet van szerencsém itt, Párizsban képviselni: a magyar kormány mélyen elkötelezett a humanizmus magyar, európai és egyetemes értékei iránt, nem fogja tűrni a szélsőségek, az antiszemitizmus, a rasszizmus semmilyen formáját. Demokráciában az ilyen eszméket nem tűrik, a párbeszéd ezek képviselőivel egyszer és mindenkorra kizárt.
Egy igaz magyar, Mallász Gitta példája kötelez bennünket erre.
