Föltámadó jiddis irodalom
Várkonyi Tibor / Népszava
Fölvirágzik Amerikában, de hatására már Európában is, a jiddis nyelvű irodalom.
Siker könyvnek számít Leib Rochman több száz oldalas gyűjteményes kötete, amely a legújabb alkotásokból válogatott. Nem volt könnyű dolga, mert amíg a holokausztig tizenegymilliónyit jiddisül beszélőt tartottak számon, mára legföljebb öt-hatmillió maradt belőlük.
Az irodalom friss terjedése elsősorban a Nobel-díjas Isaac Bashevis Singer érdeme. Azt vallotta: „Hiszek a jiddis föltámadásában. Ha azok a milliók, akik valaha beszélték, most kikelnének sírjaikból, az volna az első mondatuk, mi a mostani jiddis újdonság?” A tengerentúli művészvilágban az a vélemény, hogy a filmekben Woody Allen az ihletettje Singernek. És a nyolcvanas évek elején a zseniális színésznő, Barbra Streisand volt, aki híres filmjében, a Yentl-ben férfivá változtatta magát, hogy rabbi lehessen, de a szerelem ismét leánnyá változtatta.
A Le Monde irodalmi melléklete szerint ma New Yorkban, Montrealban, Tel Avivban, sőt a belgiumi Anvers-ben és Párizsban is mind kevesebben lepődnek meg, ha jiddis szót hallanak az utcán. A nyelvnek már honlapja is van. A manhattani forgatagban hétköznapi jelenség, hogy egy kisfiú azt mondja mamájának: „Tsi kenen mir koyfn ayzkrem itst”, derék németséggel, „Kennen sir mir Eiskrem kaufen, kaphatnék egy fagylaltot?” Érdekessége ennek az újjászületésnek, hogy nem csupán az ortodox zsidók, és nem is csak a világiasabbak érdeklődnek a nyelv iránt, hiszen az érdeklődő tanulóknak ma már tíz-húsz százaléka a nem zsidó.
Akadnak aztán borúlátók, mint Rachel Ertel író és műfordító, aki azt vallja, hogy egy népet nem lehet föltámasztani a holokausztból. Szerinte egy nyelvet még kevésbé. Az optimistábbak Singer meggyőződésével vallják, hogy a mai jiddisben, miként a hagyományosban is, ott a humor, ami az életképesség bizonysága. És még jobban alátámasztja a bizakodást, hogy az említett Leib Rochman-féle antológia szerzői között, fölbukkant jó néhány olyan is, aki negyven évesnél fiatalabb.
