Szembenézni a múlttal
Forrás: Új szó
Meglepve olvastam az Új Szó 2012. április 27-i számában V. Krasznica Melitta (Hivatalos lépéseket tesz a Komáromi Zsidó Hitközség) cikkét a Komáromi Zsidó Hitközség és az Info-Zóna vitájáról.
Az említett kiadvány április 17-i számában (egy nappal a holokauszt emléknap után, amely az első kárpátaljai gettó felállításának időpontja, az akkori magyarországi – beleértve Komáromot is – deportálások kezdete) egy ízléstelen és bántó viccet jelentetett meg. Megítélni, hogy cselekedetük mennyire törvénysértő, a Szlovák Köztársaság erre hivatott hatóságainak dolga.
Etikai szempontból azonban a vita nem a Komáromi Zsidó Hitközség és a lap között folyik. A lap kiadója a holokauszt komáromi áldozataival áll szemben, akiknek nem adatott meg, hogy városuk polgáraként élhessenek, itt nyugodhassanak haláluk után. A vicc nemcsak nekik ad pofont, hanem azoknak a nem zsidó polgároknak is, akik zsidókat próbáltak megmenteni a vészkorszak idején, saját életük kockáztatásával. Sajnos kevesen voltak.
2012-ben vagyunk, 68 évvel a történek után, Komáromban és környékén a szembenézés még mindig várat magára. A vészkorszakra való emlékezés és annak megtanítása, hogy miért nem viccelődünk a holokauszttal, nem zsidóügy, nem is a zsidó hitközség feladata. A helyi hatóságok, oktatási és kulturális intézmények és a média feladata lenne. Sajnos még mindig kevesen értik meg a feladatot és egyre többen akadnak, akik a gyűlöletet erősítik. A vészkorszak óta nem látott mértéket kezd ölteni Komáromban az antiszemitizmus. Tenni kellene valamit.
A Komáromi Zsidó Hitközség „Mi is itt vagyunk…” oktatási programja 2011-ben az Év projektje díjat nyerte, csak remélni tudjuk, hogy az iskolákban egyre többen fogják használni.
Az Új Szó ír a helyreigazításról. Ezt közösségünk két okból nem kezdeményezi. Egyrészt a vehemensen reagáló Tóth úr (mint nekem írja: „Örülök, hogy nincs más dolga, mint keresni más munkájában a hibákat”.) kolléganője egy héttel az Új Szó cikkének megjelenése előtt erre szóbeli ígéretet tett, másrészt a lap olyan alapvető etikai normát sértett meg, amelyért a helyreigazítást kérés nélkül kell megtennie. 2012-ben Európa közepén ez lenne a természetes.
A komáromi zsidók mindig is szerették városukat, sokat tettek azért, hogy előrehaladjon. Ilyen volt Schnitzer Ármin főrabbi, aki 52 éven át szolgált a városban és tanított a gimnáziumban. Róla júniusban termet nevez el a Selye János Gimnázium. A közelmúltban elhunyt neves komáromi születésű újságíró, holokauszttúlélő Vadász Ferenc így írt: „Komárom, szeretett városom megrugdaltál, kitagadtál, elfelejtettél, kiszolgáltattál, meghalni küldtél ezreket, akik hozzám hasonlóan otthonuknak éreztek, büszkék voltak rád. Ahogy nekem, nekik is volt falaid közt több, kevesebb boldog évük, örömük, szerelmük, féltve őrzött emlékük. Elmondtam rólad sok mindent, már csak a búcsúzás van hátra. Sosem tudtalak, sosem tudnálak gyűlölni. Legyen múltadnál szerencsésebb a jövőd.”
Szeretném megérni azt az időt, amikor Komárom intézményei, hatóságai, polgárai szeretettel emlékeznek arra, mit tett a zsidóság a városért. Nem kell majd elmagyarázni, miért kell emlékezni. Szembenéznek azzal, hogy a vészkorszak idején a város polgárainak segítségével deportálták a szomszédokat, barátokat, osztálytársakat. Megtanítják ezt a felnövekvő generációknak, nem szerveznek szélsőséges, zsidógyűlő együtteseknek koncertet közintézményben és magán-szórakozóhelyen sem…
Ez az én álmom, remélem, egyszer valósággá válik.
Paszternák Tamás programkoordinátor, Komáromi Zsidó Hitközség
