Kormányzati megemlékezések Budapesten, Szolnokon és Tatabányán
A holokauszt magyarországi áldozataira emlékeznek hétfőn, április 16-án hétfőn országszerte; a magyar kormány hivatalos megemlékezéseit a budapesti Holokauszt Emlékközpontban, Szolnokon és Tatabányán tartják – tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-t.
A KIM a hétfői emléknap kapcsán utalt arra, hogy 1944-ben ezen a napon, április 16-án kezdték meg az első gettók felállítását Kárpátalján, majd a következő hónapokban ott és Északkelet-Magyarországon tizenhárom nagyobb gettót és bevagonírozási központot hoztak létre, ahonnan 437 ezer zsidót hurcoltak el.
A közlemény szerint a fővárosban ebben az évben már április 15-én, vasárnap megkezdődnek a megemlékezések. Az idén 10 éves Terror Háza Múzeum előtt vasárnap 15 órától „Ember az embertelenségben” címmel tartanak emlékkoncertet, amelyen a Nyári Kvartett és a Parafónia Zenekar lép fel. A koncert után beszédet mond Schmidt Mária, a múzeum igazgatója és Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.
A Wallenberg-centenárium kapcsán az idén szintén 10 éves Budapesti Élet Menete Alapítvány emléksétát tart vasárnap 16 órától, a résztvevők a Salkaházi Sáráról elnevezett rakpartról a Wallenberg rakpartra vonulnak. Az eseményen Per Westerberg, Svédország parlamentjének elnöke mond beszédet.
A kormány hétfőn 10 óra és 17 óra között a IX. kerületi, Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban várja mindazokat, akik szeretnék elhelyezni az emlékezés mécseseit és köveit a holokauszt magyarországi áldozatainak tiszteletére.
Az intézményben aznap „Áldozatok és embermentők” elnevezéssel információs szolgálat üzemel, azon keresztül a betérők bejelenthetik olyan áldozatok adatait, akiknek még nem bukkantak a nyomukra a hozzátartozók, vagy akiket még nem regisztráltak az emlékközpont adatbázisában, s információkat adhatnak és kaphatnak embermentőkről.
Az emlékközpont épülete előtt hétfő délután megemlékezést tartanak, amelyen Szita Szabolcs igazgató mond beszédet. Végül a Holocaust Közalapítvány átadja a Simon Wiesenthal-díjat; ezt 2008 óta olyan emberek kaphatják meg, akik önkéntes munkájukkal elősegítették a magyarországi holokauszt áldozatai emlékének megőrzését.
A Holokauszt Emlékközpontban 10 óra és 12.30 óra között Bagó Bertalan, Kútvölgyi Erzsébet, Feke Pál, Polyák Lilla színművész, valamint Kökény Attila énekes csatlakozik az előre bejelentett látogatócsoportokhoz. A programban részt vevő ismert személyiségek egy-egy terem bemutatása mellett felelevenítik személyes vagy családi emlékeiket, hogy a fiatal korosztály közvetlenebb képet alkothasson erről az időszakról.
Szolnokon hétfőn 9 órakor megemlékezés tartanak a gettó hajdani területén, ahonnan helyi szokás szerint néma sétával vonulnak át a résztvevők a Szolnoki Galériához. A galériában 9 óra 30 perckor kezdődik a hivatalos műsor, azt követően Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára mond beszédet.
Tatabányán, a volt zsinagógánál koszorúzással emlékeznek a holokauszt magyarországi áldozataira, majd az Edutus Főiskola aulájában folytatódik az emlékműsor. Itt Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár mond beszédet.
A programról további információk a holokausztaldozatai.kormany.hu honlapon találhatóak – áll a közleményben.
Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. A magyarországi zsidók gettókba zárása 1944. április 16-án kezdődött meg Kárpátalján, az akkori Magyarország területén. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban.
További részletek a holokausztaldozatai.kormany.hu honlapon tekinthetők meg.