Az élet és a szelíd szolidaritás rendje legyen a norma
Mazsihisz
A zsidó és a magyar történelem összeforrt, ezt a közös sorsot sokkal jobban lehet érteni, ha kisebb közösségek, települések történetét vesszük alapul – fogalmazott Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatója hétfőn, az Élet Menete Alapítvány által szervezett Holokauszt Emlékkiállítás megnyitóján Veszprémben.
veszpr__m_zoltaiguszt__v.jpgAz eseményen részt vett még Ilan Mor Izrel Állam nagykövete, Gordon Gábor az Élet Menete Alapítvány elnöke, Porga Gyula Veszprém város polgármestere, Forgács János holokauszt túlélő és Radnóti Zoltán rabbi. Alábbiakban Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának az eseményen elhangzott beszédet közöljük.
Tisztelt Nagykövet úr! Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Megjelentek! Kérem, engedjék meg, hogy külön is köszöntsem a megjelent túlélőket és a gyerekeket!
Nagyon örülök, hogy itt Veszprémben, Magyarország egyik legszebb városában ezen a gyönyörű tavaszai napon köszönthetem Önöket.
Március az első tavaszi hónap. Éledezik a természet, a tél szürkesége után lassan, lassan zöldbe borul a természet. De a tavasz, nem minden évben jelentette a szépet, a megújulást. 68 évvel ezelőtt a magyar történelem legszomorúbb, legtragikusabb korszaka ért a végkifejlet elé.
1944. március 19-én, ezen a napon lépte át a határt a német hadsereg megpecsételve ezzel a magyarországi zsidóság sorsát! Hangsúlyozom ez nem csak a zsidóság, hanem minden magyar állampolgár tragédiájává is vált!
A zsidó és a magyar történelem összeforrt, ezt a közös sorsot sokkal jobban lehet érteni, ha kisebb közösségek, települések történetét vesszük alapul. A közös gyarapodás, majd a megsemmisülés itt Veszprémben is tetten érhető.
Veszprém város zsidó közössége a XVIII. század első felében megindult bevándorlás következtében jött létre. A számban egyre növekvő városi zsidóság 1750 körül hozott létre hitközséget, mely a közösséget képviselte a földesúr előtt. Az egyre növekvő közösség egyre jobban részévé vált a veszprémi társadalomnak, így az 1848/49-es szabadságharcokból a veszprémi zsidó közösség nem vonta ki magát.
Maguk gondoskodtak a fegyvereikről, és bőkezűen támogatták a nemzetőrség egyéb kiadásait is. Az új temetőben több zsidó sírkövön olvasható, hogy ott 1848/49-es zsidó honvédek nyugszanak.
A veszprémi zsidóság értelmisége a város elitjébe is bekerült, tehetősebbjei virilisként (1) a városi tanácsnak is tagjaivá lettek. A polgárosodásban mind nagyobb szerephez jutó zsidóság Veszprém gazdasági életében is vezető szerepet vitt.
A XX. század első évtizedeiben a veszprémi hitközség további fejlődése és gyarapodása figyelhető meg. 1914-ben az első világháború kitörésekor a hitközség tagjai ismét fegyvert fogtak, közülük 28-an haltak hősi halált.
1941-ben Veszprém 887 fős zsidó lakossága a város összlakosságának 4,1%-át tette ki. 1944. április 15-én két gettót állítottak föl a városban: az egyiket a volt komakúti laktanyában, mintegy 500 környékbeli ember számára, a másikat a zsinagógában, ahova 650 veszprémi és 53 környékbeli zsidót zsúfoltak. Mintegy 170 veszprémi férfit munkaszolgálatra hívták be. A Soa szörnyűségeit a zsidó lakosság nem egész 10 %-a élte túl, akik közül többen külföldre mentek, mások Budapestre költöztek. Veszprémben csak néhányan maradtak.
A vészkorszak kezdetekor a város ügyvédeinek, orvosainak jó része, de főképpen az iparosok és kereskedők közül számosan a zsidóság köréből kerültek ki. Ezt a dinamikus közösséget fosztotta meg erejétől a korabeli politika, és végül engedte a vonatokat elindulni, a zsidókat elpusztulni.
A Veszprémi Zsidó Hitközség sok hírneves embert adott az országnak, akiknek tudományos és művészeti munkássága közismert, a teljesség igénye nélkül sorolok fel közülük néhányat:
Dr. Pillitz Benő orvos, botanikus; Pillitz Gyula a déli-vasút felügyelője; Simonyi Zsigmond nyelvész; Bánóczi József filozófiai és irodalomtörténeti író, pedagógus, kritikus; Szomaházy István író, hírlapíró, a magyar nyelvű pesti kabaré egyik úttörője; Auer Lipót hegedűművész, volt cári udvari karmester; Róth (Rónai) Kálmán Londonban élő hegedűművész.
Veszprémi Zsidó Hitközség 1994-ben alakult újjá. Az ország más vidéki hitközségeihez hasonlóan, a Soa szörnyűségei ellenére is zsidóságukat vállaló túlélők és leszármazottaik alkotják a kis közösséget. A régi veszprémiek és az ország más részeiből ide költözött zsidók a múlt dicsőségéből táplálkozva, a mai időkhöz alkalmazkodva próbálják életbe tartani a zsidó hagyományokat és közösségi életet élni.
Kedves jelenlévők!
A hátam mögött egy korabeli vagon áll, amelyet normál esetben állatok, vagy más áruféleségek szállítására használnak.
A XX. század közepén az emberek a politika hatására elvesztették józan ítélőképességüket, embertársaikat vélték bajaik okozójának, és elhitték, elpusztításukkal az ő sorsuk is rendeződik!
Én, aki Önök előtt állok, nemcsak az Élet Menete Alapítvány Fővédnöke vagyok, nemcsak a holokauszt túlélője, nemcsak a Mazsihisz igazgatója, hanem árva is vagyok! Itt előttem állnak olyan korú, olyan forma gyerekek, mint amilyen én is voltam, amikor 1944-ben édesanyámat, édesapámat, a családomat ilyen vagonba tették. Gyerekkoromban nem álltak mellettem, amikor meg kellett dicsérni, vagy amikor segíteni kellett, eligazodni a világban! Szüleimhez hasonlóan 56 nap alatt 147 vonatban 432.402 magyar állampolgárt hasonló vagonokban szállítottak el lakhelyéről, és adtak át a magyar hatóságok megsemmisítésre.
Az Élet Menete Alapítvány utazó vagonkiállítása nekem is fontos!
Fontos, hogy lássam, gyerekeink, unokáink tudják mire képes az ember! Ezzel a kiállítással segítünk nemcsak a történelem, hanem az egyetemes emberi értékek, a megértés, a tolerancia értékeinek tanításában is!
Ne feledjük a Novák Ilona által kitalált vagonkiállítás időutazásra viszi a ma élőket egy marhavagonban: olyan korba viszi vissza, amikor az emberek bizonyos csoportját, csak azért, mert ő vagy valamely felmenője zsidónak született, emberből „visszaminősítették” valami mássá, és mint kártékony, kiirtandó lényt, állatok számára gyártott vagonokban szállították a halálba.
Ezt a gaztettet Magyarországon a náci megszállók az akkori magyar hatóságok tevőleges közreműködésével hajtották végre. Nem csak a vasúti, hanem a teljes magyar közigazgatás segédletével. Hiszen a zsidó származású személyeket előbb össze kellett írni, el kellett különíteni: ezt nem vasutasok, hanem egyéb tisztviselők és csendőrök hajtották végre, vezető politikusok jóváhagyásával.
Ehhez a tömeggyilkosságban való bűnsegédlethez pedig a talajt a Horthy-rendszer negyedszázados antiszemita közszelleme és a magyar törvényhozás által az azt megelőző fél évtizedben meghozott zsidótörvények teremtették meg.
A többségi magyar társadalom nézőpontjából a magyar zsidók megsemmisítésére való visszaemlékezés nagyon nehéz feladat, a nemzeti önismeret próbaköve.
A múlt ismerete nélkül nem lehet a jelent úgy formálni, hogy az a jövőben is elfogadható legyen! A mai Magyarországon parlamenti pártként funkcionál egy olyan gyűlölet-kommandó, amely agresszíven és primitíven fröcsögi a rasszizmust, az antiszemitizmust, az intolarenciát.
Önök is tudják, olvasták, hogy a mai megemlékezésünkre is félelmet generálva erődemonstrációt szervezett a náci párt! Minden megmozdulásuk, minden nyilatkozatuk nyelvezetében, tartalmában a 70 évvel ezelőtt divatban volt szlogeneket eleveníti fel!
A magyar társadalomnak, zsidóknak, és nem zsidóknak egyaránt elemei érdekünk az, hogy ne engedjünk mocskos eszméiknek!
Mi, a humánum talaján álló emberek, egyet tehetünk, elítéljük cselekedeteiket, és minden energiánkat az oktatásba forgatjuk, tanítsuk meg a generációkat, mit tud tenni az ember a másikkal! És amíg lehet, kérdezzük meg a túlélőket!
Munkánk nem szélmalomharc!
Azok a fiatalok, azok 80 ezren, akik már láttak az előző években vagonkiállítást,– a vendégkönyvbe tett bejegyzéseik tanúsága szerint – átérezték és megértették, mi történt 68 éve a marhavagonokban, valamint előtte és utána. Ezek a fiatalok már nem lesznek fogékonyak arra az agymosásra, amit a szélsőjobboldal szisztematikusan megkezdett. Ezért kell körbevinni ezt a kiállítást az egész országban. Emlékezzünk, ezzel is segítve, hogy a halál és a gyűlölködés rendje helyett az élet és a szelíd szolidaritás rendje maradjon meg normának Magyarországon!
| Virilis tag – ez az európai jogrendben is szokatlan rendelkezés Magyarországon 1871 óta létezett, s 1929-ben történt meg az átdolgozása. Virilis tagnak az adott közigazgatási egységben a legtöbb adót fizető polgárokat nevezték, akik ezen a jogcímen a községi képviselőtestületek, illetve a megyei és városi törvényhatósági bizottságok tagja volt. |
