Limmud Pekingben is
Mazsihisz / The Jewish Chronicle Online
A Limmud idén Pekingbe is ellátogat, amely az egyik szervező szerint ez fordulópontot jelent majd a kínai zsidó közösség életében. A decemberre tervezett, konferenciával egybekötött művészeti fesztivált Pekingben tartják, június 3-án pedig „kóstoló” lesz a kínai fővárosban.
Simon Caplan, a Joint egyik magasrangú beosztottja és az esemény szervezője elmondta: „Egy évvel ezelőtt érkeztem Pekingbe, és láttam, hogy a kis létszámú zsidó közösségnek szegényes a zsidó élete.
A Limmud rendezvénye fontos, sokrétű, pozitív és modern
Az esemény a helyi zsidó élet előmozdítását célozza meg.” Az első, akkor még egy napos Limmud konferenciát Nagy-Britanniában rendezték 30 évvel ezelőtt. Caplan az ázsiai zsidó közösségekkel szeretné összekötni a világ többi részén élő zsidókat, és úgy véli, erre Kína tökéletesen alkalmas.
limmud_peking.jpg
Képünk egy korábbi Limmud eseményen készült
Az amerikai Jonathan Dworkin az esemény másik szervezője hat éve él Pekingben. A pekingi Mózes ház lakója, a helyi liberális közösség aktív tagja. Dworkin ott volt a decemberi, Nagy-Britanniában rendezett Limmudon: „Az angol Limmuddal kapcsolatban csak jók a tapasztalataim, és mindenképpen vissza akarok menni. Soha olyan jót nem tapasztaltam korábban.”
A Limmud most Pekingben vett fel kapcsolatot olyan, nagyobb létszámú zsidó közösséggel, amely zsidó rendezvényeken akar részt venni, és közösséget akar építeni.
Peking, és ezzel együtt Kína „kóser lakossága” ugrásszerűen növekszik. Az ország gazdasági változásai és a külföldi munkavállalókkal való jó kapcsolatok a nyugatiak beáramlását eredményezik, sokan közülük pedig zsidók.
A pekingi Limmud konferencia egyik fő témája a kínai-izraeli kapcsolatok lesznek, és arról is szó esik majd, miként tartható a kóserság olyan országban, ahol mindenütt van sertés és a zsidókról sztereotípiák élnek az emberek fejében.
Jemimah Steinfeld írása alapján fordította Dési Tamás