Világégés nálunk
Gidó Attila / Forrás: Tranindex
Újrakezdés. Holokauszt-túlélők Észak-Erdélyben I.
Mértékadó vélemények szerint az észak-erdélyi zsidóság háromnegyede pusztult el a holokauszt alatt, és mintegy 35–40 000 személy élte túl a viszontagságokat.
Az 1941-es magyar népszámlálás 151 000 izraelita vallású személyt regisztrált Észak-Erdélyben. A magyar törvényhozás által életbe léptetett zsidótörvények rendelkezései viszont lényegesen több, 164 000 személyt érinthettek ezen a területen. A Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság által 1941-ben összegyűjtött néhány ezer észak-erdélyi zsidó elpusztulása, valamint a munkaszolgálatosok emberveszteségei következtében az 1944-es deportálások idejére több ezerrel csökkent a régióban a zsidónak minősülő lakosság száma. Pontos adatok viszont nem állnak rendelkezésünkre. Az Észak-Erdélyből 1944-ben deportált zsidók tehát 131 000 körül, a munkaszolgálatot teljesítők pedig megközelítőleg 14 000-en lehettek. Feltehetően 1000–1500 volt azoknak a mentesítetteknek és bujkálóknak a száma, akik elkerülték mind a deportálást, mind a munkaszolgálatot. Figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy 1944 tavaszán több mint kétezren szöktek át a határon román területekre, vagy pedig hamis papírokkal Budapestre utaztak és ott próbáltak elrejtőzni a hatóságok elől.
Mértékadó vélemények szerint az észak-erdélyi zsidóság háromnegyede pusztult el a holokauszt alatt, és mintegy 35–40 000 személy élte túl a viszontagságokat. Az észak-erdélyi áldozatok annak az 5–6 millió európai zsidónak a sorsában osztoztak, akiket a náci Németország és a vele kollaboráló kormányok, hivatalnokok, helyi karhatalmi erők és a civil lakosság többségének passzivitása pusztított el.
De mi történt a túlélőkkel? Kik voltak ők, milyen fizikai, lelki sérüléseket és anyagi veszteségeket szenvedtek?
Ezekre a kérdésekre adhat választ egy nemrégiben előkerült levéltári forrásegyüttes. Az 1936-ban genfi székhellyel létrehozott Zsidó Világkongresszus romániai részlege 1946-ban egy országos kiterjedésű kérdőíves felmérést végzett a holokausztot túlélő zsidó személyek körében. A több kérdést tartalmazó kérdőíveknek konkrét célja volt: amellett, hogy a Világkongresszus ezen az úton próbálta felmérni az életben maradt zsidó lakosság emberi és anyagi kárait, elszenvedett jogsérelmeit, az így nyert statisztikai adatokat a háborút lezáró békekonferencián és a jóvátételi tárgyalásokon is tárgyalási alapként kezelhette. A Zsidó Világkongresszus fő tevékenységei közé tartoztak a háború utáni zsidó lakosság körében végzett felmérések. Ennek a munkának az eredményeként készültek el azok a kérdőívek is, amelyek segítségével fogalmat alkothatunk a zsidó túlélők emberi és anyagi veszteségeiről, valamint a háború utáni fizikai és szociális állapotáról.
A húszoldalas kérdőívek tíz kérdésből és több alpontból álltak, és egyaránt vonatkoztak a túlélőkre és az áldozatokra. Nem csupán a családfők, hanem az életben maradt családtagok is külön, személyre szóló kérdőívet töltöttek ki, amelyekben a nevük, életkoruk és születési helyük mellett egy sor további személyes adatot közöltek magukról, valamint a holokauszt következtében elszenvedett egészségügyi károsodásaikról, anyagi veszteségeikről is nyilatkoztak. Külön kérdéscsoport foglalkozott a munkaszolgálattal és a gettósítással, illetve a deportálással. A vallomást tevőknek fel kellett tüntetniük ugyanakkor a holokauszt következtében elpusztult családtagjaik és ismerőseik neveit, adatait, valamint az életben maradt hozzátartozókat. A kérdőívek végén nagyobb üres hely állt rendelkezésre azok számára, akik részletesebben is számot kívántak adni az átélt borzalmakról.
A kérdőívek 1946 utáni sorsáról alig tudunk valamit. Csupán annyi ismert, hogy a kommunista diktatúra alatt a Bukarestben megjelenő Revista Cultului Mosaic című zsidó lap (ma: Realitatea Evreiască) székhelyének pincéjében tárolták őket. Itt több alkalommal is elöntötte a pincébe beszivárgó víz a felhalmozott kérdőíveket, amelyeknek jelentős része így megsemmisült. A megmaradt anyagot jelenleg a Romániai Zsidó Hitközségi Föderáció által fenntartott bukaresti zsidó levéltár gondozza (Arhiva Centrului pentru Studiul Istoriei Evreilor din Románia), de ezeknek is egy számottevő hányada annyira rossz állapotban van, hogy használhatatlan.
A kutatásra alkalmas kérdőívek tehát egyik romániai településre nézve sem teljesek. Érvényes ez az észak-erdélyi Kolozsvárra, Nagykárolyra és Nagyváradra is, amelyekre nézve a kitöltött kérdőíveknek csak egy töredékét sikerült megtalálni.
Elemzésünk összesen 418 kolozsvári, nagykárolyi és nagyváradi kérdőívre támaszkodik. A 418 kérdőívet kitöltő személy összesen még 112 túlélőt és közel 2000 elpusztult családtagot, ismerőst jelentett be (A túlélők és az áldozatok névsorát lásd itt.)
Amikor a felmérések készültek, a három településen összesen mintegy 7 400–7 500 olyan zsidó személy élt, aki nem a háború után vándorolt be dél-erdélyi, vagy egyéb romániai településről, hanem a holokauszt alatt ezekben a városokban volt a lakóhelye és innen deportálták, vagy vitték el munkaszolgálatra.
A 418 kérdőív így a kolozsvári, nagykárolyi és nagyváradi túlélőknek közel 6 százalékát fedi le.
Az anyag, töredékessége ellenére is, igen értékes történeti, társadalomtörténeti forrása a holokausztkutatásnak. Hiszen a feldolgozás során kapott eredményekből – ha általános statisztikai adatokat nem is lehet közölni az 1945 utáni észak-erdélyi zsidóság holokausztveszteségeire, társadalmi rétegződésére, demográfiai jellemzőire – arra mindenképpen alkalmasak, hogy tendenciákra és egyéni életsorsokra rámutathassunk. Forrásértéke azért is jelentős, mert egyike azon korai összetett kárfelméréseknek, amelyek a célzott, adatszerű veszteségfelmérés mellett teret engedtek a túlélők saját szenvedéstörténeteinek is. Hiszen a kérdőívek szerkezetüknél fogva lehetőséget kínáltak arra, hogy a kitöltő személyek hosszabb-rövidebb szövegekben fogalmazzák meg szenvedéseiket, és ezzel sokan éltek is.
Tanulmányunkban a Zsidó Világkongresszusnak három, a holokauszt alatt Magyarországhoz tartozó észak-erdélyi városban (Kolozsvár, Nagykároly, Nagyvárad) végzett felmérését és annak egyes eredményeit vizsgáljuk meg. (A tanulmány teljes változata itt olvasható)
Mindenek előtt érdemes a túlélők holokauszt alatti sorsával és hazatérésével megismerkednünk. Kik is voltak azok, akik megmenekültek, és milyen körülmények között?
Gidó Attila tanulmáya teljes egészében ide kattintva olvasható el.
 gid__attila_t__rt__n__sz.jpgGidó Attila (1979, Székelyudvarhely) – Kutató, Román Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár. Szakterülete: A két világháború közötti erdélyi zsidó nemzeti mozgalom és önszerveződés, Kolozsvár zsidóságának története a két világháború között, Az erdélyi zsidóság 1918 után, Az erdélyi zsidó holokauszt-túlélők helyzete, Családfakutatás.
Önálló publikációk: School Market and the Educational Institutions in Transylvania, Partium and Banat between 1919 and 1948. Working Paper, nr. 39, Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţilor Naţionale, Cluj-Napoca, 2011. 139 p. Kolozsvár, Nagykároly és Nagyvárad zsidó túlélői. A Zsidó Világkongresszus 1946-os észak-erdélyi felmérése. Working Paper, nr. 35, Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţilor Naţionale, Cluj-Napoca, 2010. 181 p. Társszerző: Sólyom Zsuzsa On Transylvanian Jews. An Outline of a Common History. Working Paper, nr. 17, Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţilor Naţionale, Cluj-Napoca, 2009. 43 p. Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918–1940). Dokumentumválogatás. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009. 543 p. Az erdélyi zsidókról. Egy közös történet vázlata. Litera–Veres Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2008. 90 p. |
