’Az ősatyák élete jelképe az utódok történelmének’
Jó szombatot, Shabat Shalom
A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 15:34 óra, az ünnep kimenetele: 16:45 óra.
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 15:34 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 16:45 óra után.
A Tórából ezen a héten a „VÁJISLÁCH” Hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Hetiszakaszból:
„És Jákob mondta házának és mindazoknak, kik vele voltak: Távolítsátok el az idegen isteneket, melyek közepettetek vannak, tisztuljatok meg és váltsatok ruhát, hogy fölkerekedjünk és fölmenjünk Bész-Élbe; és készítek ott oltárt az Istennek, aki meghallgatott engem szorultságom napján és velem volt az úton, melyen jártam. ” (Mózes 1. 35:2-3.)
VÁJISLÁCH – AZ ŐSÖK ÉS A ZSIDÓ TÖRTÉNELEM
(Mózes 1. 32:4-36:43.)
Közismert talmudi mondás: „Máászé ávot szimán löbánim” – „az ősatyák élete jelképe az utódok történelmének”.
Ezt a mondást elsősorban Jákov ősatyánkra vonatkoztatják. Róla szól nem kevesebb, mint hat hetiszakasz elbeszélése. Érdekes megemlíteni az első három kezdő szót, mely utalhat nemcsak az ősatya életére, hanem a zsidó történelemre is.
„Vájécé” – „Vájislách” és „Vájésev” – azaz: „kiment”, „küldött” és „letelepedett”. „Vájécé Jákov” – Az ősatya viszontagságai akkor kezdődtek, amikor elhagyta a szülői házat és elment idegenbe szolgálni Lábánhoz.
„Csak egy bot volt birtokomban, amikor átkeltem a Jordánon” mondotta (Gen. 32/10). A vándorboton kívül semmije sem volt… Izrael fiai elűzettek hazájukból a Második Szentély pusztulásakor, és a vándorbot volt osztályrészük, minden vagyonuk. Országról országra vándorolt a gáluti zsidó nép, mert nyugalma nem volt sehol. Egyik helyről kiűzték, másutt – ideiglenesen – befogadták, megtűrték…
Az otthonától távol levő Jákovnak sok viszontagsággal kellett megküzdenie. Apósa, Lábán kihasználta és megrövidítette őt. Testvére, Észáv, életére tört. Izrael fiai fennmaradásukért küzdöttek a gálut országaiban. „Vájislách” – Jákov ajándékokkal akarta ellenségeit lefegyverezni. (Ajándékot küldött testvérének, Észávnak.) De sokszor kellett a gáluti zsidóságnak is „ajándékokkal” adókkal megváltani életét!
„Vájésev Jákov” – Jákov végül is letelepedett atyái országában.
Rási érdekes megjegyzést fűz a „vájésev” – „letelepedett” szóhoz. Az igazak nyugalomban szeretnének élni, de íme, Jákovot egyszer leánya, Dina megerőszakolása, végül József fiának „eltűnése” rendítette ki nyugalmából, és élete sorozatos fájdalom és szenvedés volt „letelepedése” után.
És az utódok, a mai zsidó nép?
2000 év üldöztetés, a rettenetes Holocaust után végül letelepedett ősei hazájában… Vajon elérte-e nyugalmát? Az ország fennállásának 50 éve (ma már 63 éves, Izrael Állam: a szerk.) szakadatlan háborúk, ellenségeink támadása, polgárainak robbantásokkal való legyilkolása jegyében telt el.
„Vájésev Jákov” – Izrael letelepedett, de máig sincs nyugalma. Fiaink ezrei vesztették életüket az ország és a nép védelmében, polgáraink sokasága, köztük asszonyok és gyermekek estek áldozatul a gyűlölettől áthatott gyilkosok öldöklésének.
Jákov végül is megtalálta elveszettnek hitt gyermekét, Józsefet, testvérével, Észávval is békét kötött és megérte utódai szaporodását, ha idegen földön is, de a hazába való visszatérés reményében. Utóda, Mózes volt hivatva e reményeket valóra váltani.
Tizenkét fia volt Jákovnak, a 12 törzs ősapja. Legközelebb áll hozzá a Ráchel által szült, elveszettnek hitt József, és testvére Binjámin. Utóbbi születésekor meghalt a szeretett feleség, Ráchel. Jákov nem temette őt a Máchpéla barlangba, hanem útközben, Bét Lechem mellett helyezte őt örök nyugalomra. Ez Ráchel anyánk sírja mind a mai napig.
„Máászé ávot szimán löbánim” – az atyák cselekedetei jelzik az utódok történéseit. De sok zsidó anya nem részesült atyái mellé való temetésben, hanem az „útszélen” temették el a vándorló zsidók!
A Midrás érdekes megjegyzést fűz Ráchel sírjához. A messze jövőben Izrael fiait Babilóniába viszik majd száműzetésbe. A száműzöttek elhaladnak Ráchel sírja mellett, és az ősanya imádkozik értük. „Kol börámá nismá Ráchel mövákáh ál bánéchá”. Hangos sírás hallatszik, Ráchel siratja gyermekeit”. – Isteni hang felel az ősanya imájára: „Ne hallasd hangodat sírással. Jutalma lesz imádnak és fiaid visszatérnek hazájukba” (Jer. 31/14-15).
Visszatértünk és imádkozunk Jákov és Ráchel sírjainál… Hisszük, hogy eltűnt fiaink is visszatérnek.
Részlet Menáchem Meron: Az élő Biblia című könyvéből / Forrás: OR-ZSE