Méltatlan és ízléstelen idős holokausztot túlélt emberek fájdalmas emlékeit borzolni
Mazsihisz
Helyreigazítás
Kedves olvasóink, miközben elkészült a “Jó hír a budapesti gettó túlélőinek” írásunk, s az rövid ideig olvasható volt honlapunkon, szinte abban a pillanatban érkezett meg a német pénzügyminisztérium – a budapesti német nagykövetség által az MTI-nek megküldött sajtóközleménye.
A közleményben a pénzügyminisztérium megerősítette ugyan azt, hogy megállapodás született arról, hogy a következő években ki kell terjeszteni a kárpótlási juttatásokat azokra a túlélőkre, akik eddig nem tartoztak a jogosultak közé, és a könnyítések között van az üldözöttség legrövidebb elismerhető időtartamának lerövidítése is.
Ez a változás főleg a budapesti gettó túlélőit érintené majd, akik az eddigi 18 hónapos minimum időszak miatt nem voltak jogosultak ilyen nyugdíjazásra.
A budapesti gettó 1944. november 20-tól 1945. január 18-ig állt fenn. Ám – mint egy Claims Conference-hez közelálló forrás tájékoztatatta honlapunkat – a budapesti túlélők esetében minden megkezdett hónapot egész hónapnak tekintenek. Ily módon a budapesti túlélők döntő többsége jogosulttá válhat majd a nyugdíj-kiegészítésre.
A Claims Conference hamarosan hivatalos tájékoztatást ad majd a pontos részletekről, amelyet honlapunkon azonnal közölni fogunk.
Elnézést kérünk minden kedves olvasónktól – különös tekintettel azoktól az idős emberektől akik kénytelenek voltak átélni a borzalmakat. S reméljük a megállapodás minél hamarabb megszületik, addig amíg nem késő.
Bárki is követte el a hibát, nagyon méltatlan és ízléstelen olyan idős holokausztot túlélt emberek fájdalmas emlékeit borzolni, akik gyermekként a budapesti gettóban voltak kénytelenek eltölteni a háború utolsó hónapjait.
Kapcsolódó írásunk:
További tárgyalások szükségesek a holokauszt-túlélők nyugdíjáról