Vallás-Identitás-Nyelv: konferencia az Amerikai Alapítványi Iskolában
Konferencia / 2011. november 23. 17:00 óra
A zsidó nevelés aktuális kérdései a kultúra-pedagógia-vallás diskurzusában. Konferencia sorozat az Amerikai Alapítványi Iskolában, az első ülés időpontja 2011. november 23. szerda, délután 5 órától.
A 2010. októberi, nagy sikerű konferencia folytatásaként, idén egy-egy szekció témáját járjuk körül részletesebben. Az előadók a téma vallási, társadalmi és pedagógiai aspektusainak avatott szakemberei.
TÉMÁK:
- A héber nyelv helye a zsidó vallási oktatásban
- Vallás és identitás
- Nyelv – identitás – kultúra – pedagógia
- Gyermekek kultúrák találkozásában
- Tudományos kutatások, gyakorlati tapasztalatok
- Vallás-zene-tanulás
ELŐADÓK:
- Boreczky Ágnes (főiskolai tanár, ELTE Neveléstudomány Doktori Iskola)
- dr. Guth Zoltán (igazgató, Friedrich Schiller Gimnázium)
- Fináli Gábor (rabbijelölt, vallási vezető, BZSH Dél-Pesti Körzet; a Lativ Kolel tanáraű
- Karády Viktor (egyetemi tanár, CEU Történelmi Intézet, emeritusz kutatási igazgató, francia CNRS)
- Fekete László (főkántor, Dohány utcai zsinagóga, OR-ZSE kántorképzés szak felelőse)
| A rendezvény helyszíne: Amerikai Alapítványi Iskola Pontos cím: Budapest VII. ker., Wesselényi u. 44. Díszterem További információ: www.aai.co.hu, 06 70 778-9401 |
Kapcsolódó cikkek
[pvt_monthly_toplist post_type="post" limit=3]
[pvt_weekly_toplist post_type="post" limit=3]
[pvt_daily_toplist post_type="post" limit=3]