A zsidó élet mindig Németország része volt és ez így is marad
Mazsihisz
Kitüntette Angela Merkelt a Berlini Zsidó Múzeum. A német kancellár-asszony a múzeum fennállásának tízedik évfordulóján vette át a Megértés és Tolerancia díjat.
angelamerkel_toleranciadijas.jpgAz átadáson – ahol amerikai nagykövet is jelen volt – a díjazott egyebek közt az alábbiakat mondta: „A zsidó élet mindig Németország része volt és ez így is marad… Ezt hangsúlyozni nemzeti kötelességünk.” Hozzátette, hogy aggasztja az Európában újraéledő antiszemitizmus.
A díjat átadó W. Michael Blumenthal, a múzeum igazgatója hangsúlyozta Merkel asszony személyes elkötelezettségét, amellyel szembenéz a német-zsidó történelemmel. „Újra és újra kimutatta, hogy szívén viseli a német-zsidó kapcsolatok fejlődését, és fontosnak tartja a bevándorló hátterű lakosok integrációját.”
A Berlini Zsidó Múzeum fennállásának tíz éve alatt több mint hétmillió látogatót fogadott. E díjat azok kaphatják meg, akik az antiszemitizmus, a rasszizmus és a náci bűntettek elkötelezett és kritikai elemzői.A korábbi díjazottak között van többek között Johannes Rau néhai szövetségi elnök, Helmuth Kohl korábbi kancellár, valamint Otto Schily korábbi belügyminiszter. De megkapta a díjat egyebek közt a Bosch Group is, valamint olyan művészek, mint Kertész Imre és Daniel Barenboim.
A mostani díjátadáson nem más, mint Barenboim vezényelte a Staatskapelle zenekarát: a Berlini Filharmónia nagytermében Bruckner 7. szimfóniáját adták elő.
Képünkön Angela Merkel és W. Michael Blumenthal