Zsidó Kulturális Napok Bukarestben
S. M. L. / Forrás: Új magyar szó
A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) fennállásának 75. évfordulójával esnek egybe idén a bukaresti Zsidó Kulturális Napok. A kétnapos rendezvénysorozat tegnap kezdődött el a fővárosi Zsidó Közösségi Központban (JCC) – amely maga is kerek, ötödik évfordulót ünnepelte a napokban –, és ma este ér véget a Zsidó Állami Színházban, az Efros dinasztia című, Kincses Elemér rendezte Jacob Gordin-darabbal.
A Zsidó Kulturális Napok tegnap délelőtti megnyitóján Aurel Vainer parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke elmondta, a tavaly indult rendezvénysorozatot hagyományteremtő céllal szervezik, és elsősorban a judaizmus értékei iránt érdeklődő fővárosi nemzsidó közönséget célozzák meg vele.
„A zene, tánc és színház műfajai mellett történelmi előadások, múzeumlátogatások és könyvbemutatók színesítik a bukaresti Zsidó Kulturális Napok kínálatát. Az egymást sűrű egymásutánban követő kultúreseményeket igyekeztünk úgy megválogatni, hogy azok minél nagyobb relevanciával bírjanak a hazai zsidóság kulturális értékalkotása tekintetében” – fejtette ki Vainer.
A Zsidó Kulturális Napok nyitórendezvényén, a közösségi központban tartott történelmi konferencián a második világháborús transznisztriai kivégzőtáborok témakörében hangzottak el előadások. Liviu Rotman történész, a Romániai Zsidó Történelmi Kutatóközpont munkatársa a holokauszt történetírásának módszertanáról értekezett, Lya Benjamin történész a korabeli zsidó közösségi vezetőknek és Ion Antonescu marsallnak a transznisztriai deportálások kapcsán folytatott egyeztetéseiről tartott előadást.
Harry Culler történész az ogyesszai zsidók elleni, 1941-es megtorlásokról, Andrei Muraru holokausztkutató a transznisztriai háborús bűnösök pereiről értekezett; a legnagyobb érdeklődés Liviu Beriş és Miriam Bercovici holokauszttúlélők személyes emlékezéseit kísérte.
Tegnap este könyvbemutatóval, a Radu Gabrea rendezte „Ne félj, Jákob!” című film vetítésével, majd klezmerkoncerttel és zsidó táncbemutatóval folytatódtak a Zsidó Kulturális Napok.