Álljunk ki zsidóságunk mellett!
Mazsihisz
Dr. Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének üzenete 5772. Rajs Hásónójára.
Uneszane Tajkef
5772. Rajs Hásónójára
„Hirdessük teljes hatalmasságában e nap szentségét…”
Ezekkel a szavakkal kezdődik a Rajs Hásónó-i Müszaf imában elmondandó rész. Kevés imánkról tudjuk mi – köznapi halandók, – hogy ki a szerzője, és hogy milyen legenda, történet fűződik hozzá.
Ez az ima azonban különleges, mert minden imakönyvünk – a véglegesített szöveg kommentáraként – magyarul közli a történetét. A Mainz városában élt Amnon rabbi korának legnagyobbjai közé tartozott, és nemcsak a zsidó közösségben szerették, és becsülték, hanem igen nagyra tartották a többségi társadalom tagjai is. Jóban volt a nagyhatalmú választófejedelemmel is, és amikor ő egyszer azt a baráti tanácsot kapta tőle, hogy keresztelkedjen ki, három nap gondolkodási időt kért. Mikor három nap elteltével nem jelent meg a fejedelem udvarában, a „barátság” elmúlt, és a választófejedelem élve hatalmával, erőszakkal vitette maga elé, mire Amnon rabbi azt kérte, hogy vágják ki a nyelvét, mert olyan módon beszélt, mintha egyáltalán felmerülhetett volna, hogy ő elhagyja ősei hitét.
A rabbi önmaga mondott ítéletet saját maga felett, megbánta tettét.
Véres idők voltak, „barátja” nem kegyelmezett, ízenként ledaraboltatta a lábait, és a kezeit, közben érdeklődött, nem gondolta-e meg magát…
Az idők változnak, de a zsidókra nehezedő nyomás nem nagyon. Bennünket is újból, és újból felkérnek arra „barátaink”, hogy hagyjuk el szokásainkat, modernizálódjunk, asszimilálódjunk, csak az eszközök mások, a kérések hangneme változik, de a lényeg ugyanaz.
Kérik, hogy hagyjuk el tradícióink egy részét, esetleg keressünk más tradíciókat, ahelyett amit apáink, nagyapáink vallottak, mert szerintük azok az autentikusak. „Barátaink” helyettünk döntenék el merre haladjunk, mert mindenhez értenek, nem csak saját életükhöz, hitükhöz, de már a miénkhez is. Átírnák történelmünket, szokásainkat. Ők a „modern kor Mainz-i fejedelmei” csak jót akarnak zsidó felebarátaiknak, és aki enged ölelésüknek, fojtásukból sohasem szabadul majd.. Ajánlják, hogy szakítsunk a világ zsidóságával, lépjünk fel néha Izrael ellen, mintha nem tudnák, hogy a Zsidó Állam létezése, és Jeruzsálem újraegyesítése évezredes álmunk megvalósulása.
A hétköznapok forgatagában sokan, és sokszor feledkezünk meg a Törvényekről, nemcsak a szűkebben vett vallási törvényekről, hanem olyan alapvetőekről is, amelyek a szeretetről, az elesettek, a szegények támogatásáról szólnak.
Most, amikor ránk köszöntenek a félelmetes napok, Rajs Hásónókor, az ítélet napjain mindenkinek magába kell szállnia. El kell gondolkodnunk azon, hogy mi jót, és mi rosszat cselekedtünk az elmúlt évben, és miként Amnon rabbi, nekünk is ki kell mondanunk saját magunk felett a saját ítéletünket, el kell ismerni hibáinkat, és meg kell fogadnunk, hogy a jövő évben másként cselekszünk.
Az engesztelő nap, Jajm Ha Kippurim az imáké! Könyörgünk, hogy az Örökkévaló bűneinket, és vétkeinket mérlegelve bocsásson meg, de ez csak akkor lehet, ha már mi magunk is meghoztuk a saját, „ elmarasztaló ítéletünket”.
Mert, ahogy bölcseink mondják:
„Minden ember sajátkezű aláírása ott van a Megemlékezés Könyvében”.
Saját tettei vallanak az ember mellett vagy ellen.
A magyarországi zsidóság újabb, és újabb nehézségeket él meg, és nem újdonság a többségi társadalom egy részének értetlensége, támadása, és sajnos változatlan népünk megosztottsága. A belső viták természetesek, de a mai felgyorsult világban minden nyilvánosságra került felesleges vita, igaztalan vád, ezerszeresen felnagyítva hullik vissza ránk.
Mindezek ellenére állnak zsinagógáink, egyre többen járnak imádkozni a régi és az új helyekre, és a vallási vezetők új nemzedéke büszkén láthatja a hozzájuk hasonló korúak növekvő tömegét. Ma nem fenyeget bennünket a fizikai megsemmisítés, mint a tudós Mainz-i rabbit, de most is egyre több „barátunk” próbálja levágni a lelki végtagjainkat, gyökereinket, amelyek az idő sűrű szövetén áttörve kötnek minket azokhoz, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból, és a Szináj hegyén megkapták a törvényeket.
Ha hagyjuk, hogy elszakítsanak gyökereinktől, el fogunk veszni.
Biztosan soha sem leszünk olyan hősök, mint Amnon rabbi volt, aki kezét, s lábát is levágatta inkább, semhogy megtagadja ősei hitét, és így halálraszántan is elvitette magát a zsinagógába, hogy elmondja: „Uneszane Tajkef”, dicsérje Rajs Hásónó napjának szentségét.
Ahogy ő mondta:
„Rajs Hásónó napján írásba szedik és az engesztelő böjt napon pecséttel erősítik, hányan vesznek el, és hányan teremtetnek, ki éljen, és ki halljon meg…”
Készüljünk ünnepünkre, vegyük számba az elmúlt évünket, álljunk ki zsidóságunk mellett!
Higgyünk, az Örökkévalóban, bízzunk kegyelmében, hogy nagyon kevesen vesszenek el, és nagyon sokan élhessenek tovább közülünk.
E gondolatok jegyében kívánok az egész magyar zsidóságnak minden jót az 5772. évre!
