Ünnepélyes Tóraavatás a Szarvasi Táborban
Forrás: MTI
A Tóra-tekercset Jickó, azaz Jichák Chájim Roth emlékének ajánlják, aki 14 éven keresztül volt a tábor legendás vezetője, és 2010. április 11-én hunyt el. A mintegy 100 éves Széfer Tórát a romániai Ceausescu Elnöki Palota sötét pincéjéből Menachem Hacohen rabbi és az izraeli Menorah Egyesület mentette meg az enyészettől, és öt évvel ezelőtt Izraelbe vitte.
Mózes öt könyvét tartalmazó Tóratekercseket Izraelben a vallási előírásoknak megfelelően újították fel, amely így a Szarvasi Lauder-Joint Ifjúsági Tábor Beit David zsinagógájában kapja meg állandó helyét. A Tóraavató ünnepségen beszédet mondott professzor Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Dr. Bán György a Lauder Alapítvány képviseletében, Feldmájer Péter a MAZSIHISZ elnöke, és Diego Ornique a Joint nevében.
Az eseményt követően a meghívottak, és a világ számos országából érkezett közel hatszáz fiatal közös vacsorán vett részt. Az 1990 óta működő szarvasi tábor a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS, JDC/Joint alapította) egyik kiemelt programja.
A tábor ideje alatt játékos programokon keresztül ismertetik meg a körülbelül 25 országból érkező gyerekeket a zsidó élet és hagyomány elemeivel. Sokuk számára ez a kéthetes tábor az első igazi találkozás a zsidó hagyományokkal, és többüknek ez az egyetlen alkalom, hogy ilyen sok és sokféle helyről származó zsidó fiatallal találkozhatnak.
A szarvasi táborban 13 évvel ezelőtt felépített Beit David Magyarország legfiatalabb zsinagógája, és azon kevesek egyike, amely a holokauszt után épült fel.