A Hegyalja őre – volt
Deutsch Gábor / Mazsihisz, Új Élet
Lőwy Lajos emlékére
Hogyan lett kietlen zsidó szempontból az egykor virágzó, gazdag hagyományokkal, iparral, kereskedelemmel, szőlőműveléssel rendelkező Tokaj és környéke? Volt idő, amikor ezernél is többen lakták e vidéket, messzi földről hozták a bőrt és más árut, vitték a bort.
Világhírét dicsérték. Fischer Ádám 1902-ben beszélt egy idős bácsival, aki szüleitől hallotta, azok felmenői mesélték, hogy egy Jechiél Serega nevű híres tudós 1665 körül megáldotta a tokaji várat, hogy el ne pusztuljon. Zelenák István krónikája szerint 1723-ban két családot írtak össze, kb. 8-10 főt. 1755-ben már név szerint 12 famíliát regisztráltak. A legtöbben 1881-ben voltak, 1905 fő, Tokaj lakosságának 26%-a, de még a vészkorszakban is 820 embert számoltak, 14%-ot. Smoll Dávid kezdeményezte közösség létrehozását, 1820 körül imaházat épített. 1835-ben az első rabbi neve, Náthán Spíró is feljegyzésre került. 1851-ben a közösséget rendelet alapján hitközségnek nevezték el. Iskolát is működtettek. 1890 és 1896 között Baumhorn Lipót, a kitűnő építész tervei alapján építették fel a mai József Attila utcában a reprezentatív templomot.
A zsidók kereskedelemmel, iparral is foglalkoztak, a görög kereskedők elhagyták az országot a Rákóczi-szabadságharc idején, nyomukba léptek a zsidók. Az értelmiséget tekintve: volt idő, amikor a város mind a négy orvosa zsidó volt. Kocsmárosok, italmérők is akadtak közöttük. A borászatba Zelenák István könyve szerint 1904-ben kapcsolódtak be. Az utolsó vészkorszakbeli rabbi a nagy tudású Jungreisz Nándor volt. A vészkorszakot kb. 200-an élték túl, nem mindenki tért vissza Tokajba, 1949-ben 150 főt vettek nyilvántartásba. Az államosítások és a vallás megtartásának nehézsége miatt fokozatosan csökkent a városban és környékén a zsidók száma. 1956-ban minimumra fogyott. Ma kettőre zsugorodott a zsidóság Tokajban, a Glück testvérekre, mert elment a hagyomány és a zsidók által gyakran látogatott Tokaj környéki helyek jó ismerője – talán nem túlzunk, ha azt írjuk: őre –, Lőwy Lajos. Az ő életéről szeretnénk bővebben írni Kalmanovits Miklós, a barát elmondása alapján, és érintjük a háború utáni jelentős személyiségek munkáját is.
Lőwy Lajos 1949-ben született. Anyja a deportálásból visszajövet nem találta vőlegényét, bár hallotta, hogy él. Az apa, József menyasszonya a gyűlölet áldozata lett valamelyik deportáló táborban. Kénytelenek voltak belátni, a szomorkodás nem segít, új életet kell kezdeni. Összeházasodtak. E frigyből született Lajos. Az apa rőfös – szövet- és ruházati cikkekkel kereskedett. A kész típusruhák korában a csináltatott ruhákra kevés kuncsaftnak jutott pénze, ezért a bolt nem túl bő megélhetést biztosított számukra. Lajos tanult az iskolában, az utolsó tokaji rabbi és sajchet, Berkovits Kálmán chédert – vallási kisiskolát – működtetett. Foglalkozott a gyerekekkel. 56-ban azonban úgy látta, a nyáj után kell menni, mert Tokajban és környékén alig maradt hittestvér. Amerikában többen voltak a hegyaljaiak, odamentek, de mint látni fogjuk, Tokajt nem felejtették el.
Lajosnak nehéz gyerekkora volt, feszült légkör, bizonytalan jövő, kikapcsolódást jelentett, hogy nagyokat fociztak Kalmanovits Györgynek, Miklós unokatestvérének az udvarán, akinek apja fiákeresként vitte a helyi nagyságokat egyik helyről a másikra. 56 után megszűnt a chéder, Miskolcról a vándortanító, a legendás Drexler Béla látogatott hozzájuk. Lajos elvégezte a gimnáziumot, apja boltjába állt be, de mivel – mint írtuk – a rőfösárunak nem nagyon volt keletje, ezért az üzlet melletti kis helyiségben műanyagféleségeket árult, és a mellette lévő helyiséget kiadta. Ma például könyvesbolt. Megnősült, kisfiúk született. Meghalt anyja, apja, felesége. Nyomott hangulatban a vallástól eltávolodott egy ideig, a városi labdarúgó-szakosztály elnöki tisztét töltötte be. A templomot a Hitközség eladta a Földműves Szövetkezetnek romló állagára és kihasználatlanságára hivatkozva. Az iskolát államosították, de egy kis részében imaszobát létesítettek. 1981-ben, az apa halála után, megszűnt Tokajban a hitélet. Egy másik szövetkezethez került a templom épülete. Ők a tetejét leszedték. 1998-ban a tetőzetet helyreállították és a külsejét rendbe hozták. Azóta az önkormányzat kultúrházat alakított ki belőle, a belsejét is megújítva.
Megjelent az egykori tokaji rabbi, Berkovits Kálmán és fia, Mordche. Felkeresték, akiket még Tokajban meg lehetett találni. Az azóta a pesti hitközség munkatársává lett Kalmanovits Miklóst és a városban lakó Lőwy Lajost. Látták, hogy Tokajban a zsinagóga szomszédságában lévő egykori iskola, amelyet a szfárdok, a chászidok stíblnek, imaszobának is használtak, mert a város közösségében csak ortodox és chászid imahelyek funkcionáltak, üres, elhanyagolt. Ezen helyiségből zarándokcentrumot létrehozni nem is lehetőség, hanem kötelesség. Ilyen nincs a környéken, márpedig a legfontosabb magyarországi zarándoksírok – a bodrogkeresztúri reb Sájele, a nagykállói Eizik Taub, a mádi ráv Winkler, az olaszliszkai Hers Friedmann, a sátoraljaújhelyi Mojse Teitelbaum, Jeremia Lőw – mind ezen a vidéken találhatók. Nyírtass sincs messze. Halálozási évfordulókon tömegével jönnek a hívek a világ minden tájáról. Itt megpihenhetnének valamelyik szállodában, ellátásukról és imahelyről gondoskodni lehetne. Gyűjtésbe kezdtek, elsősorban a Tokajról elszármazottak körében; a hitközség, a város és más pártolók, szomszéd közösségek – nem utolsósorban a kezdeményező Kálmán és Mordche Berkovits – jelentős támogatásával a romos iskolaépületet rendbe hozták, ahol a stíbl állt, most ízlésesen berendezett kis zsinagógát alakítottak ki tartalmas könyvekkel, ünnepi máchzorokkal, tálisz imalepellel és imaszíjakkal. Az előtérben minikonyha is biztosíthatja az ellátást, az éttermi részben konferenciák vagy előadások is tarthatók. Mivel Lőwy Lajos a városban lakott, rá hárult a koordinálás, hogy ne egyszerre érkezzenek a látogatók. Lajos hihetetlen energiával vetette magát a munkába.
Megtalálta igazi hivatását. Érdekelte a nagy rabbik családfája, hogy kitől örökölték rendkívüli tudásukat. Az étkezőhelyiség falára tett képek eligazítanak a családi kapcsolatok terén. Maga is tájékozódott, hogy a kérdezőknek pontos választ adhasson. Sábbátonokat rendeztek, ahová Budapestről meg külföldről is érkeztek. Meghatározott és változatos programokkal várták őket. Iskolák keresték meg a centrumot, a pesti ortodoxia, Zugló, a Hunyadi tér, a Hegedűs Gyula és a Nagyfuvaros utca, az OR-ZSE és más körzetek rendszeresen látogatták és látogatják e helyet. Nem beszélve az aktuális halálozási évfordulók külföldi sokaságáról. Lajos minden érdeklődő rendelkezésére állt. Szépen előimádkozott, ha kérték. A tórák Izraelbe kerültek, a legtöbbjük hibásan. Amikor a minjen a városban megszűnt, és rágcsálók támadták meg a tekercseket, akkor Tokaj izraeli testvérvárosának ajándékozták a tórákat. A Berkovits apa és fia vásárolt Amerikában egy új tórát és minden felszerelését, ezt használják felolvasásra. A támogatók között meg kell említeni Henry Fuchs urat, aki együtt futkározott Lajossal, Kalmanovits Miklóssal és Györggyel, kivándorolt Amerikába és nagy tudós lett. Egyike volt azoknak, akik a számítógép orvosi hasznosítását kidolgozták. Ő lett minden idők legfiatalabb tagja az Amerikai Tudományos Akadémián, ahol ma is tevékenykedik. A világ számos pontján tart előadásokat. Izraelben megvásárolta az egyik Tokajból származó tórát, drága pénzért rendbe hozatta, Amerikába szállította, és a fia abból olvasta 13 éves kori avatásán, bár micváján az előírt szöveget. Az eseményre meghívta és vendégül látta Lőwy Lajost és Kalmanovits Miklóst.
Megalakították a Tokaj és környéke elszármazottainak egyesületét, amelyben Lajos mint főtitkár jelentős feladatot kapott. Később a hatékonyság fokozásáért 16 fővel hitközséget is alakítottak Kalmanovits Miklós vezetésével. Mint alelnök, az operatív helyi munkát Lajos végezte, aki idejét teljes egészében e célnak szentelte. Sajnos Berkovits Kálmán meghalt, de a fia, Mordche, szorgalmas támogatója nemcsak Tokajnak, hanem az egész magyarországi zsidóságnak. Például jelentősen hozzájárult a pesti rituális fürdő, a mikve rendbehozatalához. Apja emlékére nemcsak Tokajban, hanem a Kazinczy és a Dessewffy utcai ortodox imaházakban is függönyt – párajheszt – készíttetett a frigyszekrényre. Ha nem is folyamatosan, de a kóser borgyártás is megújult több kezdeményezéssel Tokajon, illetve környékén. E kitűnő ital egyedülálló aranysárga színét, ízét és illatát a tudós Jákob Emden (1697–1776) is dicsérte. A nehéz időkben – az ötvenes- hatvanas években – kóser bort csak Verpeléten lehetett készíteni. Egyvalaki, Kohn Sándor bácsi, Tokajban saját felhasználásra – esetleg egy kicsivel többre – igazi bort termesztett. Szomszédoknak is juttatott belőle. Amikor az üzletek polcain mindenféléből kotyvasztott, szőlőt soha nem látott, bornak nevezett vegyületet árultak (a tokajit exportálták), Kohn bácsi remekét magas helyeken is számon tartották. Ha fontos külföldi küldöttség érkezett, mindjárt megjelent a fekete Csajka kocsi, és vitte Kohn bácsi borát az illusztris vendégnek.
Tervek vannak most is, a templom mögötti egykori rituális fürdő, a mikve romos, rendbe szeretnék hozni, ott egy kis panzió is várhatja a megfáradt zarándokot. De ezt már nem Lőwy Lajos fogja megvalósítani, hanem odafönn bizonyára imájával közbenjár Ráv Berkovits Kálmán bácsival együtt a megvalósítás sikeréért.
A váratlan halál mindnyájunkat megdöbbentett, a fáradhatatlan Lőwy Lajos, aki talán a megfeszített munkától szinte elégett, most megpihent. Egy sírral több van Tokaj városában, amelyet látogatni érdemes.
