Mendelssohn: aki nem pénzért komponált
Forrás: Metropol
Mozarthoz szokták hasonlítani Mendelssohnt, mert hozzá hasonlóan fantasztikus volt a formaérzéke, és mert ő is csodagyerek volt, és ő is fiatalon halt meg.
A különbség az, hogy Mozartnak anyagi gondjai voltak, soha nem sikerült annyi pénzt keresnie, hogy betömje a családi költségvetésen támadt lyukakat, és gyakran kellett szembenéznie az irigyekkel, udvari intrikusokkal. Mendelssohnnak soha nem voltak anyagi gondjai, és pályafutása egyenletesen gyorsult, sikeres volt, nem kellett hadakoznia az érvényesülésért, és a temetésén nem csak a kutyája állt a sír mellett.
Mendelssohn gazdag polgári családba született, de a família nem próbálta elfojtani benne a zenei érdeklődést, a szülők nem azon ügyködtek, hogy az okos kisfiuk jogász vagy kereskedő legyen. Támogatták, hogy jó zenész legyen belőle, a gyerek Mendelssohn így aztán a legjobb zenetanárokat kapta. Elegáns berlini házukban megfordult a zeneszerző Weber és Chopin, a filozófus Hegel, a költő Heine, a geográfus Alexander von Humbold , a filológus Wilhelm von Humboldt…
Mendelssohn megismerkedett az öreg Goethével, Liszt Ferenccel, alig 17 éves volt, amikor a párizsi konzervatórium igazgatója, Luigi Cherubini azt mondta róla: ez a fiatalember még sokra fogja vinni, sőt, igazság szerint már most is nagyon sokra vitte. 17 éves – de már rutinos komponista –, amikor megírta a Szentivánéji álom nyitányát.
Népszerűsége töretlenül nőtt, ő volt az a zeneszerző, akit szerettek, megbecsültek, és ami fontos: megfizettek. Így felnőttként, a saját lábára állva is tudta biztosítani a megszokott jólétet magának, majd később a családjának, feleségének és öt gyermekének. Elutazott Olaszországba, és megízlelt mindent, ami zene. Előtte pedig elutazott a brit szigetekre, és beleszeretett Skóciába; olyan nagyon lenyűgözte a neveletlen skót táj szépsége, hogy több művet is szánt neki, a legismertebb a Skót-szimfónia és a Hebridák-nyitány. Angliában talán jobban szerették, mint odahaza, zenélt Viktória királynő és Albert herceg előtt is.
Hihetetlenül aktív ember volt, egy polihisztor, egy kicsit megkésett reneszánsz figura. A zenélés mellett rendszeresen lovagolt, vívott, úszott, foglalkozott a festészettel, irodalommal, filozófiával, és ahogy egy zenetörténész megjegyezte: közben még arra is maradt ideje, hogy megnősüljön, és nemzzen öt gyereket. Fiatalkorában felfedezte és a világgal újra felfedeztette Bachot, majd zeneakadémiát alapított Lipcsében, egy ideig egyfajta városi zeneigazgató volt Düsseldorfban, közben Schumann barátja műveit propagálta, és jótékonykodott is.
Szorgalmasan működött tehát egész életében, mert náluk ez volt a családi hagyomány, és egyes életrajz-írói szerint egyszerűen kiégett a nagy hajtásban, ez a korai halálának az oka. Konkrétan imádott nővére, az ugyancsak zseniális zenész – Mendelssohn jobb zongoristának tartotta magánál –, Fanny halála döntötte le a lábáról. Agyvérzést kapott, és már nem tudott teljesen felgyógyulni.
Életében tehát nem sok rosszakarója akadt, halála után annál több. A Mendelssohn család ugyanis zsidó volt. Már Felix életében keresztelkedtek ki, és vették fel a lutheránus hitet, és akkoriban nem is volt különösebben sok problémájuk – mondjuk a düsseldorfi zeneigazgatásban azért voltak gondjai az antiszemita ellenzőkkel -– de a század végére, majd a 20. században nyomasztóan elfelejtették a zenéjét, és ebben benne volt az erősödő zsidógyűlölet. Hitler aztán hivatalosan is elrendelte a művei betiltását és lipcsei szobrának a felrobbantását. A polgármester nem engedelmeskedett, ezért koncentrációs táborba ment, az utóda pedig engedelmeskedett.
