Több tízezren tüntettek Tel-Avivban
Forrás: MTI
A lakásárak, és általában a megélhetési költségek meredek emelkedése miatt vonultak utcára a tüntetők.
Több tízezren tüntettek szombaton Tel-Avivban a lakásárak, és általában a megélhetési költségek meredek emelkedése miatt.
Helyszíni jelentések szerint az ország minden szegletéből érkeztek résztvevők a tel-avivi felvonulásra, hogy támogassák azt a néhány száz embert, akik sátrat vertek a nagyváros központjában, és napok óta ott laknak, tiltakozásul a Benjámin Netanjahu vezette kormány szociálpolitikája ellen.
„Igazságot akarunk, nem könyörületességet” – hirdették a tüntetők az egyik transzparensen. A tiltakozások egyik fő oka az élelmiszer- és üzemanyagárak mellett a lakhatási költségek meredek emelkedése; az elmúlt két évben Izraelben ugrásszerűen megnőttek a bérleti díjak és a lakásárak.
Tel-Avivban vagy Jeruzsálemben úgyszólván lehetetlen, hogy egy fiatal pár önerőből saját lakáshoz jusson; de a kevésbé felkapott helyeken is 20 ezer dollártól indul a lakóingatlanok négyzetmétere, miközben egy közalkalmazott bére nem éri el a havi 2 ezer dollárt.