Áháre mot - Kedosim
Jom kipur: 05.09. 19:29 - 05.10. 20:39

ÖSSZEFOGLALÓ

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Proin rutrum, sapien vel interdum faucibus, nunc tortor lacinia urna, id gravida lacus mi non quam. Integer risus lacus, dignissim ut diam quis, gravida rutrum justo:

  • Vestibulum blandit molestie lectus, sed porta erat congue at.
  • Aenean feugiat hendrerit massa eget eleifend.

További magyarázatok, a szakaszhoz kapcsolódó tartalmalnk a teljes szakasz oldalán találhatóak meg.

Zsidó Nyári Fesztivál: kisebb költségvetésből sokrétű műsor

A korábbinál lényegesen kevesebb fővárosi támogatással valósul meg idén a Zsidó Nyári Fesztivál, amely azonban így is sokrétű programmal, tíz napon át várja a közönséget augusztus 27. és szeptember 5. között Budapesten.


Mint azt Vadas Vera fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, mintegy 70 százalékkal kevesebb támogatást – a tavalyi 22 millió forint helyett 5 milliót – ad Budapest a 2011-es Zsidó Nyári Fesztiválhoz, jól lehet a turisztikai költések számottevőek.

Néhány művész azonban lemondott a tiszteletdíjáról, így állhatott össze idén is a 10 napos program.

„A gazdasági nehézségek ellenére igyekeztünk úgy szervezni a fesztivált, hogy a közönség ne érezze, problémáink vannak” – hangsúlyozta Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója a fesztivált beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy a fesztivál eseményei előtt a nemrég felújított Goldmark-terem is kinyitja ajtaját, az épület pedig a levéltári látványtárral, a családfakutató központtal és a zsidó negyed történetét bemutató interaktív kiállítással is várja a vendégeket.

Először lesz esti koncert (augusztus 27-én) a Dohány utcai zsinagógában, de a hivatalos nyitó műsort másnap adja a New York-i Metropolitan Opera fúvós együttese, partnerük a kiváló francia zongoraművész, Francoise de Clossey lesz.

Palya Bea az Ezeregy szefárd éjszaka című összeállításának második „fejezetével” jelentkezik ugyanitt. Bemutatkozik a fiatal előadókból szervezett Idan Raichel Projekt, amelynek névadója nemcsak zongoristaként, hanem már zeneszerzőként is elismert. Szeptember elsején a Budapest Bár, szeptember 5-én a Budapest Klezmer Band a Vujicsics Együttessel ad világzenei este.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban lép fel a Beer-Sheva Színház, amely a Játszd újra, Sam! című híres komédiát hozza el Budapestre. Párhuzamos életrajzok című sorozatában Falusi Mariann és Földes Tamás Leonard Cohent és a rejtélyes Irving Berlint állítja egymás mellé.

Szeretni bolondulásig című, filmzenékre támaszkodó új műsorához Horgas Eszter fuvolaművész Botos Éva színésznőt hívta vendégül. Először szerepel a fesztiválon Szirtes Edina Mókus és a Fabula Rasa, ők is a világzenei vonulatot erősítik.

A Rumbach utcai zsinagógában kerül színre augusztus 28-án egy rendkívüli dokumentumdráma, amely a mártírként meghalt, 1944-ben kivégzett Szenes Hanna életének epizódjait dolgozza fel, játssza Béres Ilona és Hámori Gabriella, a rendező Ilan Eldad.

Korcsolán Orsolya hegedűművész kamarazenei estjén férjével, a Bécsi Szimfonikusok igazgatójával, Sugár Gergellyel és Florian Krumpöckkel, a Norddeutsche Philharmonie zeneigazgatójával muzsikál.

A Németországban élő Pasztircsák Edina a 200 éve született Liszt és 100 éve elhunyt Mahler dalait énekli.


Kapcsolódó cikkek

Categories:
Ezek is érdekelhetnek
********************
[pvt_monthly_toplist post_type="post" limit=3]
[pvt_weekly_toplist post_type="post" limit=3]
[pvt_daily_toplist post_type="post" limit=3]
Search toggle