Dore Gold: „Jeruzsálem izraeli fennhatóság alatt marad”
Morvay Péter / Hetek
Dore Gold több izraeli miniszterelnök külpolitikai főtanácsadójaként szolgált, az első Netanjahu-kormány idején Izrael ENSZ-nagykövete volt.
Az izraeli tárgyalódelegáció tagja volt az 1991-es madridi csúcstalálkozón. 1996-ban ő vezette a Dél-libanoni Nemzetközi Ellenőrzési Csoport felállításáról szóló tárgyalásokat az Egyesült Államok, Libanon, Szíria és Franciaország képviselői között. Nevéhez fűződik az 1997-es Hebron-jegyzőkönyv végleges változatának megszövegezése, és jelen volt a Bill Clinton elnök közvetítésével rendezett Wye River-konferencián. Ariel Saron személyes tanácsadójaként részt vett a 2003-ban tartott akabai csúcstalálkozón, amelyen George W. Bush közvetített az izraeliek és a palesztinok között. Interjú Dore Gold nagykövettel, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök főtanácsadójával.
Most ért vissza az Egyesült Államokból. Mit tapasztalt, milyen fogadtatása volt az amerikai politikai vezetés körében annak, hogy Benjamin Netanjahu határozottan elutasította Obama elnök feltételeit az izraeli-palesztin megegyezésre?
Az izraeli miniszterelnök mindenekelőtt azt tisztázta – előbb az Egyesült Államokban, majd most Európában is –, hogy Izrael mit tehet reálisan a palesztinokkal zajló békefolyamatban, és mi az, amit nem tehet meg. Netanjahu világossá tette, hogy az 1967-es határvonalakhoz – amelyek soha nem számítottak nemzetközi határoknak – való visszatérés nem elfogadható feltétel Izrael számára. Izrael inkább tárgyalások útján kíván megegyezni a palesztinokkal az olyan új határvonalakról, amelyek lehetővé teszik számára, hogy egyedül is képes legyen megvédelmeznie magát. Az 1967-es háború előtti felosztás Jeruzsálemet is kettészelte, és az egész óvárost a régi fegyverszüneti vonalak túloldalára, az arab oldalhoz csatolta. A miniszterelnök a washingtoni kongresszus két házának összevont ülésén egyértelműen közölte, hogy Jeruzsálemnek izraeli fennhatóság alatt kell maradnia, és az is marad. Ezt az izraeli álláspontot azzal indokolta, hogy csak egy olyan szabad és demokratikus kormányzat, mint az izraeli, tudja biztosítani Jeruzsálemet a három nagy világvallás számára. Mindezeket az alapelemeket figyelembe véve Izrael kész a kompromisszumra és a maga részéről tesz is majd engedményeket. Megvédelmezi azonban az egységes Jeruzsálemet és megvédelmezi azokat a határokat, amelyek minimális alapot adnak Izrael számára az önvédelemhez.
Jeruzsálemmel kapcsolatban Netanjahu megjegyezte, hogy „kreativitással és jóakarattal” a palesztinok számára is elfogadható megoldás születhet. Mire gondolhat, hiszen az izraeli és a palesztin álláspont ma kölcsönösen kizárják egymást?
Nem tudom megmondani azt, hogy mi járhat Netanjahu fejében. Mindenesetre nagyon egyértelműen beszélt arról, hogy Jeruzsálem izraeli fennhatóság alatt és egységes marad. A múltban azonban az izraeli miniszterelnökök megpróbálkoztak többféle alternatív megoldási javaslattal. Simon Peresz a kilencvenes években külügyminiszterként azt javasolta, hogy Jeruzsálem legyen vallási szempontból nyitott, viszont a város legyen zárt egy politikai értelmű újrafelosztás előtt. Azt értette ez alatt, hogy Izrael kész külön megállapodásokat kötni az egyes vallásokkal a szent helyekről. Ilyen egyezség áll fenn például a Vatikánnal és a protestáns egyházakkal a Jeruzsálemben található különböző szent helyeikkel kapcsolatban. Ami a muszlim szent helyeket illeti, Jichák Rabin miniszterelnök azt javasolta, hogy a Templom-hegyen található két muzulmán szentély maradjon továbbra is a jordániai királyság felügyelete alatt. Jordánia rendelkezik egy olyan szervezettel, amely az iszlám létesítmények igazgatására jött létre. Ez a Waqf, amely gondviselőként felelős a két muszlim szent helyért is. A kereszténység esetében az egyház és az állam különváltan működik, ezért a megállapodásokat az egyes egyházakkal kell megkötni. Az iszlám érdekeltségek esetében viszont az állam és a mecset, vagyis az egyház az esetek többségében egységesen működik, ezért az állami szerv a megfelelő partner az templom-hegyi szentélyek felügyeletére.
A Jeruzsálemről írt könyvében a várost „apokaliptikus gyújtózsinórnak” nevezte, amely az arab világban felgyorsíthatja a radiális folyamatokat. Lassan fél éve zajlik „az arab tavasz”. Milyen irányba tartanak az események?
Úgy tűnik, hogy az arab világban most zajló folyamatokat inkább a különböző társadalmakban sok év alatt felgyülemlett elégedetlenség mozgatja. A vallási vonatkozások – eddig – jobbára az események háttérében maradtak. A kérdés az, hogy ki fogja betölteni a vákuumot, miután a különböző arab országokban a felkeléseket támogató tömeg megdönti a már most is ingatag kormányokat. Az egyes országokban a legjobban szervezett csoportok egyértelműen a Muzulmán Testvériség és a hozzá kapcsolódó szervezetek. Ezért várható az, hogy idővel a vallási vonatkozás jobban előtérbe kerül, még akkor is, ha kezdetben a Muzulmán Testvériség nem szerepelt közvetlenül az arab felkelések előterében.
Kik a nyertesei a felkeléseknek?
Ha kiindulási alapnak vesszük azt, mit az imént mondtam, tehát, hogy a Muzulmán Testvériség fokozatosan erősödik az arab világban, akkor, még ha nem is veszik át egy országban közvetlenül a hatalmat, akkor is fontos koalíciós partnerré válhatnak. Ez jó hír Törökország számára. A török kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nagyon szoros kapcsolatokkal rendelkezik a Muzulmán Testvériséggel. Mi itt Izraelben igazából akkor figyeltünk fel erre, amikor tavaly a gázai flottilla megközelítette a partjainkat. Meglepetésünkre a flottilla vezérhajóján, a Mavi Marmarán, a Muzulmán Testvériség különböző arab országokból érkezett tagjai voltak. Ez többeket arra indított, hogy nagyon alaposan megvizsgálják ezeket a kapcsolatokat. Kiderült, hogy 2006 óta Törökország volt a házigazdája a globális Muzulmán Testvériség találkozóinak. Ezeken olyan személyek vettek részt, mint a katari Juszuf al Karadavi, a szervezet első számú ideológusa, valamint a saját országaikban ellenzéki helyzetben lévő jordániai és szíriai Testvériség-vezetők, továbbá egyiptomiak és európaiak is, például Nagy-Britanniából.
Sokan Iránt sejtik a felfordulások mögött…
2006-tól kezdve az egyiptomi Muzulmán Testvériség nagy támogatást nyújtott a libanoni Hezbollah-nak az Izrael ellenes háborújához. A Testvériség igyekszik áthidalni a Hezbollah-hoz hasonló, Irán által támogatott síita szervezetek közötti nézetkülönbségeket. Emiatt a Testvériség erősödését pozitív fejleményként értékelhetik Iránban. Úgy hiszem azonban, hogy végső soron ezek az erők összeütköznek majd Teheránnal.
doregold.jpg
Dore Gold
Új veszélyként jelentkezett Izrael a tömeges határsértések, amikor civilek megpróbáltak betörni az ország területére. A nemzetközi sajtó többnyire spontán tüntetésekként írtak ezekről az esetekről.
Izraelben általános meggyőződés az, hogy a Szíriából a Golán-fennsík határára felvonult nagy létszámú tömeget, akik között számos palesztin menekült volt, az Asszad-rezsim tüzelte fel. Basar Asszad elnöknek érdeke, hogy elterelje a figyelmet a szíriai nép ellen folytatott vérontásáról és megpróbálja Izraelt a nemzetközi média figyelmének középpontjába állítani. Úgy vélem, hogy általánosságban véve ezzel kudarcot vallott.
Június végén egy új, nagy létszámú „békeflotta” is elindul Izrael felé. Meddig lehet fenntartani a Gázai-blokádot?
Először is: a blokád legitim háborús eszköz egy ország számára, amelyet támadások érnek. Az ENSZ támogatta az Irak elleni blokádot, miután Szaddám Huszein 1990-ben lerohanta Kuvaitot. A NATO a balkáni háborúk és a koszovói konfliktus idején blokádot hirdetett Jugoszlávia ellen. Bár igaz, hogy a Hamasz igyekszik fegyvereket csempészni a Gázai-övezetbe, különösen az egyiptomi határ alatt húzódó alagutakon keresztül, azonban, ha nem állna fenn a tengeri blokád, akkor még nagyobb fenyegetést jelentene az, hogy az irániak nagy hatótávolságú rakétákat és más pusztító eszközöket szállíthatnának Gázába. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a Hamasz katonai bázisnak használja a Gázai-övezetet, ahonnan rakétákkal lövi az izraeli polgári lakosságot, Izraelnek nem maradt más választása, mint biztosítania azt, hogy ez a fegyverarzenál ne érhessenek partot, és ne juthasson a Hamasz kezébe.
Egyiptom részlegesen megnyitotta a rafahi határátkelőt az övezet felé. Milyen veszélyt jelenthet ez?
Fennáll a lehetősége annak, hogy a Sínai-félsziget egyetlen nagy terrorbázissá válik. Izraelben attól tartanak, hogy ha Egyiptom elveszti az ellenőrzést a félsziget egy része felett, akkor az al-Kaida megpróbál új központot létrehozni a határaink közvetlen közelében.
A hírek szerint az ENSZ szeptemberben napirendre tűzi a palesztin állam megalakításáról szóló javaslatot. Milyen következményekkel járhat az, ha az országok többsége megszavazza ezt?
Az ENSZ nem hozhat létre új államokat. Egy új állam általában akkor jön létre, ha kikiáltja a függetlenségét a saját fővárosában. Az ENSZ hatalmas erkölcsi támogatásban részesítette a zsidó állam eszméjét, amikor 1947-ben a világszervezet közgyűlése elfogadta a 181-es számú határozatát a brit mandátum terület felosztásáról. Izrael állama azonban 1948 májusában jött létre, amikor David Ben Gurion miniszterelnök kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot. Ezért úgy vélem, hogy az ENSZ közgyűlésben tervezett akció nagyon jelentős szimbolikus hatással járhat, de nem változtatja meg a palesztinok jogi helyzetét. Izraelnek mindenesetre fel kell készülnie arra, hogy nagyon erőteljes válaszlépéseket tegyen abban az esetben, ha a palesztinok ezt az utat választanák.
Mi a helyzet, ha Mahmúd Abbasz egyoldalúan bejelenti a palesztin állam függetlenségét?
Ha a palesztinok úgy döntenek, hogy egyoldalúan megváltoztatják a Nyugati-part jogi státusát – ami az Oslói egyezmény nagyon súlyos jogi megsértése lenne – akkor Izraelnek is meg kell tennie azokat a lépéseket, amelyekkel megvédelmezi saját érdekeit ebben a területi vitában. Hogy melyek lesznek ezek a lépések, arról jelenleg még korai lenne beszélni.
