A fiatal színipalánták ősi identitásukkal járják az országot
Horváth-Balogh Attila / Forrás: Zalai Hírlap
Jókedvűek, fiatalok, üdék és meggyőzőek. A Teátron Színistúdió 16-21 éves „önkéntes” színészekből áll, akik ifjonti hévvel népszerűsítik zsidó szerzők darabjait.
Kedden Nagykanizsa zsinagógájában lépett fel a társulat, melynek elődje a 2007-ben alakult Open Jewish Stage volt. Utóbbi két évvel ezelőtti kanizsai szerepléséről lapunk is beszámolt: az európai zsidó fiatalokból „verbuvált” csapat röpke, 36 órás együttlét alatt 40 perces produkciót állított színpadra. Ez a nagyszabású, s alapvetően sikeresnek tekinthető formáció lett a Teátron Színistúdió ihletője.
– Olyan budapesti fiatalokat hoztunk össze, akik érdeklődnek a zsidó színház és kultúra iránt – bocsátotta előre Schőn Edina producer. – Nagy bennük a lelkesedés, s vállalták, hogy tanulmányaik mellett minden vasárnap egy színistúdióban dolgoznak. A „Ketten beszélgetnek” című előadás voltaképpen a vizsgadarabjuk, éppen a hét elején volt a premier a fővárosban. Meg lettek dicsérve, így aztán a nagykanizsai fellépés a jutalomjáték…
Schőn Edina hozzátette: a dél-zalai város után a vidéki, elöregedő zsidó közösségeket is meglátogatják, hogy egy kis frissességet vigyenek hozzájuk. A producer szerint az ezekben tapasztaltak talán a fiatalokat is inspirálják majd.
A darab műfaját illetően Schőn Edina így fogalmazott: kollektív kabaré. A darabban ketten beszélgetnek (meglepő véletlen…), s a helyszíneket (kávéház, börtön, puszta), a karaktereket, illetve az előadás szerzőit egyaránt a sokszínűség jellemzi. Utóbbiak között a világ- és magyar irodalom klasszikusait ugyanúgy megtaláljuk, mint az ismert és ismeretlen viccek és legendák anonim szerzőit.
A rendezők, Borgula András és Balla Margit úgy vélik: a fiataloknak a rendelkezésükre álló két, két és fél hónap alatt is sikerült elsajátítaniuk a színészmesterség alapjait.
A színészpalánták elkötelezettségét mutatja, hogy például Karcsai Dávid szerda délelőtt még érettségizett, délután már Pécsett lépett színpadra a csapattal.
– Nem volt egyszerű, amikor először kellett színpadra állnunk, lámpaláz gyötört minket… – mondta Erdély Janka.