Megtartjuk és meghallgatjuk
Dr. Oláh János / OR-ZSE
Sávuot – a törvényadás ünnepe
„Ne legyenek más isteneid! Tévesztők, hiábavalóságok, hasznuk nincs, nem is használhatnak, kik követik, szívüket bolondítják, bosszúságot gyarapítanak, haragot növelnek, a Napnak és Holdnak képét hordogatják, ködképeket, csillag ábrázolásokat, faragványokat, melyeket találmányuk szerint faragcsáltak.”
A diaszpórában sziván hónap hatodikán és hetedikén (Izraelben csak hatodikán) ünnepeljük sávuot ünnepét, mely szó magyarul heteket jelent.
A Tóra írja: „Hét hetet számolj magadnak; attól fogva, hogy kezdenek sarlót vinni az álló gabonába, kezd el számlálni a hét hetet. És tartsd meg a hetek ünnepét az Ö.valónak…” (M.V. XVI,9-10).
Az ünnep ezen elnevezése mezőgazdasági vonatkozásokra utal, mely az árpa aratásával kezdődött és a búza aratásával ért véget. E napok az omerszámlálás napjai.
A sávuot szó azonban jelenthet esküket is, mert két eskü is kötődik e naphoz: Egyiket a zsidó nép tette a kinyilatkoztatást hallván: „Megtartjuk és meghallgatjuk” (M.II. XXIV,7).
A másik esküt maga az Ö.való: „És ti lesztek számomra a papok birodalma és megszentelt nép!” (M.II. XIX,6).
A sávuot egy másik elnevezése: a zsengék ünnepe (hág hábikurim), ugyanis a Tóra írja: „A zsengék napján is, midőn bemutattok új lisztáldozatot az Ö.valónak, heteitek ünnepén…” (M.IV. XXVIII,26). E napon a jeruzsálemi Szentély fennállásának idejében a Tóra által Izrael földjének gazdagságát jelző hét féle gyümölcs / termés: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya elsejét (amit először láttak meg) pompás felvonulás keretében a Szentélybe vitték, ahol a papoknak és a földdel nem rendelkezőknek adták. (Misna, Bikurim III). A zsengék ünnepén mutatták be a Szentélyben az új kenyeret is, hálát adva az Ö.valónak; a kenyérért, az életért. (M.III. XXIII,27).
Sávuotot nevezik még az aratás ünnepének (hág hákácir) is, mert: „Három ízben szentelj nékem ünnepet… És ünnepét az aratásnak…” (M.II. XXIII,14-16). A búza aratása fejeződik be ekkor Izraelben és ezt kísérte az új kenyerek bemutatása.
Az ünnepet a Talmud egyszerűen csak gyülekezésnek, zárásnak (áceret) nevezi, mivel ezen ünnep lezárja peszáh napjait az egyiptomi kivonulás ünnepét – melynek végső célja a Tóra adása volt.
Egy nép pusztán a szabadság adományával még nem nép, kellenek szabályok, törvények is, ahogyan a Talmud is írja:
„A Szináji kinyilatkoztatás napja éppolyjelentős, mint a teremtés napja; mert az erkölcsi törvény létesülése nélkül az anyagi világ teremtése tökéletlen, sőt értelmetlen lenne” (Sábát 88a).
Az ünnep egy másik elnevezése: a Tóra adás ideje (zmán mátán Toráténu). Bölcseink hagyománya szerint ekkor kapta a zsidóság az írott Tant (Tóra) és a Szóbeli Tant (Talmud) az Ö.valótól, mely meghatározta és jelenleg is meghatározza a zsidó nép sorsát. Akkor és ott azonban csak a Tóra átadása történt meg, mert az elfogadás, az elsajátítás – az év minden napján – azóta is folyamatos.
Sávuot szokásai, hagyományai is a Tóra, a Tóra adásának körülményei, tanításai körül forognak. Mielőtt beköszönt az ünnep, szokás némely közösségben az éjjelt „javítással” (tikun), azaz virrasztással és tanulással tölteni, mert a hagyomány szerint a nép aludt a kinyilatkoztatás előtti éjjelen, nem értette meg a nap jelentőségét. Azóta e sajnálatos tényen próbálunk „javítani”.
A Zóhár (a zsidó misztika egyik alapkönyve) szerint sávuot napján van a zsidóság menyegzője. A menyasszony/zsidóság esküvői hozománya az előző napi tanulási órák, ezzel a kinccsel érkezik jegyeséhez, a vőlegényhez / Tóra.
A zsinagógát még az ünnepet megelőzően szokás zöld ágakkal, lombokkal, virágokkal díszíteni, mert a Szináj-hegy is virágba borult annak idején – a hagyomány szerint – a nagy esemény tiszteletére, a Tóra adásának napján. A zöldek, a virágok élők és kedvesek számunkra, akár a Tóra tanításai, szavai.
Vannak oly helyek, hol gyümölcsökkel is díszítenek, az első termés Szentélybeli bemutatására emlékezve, mert ekkor mond ítéletet az Ö.való a fák gyümölcsei fölött (Misna, Ros hásáná I, 2).
Az első napon a zsinagógában a Tórából a Szináj-hegyi kinyilatkoztatásról (M.II. XIX-XX. fejezet) és az áldozatok bemutatásáról (M.N. XXVIII,26-31) szóló verseket olvassuk.
A háftárá: Jehezkél látomása az „égi szekérről”, az Ö.való meg-jelenéséről (Jehezkél I,1-28 és 111,12).
A második nap Tóra-i olvasmánya: M.V. XV,19-XVI,17 versei a zarándokünnepekről és az előző napon olvasottak megismétléséből áll.
A háftárá: Hávákuk próféta könyvének III. fejezetéből az 1-19 versek, melyek az Ö.való megjelenéséről szólnak.
Első nap azonban mielőtt a Tóra olvasásába kezdenénk, elmondunk egy arameus nyelvű imát (Ákdámut…), melyben a Tóra felolvasója, „engedélyt kér” a felolvasásra, melynek középpontja a Tíz-parancsolat felolvasása.
Dr. J. H. Herzl a Brit Birodalom volt főrabbija írta: „Egyetlen vallási okmány sem gyakorolt nagyobb hatást az ember erkölcsi és társadalmi fejlődésére, mint az emberi kötelességeknek ez az I.-teni kinyilatkoztatása, amely a Tízparancsolat néven ismeretes. Ez a néhány szűkszavú parancsolat – mindössze 120 héber szó – felöleli ténykedéseink összes területét, nemcsak a külső cselekvéseket, hanem a szív titkos gondolatait is.”
A második nap, a Tóra olvasása előtt Rut könyvét (Megilát Rut) olvassuk fel. A bírák korában (~ante 1100), az árpa aratásának idején, játszódó idilli történetben igen fontos dolgokról esik szó. Itt olvashatunk többek között az áttértek, betértek törvényeiről, a szegényeken, özvegyeken, idegeneken való segítésnek és a föld meg-szerzésének szabályairól.
A könyvben a jócselekedetek jutalmazásának ismertetése mellett Dávid királynak – akitől a Másiáh/Messiás fog majd származni – a családfája is szerepel. A hagyomány szerint sávuotkor született és halt meg Dávid király.
(Vannak közösségek, hol gyertyákat (150 gyertya = 150 zsoltár) gyújtanak és zsoltárokat mondanak Dávidra emlékezve) Rut volt az a nő, aki önként magára vette a zsidóság törvényeit és lett Dávid király dédnagyanyja moábita származásának dacára. Gyönyörűen mondja Naominak, zsidó anyósának: „Amerre mész, megyek én is, ahol majd lakozol, lakozom én is. A te néped azén népem, a te I.-tened azén I.-tenem” (Rut I,16). Az ünnep mindkét napján hálaadó zsoltárokat (hálél) is mondunk a zsinagógában.
A második napon tartjuk – a Tóra olvasása után – a halottainkról megemlékező szertartást (mázkir). Ekkor szokás tartani (a XIX. századtól) a lányok felavatási ünnepségét; a bát-micvá szertartást is. A fiúk 13 éves korukban válnak nagykorúvá, lesznek a közösség teljes jogú tagjai, úgy a lányoknál ez 12 éves korukban következik be (jelképesen) e szertartással.
Szokás az ünnep előtt adományokat is felajánlani a szegényeknek, ahogy a Tóra írja: „És tartsd meg a hetek ünnepét az Ö.valónak, a te I.-tenednek, kezed tehetségéhez mért önkéntes felajánlással, amelyeket adsz, aszerint, mint megáld téged az Ö.való” (M.V. XVI,10). E mondat is kifejezi, hogy az örömünk nem lehet teljes, míg mások nélkülöznek. A sávuotnak, hasonlóan a többi ünnephez, a szellemiek mellett megvannak a maga jellegzetes testi táplálékai is. Ekkor szokás tejes ételeket enni, melynek több magyarázata is van. Vannak, kik tejet és mézet is esznek a Tórára utaló alábbi vers allegorikus értelmezés szerint: „Méz és tej van a nyelved alatt…” (Sir hásirim IV,11).
A tej és a méz jelenti még a tejjel és mézzel folyó országot is, mely a Tórában ígértetik meg a zsidóknak (M.II. III,8). Vannak helyek hol az ünnep második napján csak tejes ételeket esznek, mert Dávid király ekkor halt meg és halála napjára való emlékezésül nem esznek húst, az öröm egyik jelképét. Van ahol először tejes ételt esznek és az előírt várakozási idő letelte után esznek húsost is, mert betartják az „örvendezés” parancsát, mely húsevésből is áll. A másik magyarázat e szokásra, hogy ekkor tettek ki – áldozat bemutatásként – az új gabonából sütött két kenyeret a Szentélyben, ez okból, erre való emlékezésül eszünk kétfélét.
A legtöbb helyen azonban csak tejes ételeket esznek, emlékezésül, hogy a Tórában szerepelnek a rituális étkezés (kásrut) szabályai. A Tórát sávuotkor kapták őseink és így minden edény használhatatlan (tréfli) volt, ezért gyümölcsöket és tejes ételeket ettek, míg alkalmassá tették (kikaserolták) az edényeket. A tej ezenfelül bölcseink szerint olyan mint a Tóra; ahogy a tej táplálja a kisgyermeket, a Tóra úgy táplálja és erősíti a zsidókat.
Sávuot reggeli (sáhrit) imájában mondjuk a következőket: „Ne legyenek más isteneid! Tévesztők, hiábavalóságok, hasznuk nincs, nem is használhatnak, kik követik, szívüket bolondítják, bosszúságot gyarapítanak, haragot növelnek, a Napnak és Holdnak képét hordogatják, ködképeket, csillag ábrázolásokat, faragványokat, melyeket találmányuk szerint faragcsáltak.” (Máhzor)
