Megszüntették a kegyeletsértő állapotokat az izraelita temetőben
Gyuricza Ferenc / Forrás: Zalai Hírlap
Széles körű társadalmi összefogással egy újabb izraelita temető helyreállítása valósult meg Zala megyében. Ezúttal a Dobriban sikerült olyan állapotokat teremteni, mely méltó a kegyeleti megemlékezéshez.
A program a megyei önkormányzat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a község és egy helyi civil szervezet, a Dobri Jövőjéért Egyesület összefogásával valósult meg. A helyreállítás kezdeményezője ez utóbbi szervezet volt.
Egyesületünk 2009-ben alakult, s már akkor fő célul tűztük ki a helyi zsidó temető kitisztítását – mondta Végh Hajnalka, a civil szervezet elnöke. – Azt tudtuk, hogy a 7538-as út mellett, Dobri és Csörnyeföld között létezett zsidó temető, ám miután a terület rendkívül elhanyagolt volt, többek között teljesen belepte az akácos, arról fogalmunk sem volt, hogy milyen állapotban lehet. Miután sikerült a területet megtisztítani, akkor döbbentünk rá, hogy milyen kegyeletsértő állapotok uralkodtak ott.
Tudomásuk szerint az első ide temetett személy egy olyan izraelita vallású személy volt, akinek holttestét máshova nem fogadták be.
Ezt követően kezdték el a környékbeli zsidók temetőként használni az akkor magánkézben lévő területet. Az utolsó temetkezés a második világháború alatt vagy az azt megelőző időszakban történhetett, ám mivel a síremlékek egy részének – az értékesebb márványból vagy gránitból készülteknek – nyoma veszett, pontos adatokat nehéz kideríteni. A terület rendbetételét követően mintegy húsz sír nyomaira bukkantak, amelyek többségén héber nyelvű felirat olvasható, de akadt olyan is, amelyen magyar nyelvű szöveg szerepelt.
Mivel laikusok vagyunk ezen a területen, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségétől kértünk segítséget a további munkákhoz – folytatta Végh Hajnalka. – Szakmai és anyagi téren egyaránt nagyon sokat köszönhetünk a zalaegerszegi hitközségnek, amelynek a megyei önkormányzattal közösen amúgy is folyamatban volt egy rehabilitációs programja. Ebbe sikerült a hitközség elnökével, Siklósi Vilmossal folytatott tárgyalásaink eredményeként bevonni a dobri temetőt is, így a helyreállításhoz szükséges anyagi forrás egy részét innen tudtuk biztosítani.
A helyreállítás azóta gyakorlatilag befejeződött. A temetőt körbekerítették, a még fellelhető sírköveket visszatették a helyükre, a területet kitisztították. Az ünnepélyes avatásra május 8-án kerül sor. A helyreállított kegyeleti park fenntartásban az önkormányzat is részt kíván venni. Horváth Albin Sándor polgármester elmondása szerint a temetők fenntartása amúgy is kötelező önkormányzati feladat, így annak ellenére, hogy ott már nincs temetkezés, a terület gondozását el kell végezni.