Egy glosszányi fájdalom
Fekete György / Forrás: Népszabadság
A fő közszolgálati televízió (MTV) esti híradójában a bemondónő ekként konferálta föl a holokauszt-emléknapon, az áldozatok emléke előtt tisztelgő, a megszólalt közjogi méltóságok szerint is a magyar történelem legtragikusabb tanulságát vállaló, országszerte a nem zsidó és zsidó magyarok tízezreit megmozgató rendezvények zárótudósítását: 1944. április 16-án megkezdődött a zsidónak minősülő magyar állampolgárok, innentől szó szerint idézem, „gettóba és védőtáborba (sic!) zárása”.
Gondolhatnánk, hogy ez utóbbi kifejezés szolgai használata csupán az akkori hivatali nyelv hazug formulájának idétlen átvétele (a nácik nevezték védőőrizetnek a koncentrációs tábort és Végső Megoldásnak a zsidóság kiirtását). Azonban nem sokra rá halljuk, hogy összesen 437 ezer főt hurcoltak el koncentrációs táborokba Magyarországról. Ám arról, hogy aztán mi történt velük, hogy éltek vagy haltak ott, mindvégig hallgat a tévéhíradó.
Ámulunk és bámulunk. Mi történik? Antiszemita besündörgés az állami médiumba? Esetleg csupán suta fogalmazás, ügyetlen szerkesztés?
Tisztázni kellene… Mert ugye a holokauszt a zsidóság számára nem védőtáborokban óvást (kiktől is?) jelentett, s a deportált százezrek túlnyomó részét – mérhetetlen megkínzást követően – iparszerűen lemészárolták.
A szerző tanár
