Zsidó-keresztény együttműködés felsőfokon
Együttműködési megállapodást kötött a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola és az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem.
Az együttműködés a közös tudományos munkára vonatkozik majd, a szerződést a Tisza-parti városban kedden írta alá a két rektor, Schőner Alfréd és Kozma Gábor. A jövőben a két intézmény a valláskutatás területén dolgozik majd közösen.
Az elmúlt években kialakult tudományos kooperáció folytatásaként a felsőoktatási intézmények szakemberei a jövőben együtt dolgoznak a zsidó és a keresztény valláshoz, művelődés- és egyháztörténethez, néprajzhoz, valamint szociológiához kapcsolódó kutatások terén – mondta Kozma Gábor.
A rabbiképző és a hittudományi főiskola munkatársai a jövőben tudományos konzultációkat tartanak, részt vesznek egymás konferenciáin, és közös köteteket is terveznek. (MTI)