„És készítsenek nekem szentélyt”
Jó szombatot, Shabat Shalom
A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 16:30 óra, az ünnep kimenetele: 17:38 óra.
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 16:30 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 17:38 óra után
A Tórából ezen a héten a „TRUMÁ” Hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Hetiszakaszból:
„És készítsenek nekem szentélyt, hogy lakjam közepettük. Egészen úgy, amint én mutattam neked a hajlék mintáját és minden edényeinek mintáját, úgy készítsétek.” (Mózes 2. 25., 8-9.)
TRUMÁ – (Mózes 2. 25:1–27:19.)
Adomány – lehetett arany, ezüst, réz, finom bőrök, szövetek.
A jó szívvel hozott adományból építették fel a Hajlékot, a Pusztai Szentélyt, az isteni jelenlét látható jelképét.
Kifejeződést annak a tudatnak, hogy az Örökkévaló nyája között van, ott lakozik. Egy következetes út újabb állomásához érkeztünk. Izrael fiai megkapták a szabadságot. Kaptak a fizikai léthez szükséges vizet hűs forrásokból, ételként pedig mannát. Ruhájuk velük nőtt, soha el nem rongyolódott, sarujuk el nem kopott. Ezután következtek a törvények, hogy a szabadság ne legyen parttalan.
Azután az állami közigazgatás kiépítése következett. Majd a szellemiséget, erkölcsiséget kifejező Miskán (Sátor) építésére kapott a nép utasítást. A szidra részletesen leírja a Sátor méreteit, berendezési tárgyait. Ezek közül kiemeljük az örök fényt biztosító menórát és a mindennapi kenyeret szimbolizáló színkenyér asztalát. megtudjuk a hetiszakaszból, hogy az írott Tan mellett szóbeli Tan is létezik, amelyet közöltek Mózessel a hegyen: „Egészen úgy, amint én megmutatom neked a hajlék mintáját és minden felszerelésének mintáját, akként készítsétek.”
A szóbeli magyarázatokra utaló mondat többször is elhangzik a szidrában, jelezve, hogy létezik a szóbeli Tan az írott mellett. Ezt később hosszú vita után bölcseink lejegyezték és a jegyzetekből született meg a Talmud.
Deutsch Gábor (Forrás: OR-ZSE)