„Magyar, zsidó, román, európai”: elhunyt a nagy író
T.P. / Forrás: Heti Válasz
Iván Dénes Temesvárról indulva lett a német konzervatívok egyik fontos írója. A múlt héten hunyt el.
A konzervatív ember legfőbb erénye talán az örök szkepticizmus, a kétkedés: hogy nincs tökéletes eszme. Iván Dénes egy temesvári magyar-zsidó családba született, és hosszú ideig hitte: van értelme keresni a végső igazságot, az eszmét.
iv__nd__nes.jpgRománia fasizálódása, a zsidóság sorstragédiája után a kommunizmusban látta meg a megoldást: igen fiatalon belépett a Román Kommunista Pártba, de nem volt még harmincéves, amikor a rendszer börtönét is már megtapasztalhatta.
A filozófus végzettségű Dénes regényei a cenzúra miatt nem jelenhettek meg, és a lázadó konzervatív ifjú többször is összetűzésbe került a rendszerrel. Azóta volt lételeme a rendszerellenesség, a rendszerkritika: legyen szó a kommunizmus diktatúrájáról, a liberalizmus konformizmusáról, a fogyasztói társadalom primitivizmusáról, a kapitalizmus igazságtalanságáról vagy a baloldal álszent moralizálásáról.
Dénes végül nem bírta a román légkört, és Izraelbe vándorolt ki – de hát a zsidó állam rendszere sem nyerte el tetszését. Zavarta a cionizmus, az arabok elnyomása, a békétlenség. Többször elmondta, hogy számára egyetlen egy politikai eszme létezik csak: és ez nem más, mint maga az egykori Bánát, ahol románok, zsidók, cigányok, magyarok, szerbek éltek egymás mellett békességben, tisztelve és ismerve egymás kultúráját.
Dénes a hagyomány sokszínűségét hiányolta minden politikai rendszerből: a kommunista Romániát ugyanúgy megvetette, mint a cionista Izraelt vagy az amerikanizált Németországot. Élete végéig bánátinak tartotta magát. A németeknek ő mindig is egy romániai zsidó maradt, a románoknak egy magyar zsidó, a magyaroknak meg csak egyszerűen egy zsidó, a zsidóknak viszont egy gyanúsan magyar nacionalista valaki.
Izraelből Németországba ment, éspedig tudatosan: ezzel akarta kifejezni, mennyire idegen tőle a német nép bűnösségének tézise. Sajátjait provokálva kezdett el Németországban alámerülni konzervatív, német nemzeti körökben. Amint mondta: Bánát sokszínűsége azért volt szép, mert a német kultúra tartotta egybe. A németségről mindig a legnagyobb tisztelettel beszélt Dénes.
Dénes hamar megtalálta a hangot a német jobboldallal, és rendszeres szerzője lett a Junge Freiheit című szélsőjobboldali hetilapnak. A több nyelven beszélő, a magyart anyanyelvi szinten tudó író tudósította a német újságot a magyar eseményekről a rendszerváltás óta: egyedüliként a német sajtóban Dénes mindig is a jobboldallal szimpatizált: 1990-ben Antall-lal, 1998 óta pedig Orbánnal és Csurkával. Új hazájában is tudott meghökkenteni: rendszeres előadó volt számos szélsőjobboldali szervezet rendezvényén, tagja volt az obskurus Berlin-Brandenburgi Porosz Társaságnak vagy „A Konzervatívok” nevű elitista klubnak.
Dénes azonban nem csak ezért, de egész életmódjával a berlini kulturális élet sajátos figurája volt. Fanyar humora, nagyvilági életmódja, valamint a nők és a gyors autók szeretete jellemezte életét – és éppen ezért a folyamatos pénzszűke. Amint mondta: ő nem „pénzzsidó”, hanem „tintazsidó”, azaz számára a pénz csak annyit jelent, hogy folyamatosan, akár minden fedezet nélkül töltögeti ki a bankcsekkeket.
Miután Dénes a nyolcvanas évekre a német média valamennyi szeletével, politikai oldalával sikeresen összeveszett, szabadúszó íróként próbálta meg beteljesíteni gyermekkori álmát: az írást. Számos regénye jelent meg, ezek többségét azonban a baloldali újságok agyonhallgatták.
Halála előtt is egy újabb könyvön dolgozott. A regény főhőse a halál elől írásba menekül, és sikerül még befejeznie életművét. Dénest hamarabb szólították el az íróasztala mellől. Január közepén kórházba került Berlinben. Utolsó nap rabbit kért magához, és vele imádkozva tért át „a mennyei Bánátba”, amint néhányszor mondta.
