„Maga miért ragaszkodik azokhoz, akik a halálát akarták?”
Jolsvai Júlia / Forrás: Origó
Konrád György új esszékötete
Konrád Györgyöt nem kell bemutatni. A látogatót, A cinkost vagy A városalapítót az is ismeri, aki nem is olvasta. És mindenki szembesült már politikai tevékenységével.
Konrád György napjaink egyik legismertebb magyar írója külföldön, főleg Németországban. Azt talán kevesebben tudják, hogy filmekben is vállalt szerepet. Életművében mindig is nagyobb hangsúlyt kapott az esszé, mint a szépirodalom: új könyvében a zsidó létről gondolkodik.
konrad_borito.jpgA Zsidókról című könyv tárgyául a zsidók, a zsidóság, írójuk saját zsidósága, az ehhez való viszonya szolgál, és bár meglehetősen hangsúlyos a téma, Konrád nem ragaszkodik görcsösen hozzá, ahogy sodorja a szöveg, el-el kalandozik erre-arra. Ezért hiába esszégyűjteményről van szó, a könyv könnyed, jól érthető, könnyen követhető. Az írások pedig pontosak, telibe találnak, nem esnek bele abba a számtalan tanulmánykötetnél tapasztalható betegségbe, hogy tele vannak önismétléssel, önellentmondásokkal és redundanciákkal.
Konrád esszéi különböző időpontokban születtek, de érvényességükből nem vesztettek a régebbi szövegek sem. Mi sem lehetne aktuálisabb ma, mint a demokráciáról való elmélkedés. „Ma is vannak megfigyelők, itthon és külföldön egyaránt, akik attól tartanak, hogy itt a demokratikus közép csak gyenge átmenet valamelyik véglethez, vagy a jobboldali, vagy a baloldali extremizmushoz” – írja 1989-ben. Nem sok változott 21 év alatt. Máshol azt említi, hogy az angolszász egyetemeken megforduló barátai arra figyelmeztetik, a civilizált mértéktartáshoz hosszú nevelődés, önfegyelem kell, amely megóv a hisztériáktól. E szavak súlyát sem kell különösebben magyarázni egy olyan országban, ahol hatalomra jutott egy egész nemzedék első generációs értelmiségi.
Konrád György az egész kötetben arra keresi a választ, milyen nép a zsidó, mi különbözteti meg a többitől, mi adja sajátosságait. Úgy látja, szemtelen, vitatkozós, tolakodó, megbocsáthatlanul gyors – lassúbb népekben hamar felhorgad az antiszemitizmus. Míg a keresztény népek különösebb nehézség nélkül, nyomtalanul be tudnak olvadni egymásba, a zsidók különállása, identitása megmarad, akkor is, ha ugyanabban a kultúrában élnek. Talán mert nem érzik szellemi „szükségességnek” a teljes elvegyülést.
Konrád minden szövegét átszövi a személyesség, állandóan visszatérnek a saját élményei: 1944 tavaszán szülő nélkül maradva testvérével és két unokatestvérével Berettyóújfaluról Budapestre menekült egy nappal korábban, minthogy minden rokonát, ismerősét, barátját gettóba zárták volna. Így élték ők túl. Az összes falujabeli gyerek – mind a kétszáz – egyetlen napon pusztult el a gázkamrában. Ha nincs annyira helyén az esze tizenegy évesen – meg kellett valakit vesztegetnie, hogy engedélyt kapjanak az utazásra -, ő is így végzi.
Theodor Adorno német filozófus elhíresült kérdése – lehet-e Auschwitz után verset írni? – Konrádnál így hangzik: lehet-e Auschwitz után zsidóként élni és alkotni? Hogy definiálhatják magukat újra a zsidók a világban? Milyen jövő áll ma a zsidók előtt? A beleolvadás, amelyet a Kádár-korszak erőltettek rájuk? A kivándorlás Izraelbe? A kettős állampolgárság? Konrád mindegyik választ idegennek érzi, ő itt, ebben az országban akar tovább élni: magyar zsidóként, zsidó magyarként. Pontosabban: „Negyvennégyben magyar zsidó voltam, negyvenöt óta zsidó magyar vagyok.”
A zsidóság kényes téma. Konrád erénye és erőssége a személyesség, ez teszi hitelessé a véleményét, szavainak súlya van. Belülről, zsidóként akarja meghatározni, megmagyarázni a zsidóságot – önmaga számára is. Másik nagyon nagy erőssége a nyelv: tiszta és átlátható.
Nem könnyű olvasmány Konrád könyve, nem is igazán érdemes egyszerre elolvasni. Inkább mindig csak szemezgetni belőle, hiszen időt kell hagynunk magunknak, hogy elgondolkodhassunk az általa felvetett kérdéseken, és az általa adott válaszokon.
