Hetedszer a Hiltonban
Gál Juli / Új Élet
Jótékonysági vacsora a Szeretetkórház javára
Idén, hetedik alkalommal rendezték meg a Hilton szállodában a budai várban a jótékonysági vacsorát. A reprezentatív Bálteremben mintegy 360 vendég foglalt helyet, élvezte a színes programot, majd kiváló kulináris élvezetekben is része lehetett. Bánó András, az est házigazdájaként mondott bevezetőt, s konferálta a műsort is.
Elsősorban köszöntötte mindazokat, akik adományukkal támogatták, támogatják a kórházat, átérezve, milyen pluszt jelent ez, az Amerikai úti épületekben fekvő, tartózkodó, felépülésre váró betegeknek. Elmondta, a jelenlévők közül kevesen vannak olyanok, akik családjában ne lenne olyan személy, akit korábban, vagy éppen jelenleg is ott ápolnak: komolyan véve az emberséges bánásmódot, az empátiát, a gyógyítást. Bánó mindezért e helyütt mondott köszönetet a Szeretetkórház főigazgató asszonyának, Deutsch Zsuzsának és munkatársainak.
hilton_deutschzsuzsa_jo.JPG
Deutsch Zsuzsa
A műsorban közreműködő művészek – köszönet érte – honoráriumukról lemondva biztosították a hangulatot. Fellépett, prózát (Sörgyári capriccio) és egy népszerű József Attila verset (A hetedik) mondott el Für Anikó, Jávori Ferenc Fegya és Dunai Tamás orosz kocsmadalokkal varázsolta el a közönséget, Zorán és öttagú kisegyüttese évtizedekkel „fiatalította” meg a nagyérdeműt.
hilton_javoriferenc.JPG
hilton_dunaitamas.JPG
Jávori Ferenc Fegya és Dunai Tamás
Néhány alkotásával bemutatkozott egy festőművész, (Kapolka Ágnes Kinga) kinek alkotásai közül jó néhány a kórház folyosóin is megtalálható. Deutsch Zsuzsa a hetes szám különleges voltáról beszélt, megköszönte mindazoknak, akik nélkül ez az esemény nem történhetett volna meg: sokak mellett a hotel igazgatójának és kollégáinak, a Carmel Kft.-nek, a színművészeknek, zenészeknek, a ZSIKK igazgatójának, Vadas Verának, és saját kollégáinak.
hilton_furaniko.JPG
Für Anikó
Néhány mondat erejéig szólt a Szeretetkórház speciális szerepéről, s ezzel kapcsolatosan egy történet során emelte ki a szakmaiságon felüli emberséget, szeretetet.
hilton_zoran.JPG
Zorán
Szó esett a „Gábor Zita Alapítvány – Élni az életet” tevékenységéről, névadójáról, arról a fiatalon életét vesztett emberről, kinek a holokauszt-oktatásban kifejtett tevékenysége az egész világon elismert volt, egy pályázatról, melynek nyertesei az adott évben egyszeri, legalább százezer forintos ösztöndíjban, valamint egy tűzzománc plakettben részesülhetnek.
hilton_zoltai_feldmajer_aliza.JPG
Aliza Bin-Noun, Zoltai Gusztáv, Feldmájer Péter
Az est további részében sor került a vacsora elfogyasztására, többen a helyszínen is támogatásukkal segítették az egészségügyi intézmény munkáját, a vendégek, köztük Izrael állam magyarországi nagykövet asszonya, Aliza Bin-Noun, bankárok, ügyvédek, üzletemberek, rabbik, vidéki és fővárosi zsinagógák első emberei, a BZSH–Mazsihisz vezető tisztségviselői kis csoportokban jóízű és kötetlen beszélgetésekkel élvezték ennek a programnak minden szépségét.
hilton_javoriferenc_2.JPG
Jávori Ferenc Fegya és a nagyérdemű (Fotók: Schäffer László)