Izraelből érkezett Tórát ünnepeltek a Hegedűsben
Dr. Egri Oszkár / Forrás: BZSH
Egyedülállóan megható és bensőséges ünnepségre került sor 2010. október 24-én, vasárnap délután a Hegedűs Gyula utcai Zsinagógában. Az oda járó hívek már hónapok óta rebesgették, hogy valami nagy dolog készül, de a konkrétumra csak néhány napja derült fény.
A Zsinagóga egyik legfontosabb tagja, Sipos Béla és felesége – akik több mint ötven éve, életük minden főbb eseményét, többek között házasságkötésüket is ehhez a templomhoz kötötték – elhatározták, hogy egy kóser Széfer Tórát adományoznak a templomnak.
Izraelből érkezett a Tóra a múlt vasárnap, az izgatott készülődésre és a Tórára a délutáni órákban került fel a korona. Az átadási ünnepségen szinte kivétel nélkül megjelent a budapesti és a vidéki zsidóság minden prominens tagja, a zsinagógák valamennyi képviselője és a templomot megtöltötte a vallásos zsidóság színe-java. Oldalak kellenének hozzá, hogy felsoroljuk, ki mindenki vett részt az ünnepségen.
Együtt énekeltek, örültek, mosolyogtak, és kart karba öltve táncoltak az új Tóra körül a Chüpe alatt neológok, ortodoxok, chabadok, magyarok és külföldiek, izraeliek és a tengeren túlról érkezettek. A karzatról soha nem látott számban megjelent hölgykoszorú figyelte lelkesen és szeretettel a földszinten zajló eseményeket.
Izraelből érkezett a szofér, Salamon Ábrahám, aki a zsidóság vezetőinek és a különféle irányzatok rabbijainak jelenlétében fejezte be a szokásos módon a Tóra megírását. A Körzet vezetése a zsidóság vezetőit, prominens képviselőit, és a megjelent rabbikat azzal tisztelte meg, hogy valamennyiük egy-egy betűt beírt a Tórába a szofér által a szent szöveg befejezéséül. Ezt követően az énekek elhangzása mellett kézről kézre járt a Tóra a hét kör alatt, amelynek során a régi Tórák kísérték újonnan érkezett testvérüket.
Végezetül az adományozó, Sipos Béla átadta a templom világi és vallási vezetőinek a gyönyörű ruhába öltöztetett és koronával ékesített Tóratekercset. Ezután a körzet elnöke, Dr. Egri Oszkár köszöntötte a megjelent vezetőket, rabbikat és a zsinagógák népét, majd Lőwy Tamás főrabbi mondott beszédet, kérve az áldást az új Tóra érkezése alkalmából valamennyi hittestvérre.
újtóra_3_1.jpg
A szívet-lelket melengető vidám ünnep végén bőséges kidus várta sok-sok finomsággal a vendégeket, és a falatozás közben jóízű beszélgetéssel fejeződött be ez a felejthetetlen vasárnap.
Köszönet a nagyvonalú adományért, amely egy igaz lelkű és szerény házaspár életének erőfeszítését koronázta meg mindannyiunk javára és hasznára.
| Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató külföldi tartózkodása miatt levélben köszöntötte az ünnep résztvevőit.
Alábbiakban a levél tartalmát közöljük: „Kedves Hittestvéreim! Szeretettel köszöntöm a Csáki utcai körzet zsidóságát abból az alkalomból, hogy egy új Széfer Tórával gyarapodik a közösség. Gyönyörteli nagy ünnep ez zsidóságunknak, mert azt mutatja, hogy az élet fája igenis virágzik, új és új hajtásokat hoz, és rendre nem teljesedik be a vészmadarak jóslata arról a bizonyos elszáradt fáról. Boldog vagyok, hogy a heti szakaszokat egy újabb kóser Tórából tudjátok tanulni, és tanulmányozni, de kicsit fáj a szívem, hogy ebből az alkalomból nem lehetek veletek, mivel jelenleg hivatalos úton Izraelben tartózkodom. Kívánom, hogy az egész közösségnek sok öröme teljék az új Tórában, erősítse hitünket és meggyőződésünket, segítsen abban, hogy még elmélyültebben megőrizzük zsidóságunkat és az Írott Tant. Köszöntelek benneteket kérve valamennyi hittestvéremre az Örökkévaló áldását. Hittestvéri üdvözlettel: Zoltai Gusztáv a Budapesti Zsidó Hitközség és a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója |
(További fotók az eseményről ide kattintva tekinthetőek meg)