Művészet és zsidóság
P.T. / Mazsihisz
Zsidó Kultúra Európai Napja a Menházban
Szeptember első vasárnapján a Komáromi Zsidó Hitközség ismételten bekapcsolódott az Európa 23 országában zajló kulturális programsorozatba.
A hitközségek és közösségek regionális találkozójával indítottuk a napot. Paszternák Tamás köszöntő szavai után Tóth Erzsébet Fanni számolt be kutatásai alapján arról, mit gondolnak a szlovákiai magyar fiatalok a zsidókról. Az ifjúságkutatás során számos kérdést tettek fel 2500 középiskolásnak és 700 egyetemistának.
A nem túl pozitív eredményeket felvázoló előadás után Megyes Pál, rabbijelölt, az önmagunkról, közösségeinkről kialakult képpel foglalkozott. A megjelenteket köszöntötte Pavel Frankl, a SZLOZSIHISZ elnöke, majd a kóser ebédre került sor. Közel 90-en fogyasztották el a pöstyéni rebecen, Bina Stiefel háromfogásos menüjét. A délután során Túri Anett, judaisztika tanár a közelgő Nagyünnepekről, Miriam Neiger Fleischmann, jeruzsálemi festőművésznő a zsidóság és a művészet kapcsolatáról tartott előadást. Papp Richárd zsidó humorral foglalkozó, viccekkel fűszerezett programja hatalmas sikert aratott. A délutáni előadásokat Vadász Magda szinkrontolmács fordított szlovákra.
A hagyományoknak megfelelően átadásra kerültek a Kehila és Kehila-Haver díjak.
Kehila díjban részesültek: Winkler Miksa (a díjat egyéb, fontos elfoglaltsága miatt később veszi át), a régió számos zsidó temetője (pl. Ács, Bana, Kapuvár) rendkívüli gondossággal és odaadással való rendbehozatalának elismeréseként. Kollár Zoltán, a Komáromi Zsidó Hitközség vezetőségi tagja, a Menház épületének 2004 óta tartó helyreállításának koordinálása során végzett többéves önkéntes munkája elismeréseként. Stern Juraj, a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség vezetőségi tagja, sokéves, a hitközség érdekében végzett önkéntes munkája elismeréseként.
Kehila haver díjasok: Mátraházi Ferenc, tatabányai tanár. A széles régió diákjainak Holokauszt oktatása, sok Auschwitz- Birkenau-i emlékút megszervezése és lebonyolítása terén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. Rédli Margit, Dél-Komárom város Polgármesteri Hivatala kulturális referense. Számadó Emese, a Klapka György Múzeum igazgatója: A dél- komáromi zsidó közösség emlékének példamutató ápolásáért, rendezvények megszervezéséért, az antiszemita megnyilvánulások elleni küzdelem terén kifejtett munkájuk elismeréseként. Padlovics Ágnes és Drozd Milan Újságírók, a Szlovák Televízió magyar adása komáromi tudósítói.
A komáromi zsidó közösség életéről forgatott számos tárgyilagos televíziós riport és ismeretterjesztő anyag többéves munkájának elismeréseként. Kovács Denisa a dunaszerdahelyi zsidó közösség életének, programjainak megszervezésében végzett sokéves odaadó munkája elismeréseként. Moravcsik Ágnes Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlésének képviselője, az egyesületet segítő és támogató sokéves munkája elismeréseként. Halász Róbert a Szenes Hanna Magyar Izraeli Baráti Egyesület alelnökeként a magyar-izraeli kapcsolatok helyi ápolása terén végzett munkája elismeréseként.
A nap zárásaként a budapesti Lauder iskola diákjaiból álló Z’mirim Klezmer Band a zsidó zene világába repítette a közönséget Radó Anna és Pados Balázs vezetésével. A programra Rimaszombattól Pozsonyig és Magyarországról, illetve Izraelből is sokan érkeztek. A budapesti Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságát Egyed Albertné képviselte.
A Komáromi Zsidó Hitközség az idén is ellátta a Zsidó Kultúra Európai Napja országos koordinációs feladatait Szlovákiában. Városunkon kívül még Pozsonyban, Kassán, Eperjesen, Bártfán és Vágselyén voltak rendezvények a programsorozat részeként.
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a nap sikeres lebonyolításához!