A német külügy és a holokauszt kapcsolata
Forrás: MTI
A német külügyminisztérium sokkal jelentősebb szerepet játszott az európai zsidóság megsemmisítésében, mint azt eddig feltételezni lehetett, 1945 után pedig erőteljesen igyekezett leplezni azt – derül ki egy történészbizottság vasárnap ismertetett jelentéséből.
A hamarosan könyv formában megjelenő, mintegy 900 oldal terjedelmű dokumentumból idézve a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung vasárnap azt írta: a Wilhelmstrasse – saját állításával ellentétben – távolról sem határolta el magát a nácik apparátusától, hanem segédkezet nyújtott annak a zsidók tervszerű megsemmisítésében. A művet szerkesztő négy történész vizsgálatai során hajmeresztő részletekre bukkant a külügyi tárca politikai levéltárában.
A szerzők egyike, Eckart Conze a hetilapnak elmondta: az 1945 májusa után terjesztett változattal ellentétben, miszerint a tárca diplomatái Hitler hatalomra jutása után azért maradtak a helyükön, hogy megakadályozzák a legrosszabb dolgokat, a levéltári anyagokból világosan kitűnik: a külügy aktívan támogatta a nácik megsemmisítő apparátusát. „A külügyminisztérium kezdettől fogva tevékenyen részt vett a zsidók üldözését, jogfosztását, elűzését és megsemmisítését célzó valamennyi intézkedésben” – mutatott rá Conze.
A történészek megtalálták például a minisztérium úgynevezett zsidóügyi osztálya vezetőjének egy útiköltség-elszámolását. Franz Rademacher a 40-es évek elején tett belgrádi és budapesti szolgálati útjának indokaként a következőt adta meg: „Zsidók likvidálása Belgrádban, továbbá megbeszélés magyar küldöttekkel Budapesten”.
A levéltári anyagokból arra is fény derült, hogy a 30-as évek közepétől a külügyi attasék kiképzésének éppúgy része volt a kötelező látogatás Hitler obersalzbergi rezidenciáján, mint a dachaui koncentrációs tábor fölkeresése.
A Der Spiegel értesülése szerint a vaskos tanulmány behatóan foglalkozik Ernst von Weizsäckerrel is, aki 1938 áprilisától kezdve államtitkári rangban szolgált a Wilhelmstrassén. A történészek megállapítása szerint ő (még mint svájci követ) kezdeményezte 1936 májusában azt az intézkedést, amellyel a náci rezsim megfosztotta német állampolgárságától Thomas Mannt. Indoklása szerint a Nobel-díjas író elleni represszióval kapcsolatban „nem merülnek fel fenntartások, miután az illető külföldön ellenséges propagandát fejtett ki a (harmadik) birodalommal szemben”. Ez volt az a döntő érv, amelynek alapján A Buddenbrook-ház és A varázshegy írója elveszítette német állampolgárságát. (A korábbi államtitkárt a háború után ötévi börtönre ítélték Nürnbergben, ahol a perben fia, a későbbi német államfő, Richard von Weizsäcker volt a védője).
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak nyilatkozó Joschka Fischer „egyre jobban szörnyülködve” olvasta a történészek tanulmányát. A korábbi külügyminisztert, aki 2005-ben maga kezdeményezte a külügyi tárca múltjának átvilágítását, különösen felháborította a külügyminisztériumban 1945-ben létrehozott „központi jogvédő osztály” szerepe, amelyet botrányosnak minősített. „Úgy tűnik, hogy ez valójában inkább a tetteseket védő osztályként működött” – fogalmazott Fischer. Ezt alátámasztó példaként említette, hogy az osztály jegyzéket készített és osztott szét a külföldön elfogatóparanccsal keresett háborús bűnösökről, így akarva megóvni őket attól, hogy olyan országba utazzanak, ahol letartóztatás és elítélés várna rájuk.
