A Genfi egyezmény betartását követelik
Mazsihisz
Nemzetközi szervezetek követelik, hogy a Genfi egyezménnyel összhangban tartsák tiszteletben Gilad Shalit jogait.
2010. szeptember 29-én Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke és Zoltai Gusztáv, a szövetség ügyvezető igazgatója felkeresték Habsburg Györgyöt, a Magyar Vöröskereszt elnökét.
A személyes találkozás abból a fontos célból jött létre, hogy a nemzetközi segélyszervezet juttasson el egy levelet, amelyet a magyarországi zsidó vezetők írtak Gilad Salitnak, a HAMASZ terrorszervezet által elrabolt izraeli katonának.
Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke átvette a héber és magyar nyelven írt levelet, és ígéretet tett arra, hogy megkísérli annak továbbítását a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével.
Christopher Lamb a nemzetközi kapcsolatok tanácsadója, a mai napon levélben értesítette a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetőségét, amelyben, amelyben kijelenti, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold sikeresen eljuttatta a magyarországi zsidó vezetők levelét Gilad Shalit családjának.
Alábbiakban a nemzetközi szervezet levelét olvashatják, amelyet a HAMASZ terrorszervezet által elrabolt izraeli katona családjának adtak át.
Tisztelt Shalit család!
A Magyar Vöröskereszt megkapta a Giladnak küldendő levelet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségétől. Figyelembe véve a dolog rendkívüli fontosságát, úgy döntöttünk, hogy a levél tartalmát megosztjuk Önökkel.
A Magen David Adom in Israel (MDA) bátorítja a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságát (ICRC), hogy továbbra is segítsen a Vöröskereszt üzeneteit Gilad Salitnak eljuttatni és továbbítani a Hamasz területén lévő Vöröskereszt irodákba azzal a céllal, hogy a levelek elérjék az Önök fiát, Giladot.
Egyúttal biztosítani szeretném Önöket, hogy a Magen David Adom és a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottsága minden tőle telhetőt megtesz, hogy a levelek eljussanak Giladhoz. Sajnos azonban ez olykor nem lehetséges rajtunk kívül álló okok miatt.
A Magen David Adom és a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottsága továbbra is követeli Gilad jogainak betartását, a Genfi egyezmény és a nemzetközi egyezmények figyelembe vételét. A levelet sajnálatos módon, egyelőre nem érte el célját. Reménykedünk abban, hogy Gilad megkapja a neki küldött leveleket.
Bármikor az Önök rendelkezésére állunk, minden lehetséges módon segítünk.