Jöjjön a sötétségre világosság, a bánatra öröm, a háborúra béke
Streit Sándor a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke
Elul hónapban biztosan nemcsak nekem, hanem másoknak is eszébe jut az a gondolat, hogy mitől vagyunk mi, zsidók mások, mitől vélekedünk dolgokról másként, mitől látunk egy-egy eseményt másként.
A környezetünkben élők miért látnak bennünket másnak, mint a többséget. Persze ez nemcsak egy adott hónapra igaz, hanem az egész évre, és talán egy egész életre, talán évszázadokra, talán amióta létezik a zsidóság.
Mire gondolok?
Nem feltétlenül mások előítéleteire, hanem önmagunk megismerésére és többi a zsidó ember megbecsülésére és tiszteletére. Bővebben: ahogyan, tudjuk, a sötétséget a világosság követi, úgy ismerjük őseink sok-sok évszázados üldöztetését, amelynek következménye, hogy a génjeinkben átöröklődnek generációról generációra mindazok a reflexiók, amelyeket nem tudunk és nem is akarunk megváltoztatni.
Kérdezhetnék: miért?
Mert ez egyfajta védekezési mechanizmus minden olyan bennünket érő külső hatásra, amely azonnali reagálásra ösztönöz. Ez az, amit őseinkre kényszerítettek, hiszen egyik nap még békében élték szorgos hétköznapjaikat, míg másik nap vándorbotot kényszerítettek a kezükbe, jobb esetben „csak” elkergették őket, de sokszor az életükre törtek, és az ártatlan embereket halomra ölték. Éppen ezért van szükségünk arra, hogy felkészültek legyünk, hogy „másként, más szemüvegen keresztül” lássuk a világot.
A kedves olvasó téved, ha azt hiszi, hogy csak külső ellenség törhet ránk, hiszen sokkal nagyobb a baj, hogyha a zsidóság önmagán belül keres vagy kreál ellenségképet, hiszen erre már nincsenek felkészülve azok a bizonyos öröklött gének. Ez lehet csupán vízió, de lehet valóság is. Ne hagyjuk, hogy ez bekövetkezhessen!
A zsidóságon belül mindig voltak különböző irányzatok, melyek, ha nehezen is, de megfértek egymás mellett, és ez napjainkban is így van az egész földkerekségen. Nem lehet egyik irányzatnak sem az a célja, hogy – erőszakosan, a hatalom megszerzésével – megszüntesse, felszámolja, „bedarálja” a másikat.
Békességben együtt kell munkálkodni azon, hogy minél több zsidó fiatal, középkorú és idős embert vonjunk be a hitélet gyakorlásába, és különböző nívós rendezvényekre jöhessenek, hogy ki-ki megélhesse zsidóságát igénye szerint. Ennek megvalósítása érdekében nem a különbözőségeket kell sulykolni, hanem az összetartozás erejét szükséges hangsúlyozni.
Miért fontos ez mindannyiunk számára?
Azért, mert amikor a megsemmisítő táborokba vagy munkaszolgálatra vitték szüleinket, nagyszüleinket, hozzátartozóinkat, senkit nem érdekelt, hogy ki melyik irányzat híve.
A megpróbáltatásban csak egy dolog volt fontos, hogyan lehetne mindazt a sok borzalmat kibírni és túlélni, amit rájuk mért a sors. Tudjuk, hogy történelmünk folyamán a reánk mért csapások mindig akkor erősödtek fel, amikor a zsidóságon belül voltak az ellentétek, és a Mindenható figyelmeztetése ellenére sem változtattak eleink életfelfogásukon. Bízom abban, hogy az Örökkévaló elnézőbb a mi generációnkkal szemben, mert látta azt a sok szenvedést és megaláztatást, amelyen keresztülmentek szeretteink.
Elul hónap a felkészülés időszaka, amikor reggelenként felhangzik a sófár hangja, amely figyelmeztet bennünket, hogy közeleg rajs hásonó (újév) és jajm kipur (engesztelés napja). Ilyenkor számba vesszük a mögöttünk hagyott esztendőt: mit tettünk helyesen, miben vétettünk, mit kell a jövőben másként tennünk. Könyörgünk zsinagógáinkban a Mindenhatóhoz, hogy bocsássa meg bűneinket, amelyeket ellene követtünk el. Kötelességünk felebarátainktól bocsánatot kérni, hogyha bármivel megbántottuk volna az év folyamán. Véleményem szerint sokkal nehezebb valakinek a szemébe nézni és azt mondani neki: bocsáss meg nekem, kérlek, mert tévedtem, helytelenül viselkedtem, megbántottalak, becsaptalak stb., mint imával fohászkodni.
Abban is különbözünk másoktól, hogy nem „bulikba” megyünk újév alkalmából, hanem mi az újévet a zsinagógáinkban töltjük, és fohászkodunk azért, hogy önmagunk, családunk és valamennyi zsidó testvérünk legyen beírva az Élet Könyvébe, legyünk egészségesek, éljünk békében, és anyagi szükségleteink is biztosítva legyenek, valamint gondoskodhassunk gyermekeinkről és unokáinkról. Várjuk, hogy az Örökkévaló tegye rá pecsétjét, tegye rá mindenre azért, hogy egy esztendő elteltével ismét ugyanezt kérhessük tőle.
Minden évben abban reménykedünk, hogy a sötétségre világosság, a bánatra öröm, a háborúra béke, a szűkölködésre jólét köszönt reánk. Visszatekintve a mögöttünk hagyott esztendőre, nyugtázhatjuk, hogy Budapesten valamennyi zsinagógánk működött, és a látogatottság is emelkedett egyes közösségekben.
Rendezvényeink sikeresek voltak, kiemelkedett közülük a Zsidó Nyári Fesztivál. Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni a rabbi és kántor uraknak, az ügyvezetésnek, valamint a BZSH valamennyi munkatársának az évi tevékenységükért.
Az 5770-es évben több olyan, hozzám közel álló barátom távozott az élők sorából, akik pótolhatatlan űrt hagytak maguk után. Nyugodjanak békében, örök pihenésüket ne zavarja meg semmi és senki.
Kívánom, hogy a most reánk köszöntő 5771-es esztendőben valósuljon meg mindenki számára mindaz, amiért imádkozik, és az Örökkévaló őrizze Izraelt és a világ zsidóságát, bárhol is éljen a földön. Boldogságban, szeretetben, egészségben és békességben élhessük meg az új esztendőt valamennyien, a Mindenható áldásával.
Lösonó tajvó tikoszévú!
