Scheiber a viharban
Kardos Péter: A rendszertől a váltásig a Síp utcában (5. rész) / Új Élet
Scheiber a viharban
Scheiber Sándor nemcsak azért érdemel külön fejezetet, mert nagy tudós volt, hanem mert egyszemélyes intézményként állt ellen minden ajánlatnak, lett légyen az belföldről (BM) vagy külföldről (egyetemek).
Ő volt az, akihez nem mertek hozzányúlni azok, akik más rabbikat megkörnyékeztek, és fenyegetéssel vagy zsarolással próbálkoztak megnyerni a rendszernek. Ő volt az, aki legitimálta a mindenkori világi vezetést, a rabbiképzőt pedig egyszerűen leválasztotta a Síp utcáról.
A József körúton sok minden olyat lehetett csinálni, amit a Síp utcában nem… A világi vezetés tagjai mindannyiszor tehetetlenül tárták szét karjukat, amikor az ÁEH rákérdezett Scheiber valamelyik megnyilvánulására. Az egyetlen volt, akitől a Hivatal tartott. Tudták, hogy külföldről figyelemmel kísérik sorsát, és nem azon mérik majd le a vallásszabadságot, hogy van-e mincha ima egy körzetben, hanem hogy mi történik Scheiber körül.
A hetvenes években megjelent egy tanulmány a cionizmusról. A szerző természetesen a kor igényének megfelelően a sárga földig lerántotta ezt a fajgyűlölő eszmét (így, idézőjel nélkül), s elrettentő példának felsorolt néhány nevet. Úgymint Ben Gurion, Golda Méir, Mose Dajan, Scheiber Sándor és még néhányat. Elég előkelő társaságban vagyok – nyugtázta a professzor, eloszlatva aggodalmunkat.
Beszédeit mindig papírról olvasta. Büszke volt rá, hogy mindig, mindent elmondott, semmit nem hallgatott el. Valóban. Csak fül kellett a meghalláshoz. Nekem az a megtiszteltetés jutott, hogy beszédeit rajtam (is?) tesztelte.
Emlékezetes számomra, amikor egy szó szerint betegesen hazudozó embert búcsúztatott. Az illetőt azért tartották betegnek, mert tényleg érdek nélkül hazudozott. Na, figyelj – mondta nekem a temetés előtt. „Fantáziája gyakran túlszárnyalta a valóságot” – na, mit szólsz? Minden elismerésem – nyugtáztam.
Megfejthetetlen rejtély volt számunkra, hogy tudományos munkássága mellett miként jutott ideje arra, hogy a levelekre, amelyeket itthoni falvak utolsó zsidói küldtek neki, saját kezűleg írt, jellegzetes piciny betűivel mindig, ismétlem, mindig válaszolt.
Ha a magyar zsidóság történelméről beszélnek bárhol a világon, Scheiber Sándor sokoldalú munkássága megkerülhetetlen téma. Kijutott Izraelbe, diadalút volt. Néhány éve emlékligetet hoztak létre az izraeli Bét Semes hegyeiben, megörökítendő a nevét.
Hogy mi köze volt neki a Síp utcához? SEMMI! Megengedhette magának… Nem ugyanaz a kategória volt.
Rabbi a rendőrségen
Ha egyszer egy üzlet beindul… Végre volt másodállásom, amikor nem várt szerencse ért. Megtalált a rendőrség. Úgy tudjuk, hogy ön tud lengyelül. Elkaptunk egy lengyelt a Keletiben, rabbi lesz, elvállalná a tolmácsolást? – kérdezte egy hang a telefonban. Éjjel 1 óra volt. Később kiderült, hogy ez nem is olyan szokatlan időpont az ilyesféle munkára. Ahogy elfogták a bűnözőt, meg kellett kezdeni a kihallgatását. De hogy rabbi-ügyben, ez felkeltett(e), nem csak engem, a kíváncsiságomat is. Kocsit küldtek értem, és irány a Tolnai Lajos utcai Vizsgálati Osztály. Már a kocsiban próbáltam megtudni valamit arról, hogy van-e kapcsolat a foglalkozásom és az adott ügy között. Ez tuti, hogy rabbi lesz! – mondta a sofőr, mert késsel fenyegette meg a nőt, hogy adja oda az arany nyakláncát. Ekkor vált gyanússá a dolog, mivel sok minden pletyka szálldosott akkoriban a rabbikról, de ilyet… nem, ez lehetetlen! Amikor erre célozgattam, majd kiestek a kocsiból újdonsült ismerőseim: uram, a rabi nálunk a rablás beceneve, 1 bével! Így hívjuk egymás közt… Megnyugodtam.
Beértünk, majd rövid várakozás után kijött egy civil (később megtudtam, vizsgálótiszt), és behívott. Ott ült egy borostás férfi, elkezdődött a kihallgatás. Hajnali 3 körül befejeztük, és a tiszt kérdezte, hogy másnap (aznap) ráérek-e folytatni a munkát. Mikor pontosan? – kérdeztem, mert emlékszem, péntek volt. Ránézett a naptárra. Délután 4-kor – ajánlotta. Sajnos az nekem nem jó, mert 5-re Kispesten kell lennem. Majd megy később – döntött a tiszt. Az lehetetlen, mert én istentiszteletet vezetek ottan – rukkoltam elő a farbával. Igen? Akkor gut sábesz! – nyújtotta a kezét. Vass Sándor vizsgáló vagyok, a debreceni hitközségen ismernek, a Sahn Imre rabbi barátja vagyok stb. stb.
Így ismerkedtem meg azzal a Vass Sándorral, akit néhány hónapja búcsúztattam a Kozma utcai temetőben.
(Hamarosan folytatjuk)
