Ünnepi hangulatban zárul a Késői hazatérés című tárlat
2010. augusztus 11. szerda, 17:00 órától
2010. augusztus 11-én, szerdán, 17 órakor a Holokauszt Emlékközpontban (Budapest IX. ker., Páva u. 39.) ünnepséggel zárul a Száműzött művészet sorozat nyitó kiállítása a Késői hazatérés című tárlat.
kesoi_hazateres_z__r__.jpgEzen alkalommal kerül sor az egyik kiállított festmény ünnepélyes átadására is, melyet a Magyar Nemzeti Galéria képviseletében Szücs György főigazgató-helyettes vesz át az adományozótól.
Az eseményen Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója értékeli a tárlat jelentőségét, szerepét a magyar képzőművészeti életben.
Basics Beatrix művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese és dr. Harsányi László a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója a Száműzött művészet soron következő programjait mutatja be.
Jean-Claude Meszoly francia gyűjtőnek köszönhetően e napon kerül sor a kiállítás egyik festményének ünnepélyes átadására is, melyet a Magyar Nemzeti Galéria képviseletében Szücs György főigazgató-helyettes vesz át az adományozótól.
Végül vendégeink megtekinthetik a kiállítás kísérőprogramjain, a Szubjektív tárlatvezetéseken készített rövidfilmet is, melyeken Cserba Júlia műkritikus, független kurátor, Kőrösi Zoltán író, Szüts Miklós festőművész, Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója, Fitz Péter művészettörténész és Várszegi Asztrik Pannonhalmi Bencés Főapát mondja el személyes élményeit a kiállított művekről és alkotóikról.
A kiállítás zárása idején a Késői hazatérés tárlat katalógusát kedvezményesen vásárolhatják meg látogatóik.
| Időpont: 2010. augusztus 11. szerda, 17:00 órától Helyszín: Holokauszt Dokumentációs Központ Pontos cím: Budapest IX. ker., Páva u. 39. Honlap: www.hdke.hu A kiállításról bővebben ide kattintva tud olvasni |