A rendszertől a váltásig a Síp utcában (1. rész)
Kardos Péter / Új Élet
Én és a Hivatal
Az Állami Egyházügyi Hivatallal egy bizonyos szint fölött mindenki kapcsolatba került. A vallási életben a kántorok nem, mivel szövegük jóval korábban íródott, mint a Kommunista Kiáltvány.
A rabbik gyakrabban, mert ők megpróbáltak naprakészek is lenni, az már az ő bajuk volt, hogy őket értették is…
A legfőbb cél a vallásszabadság demonstrálása volt. Ezt bizonyítja, hogy egyetlen rabbinak vagy kántornak sem görbült meg haja szála sem, ha reggel-este imádkozott. Sőt. Ha valamelyik körzetben felhagytak a hétköznapi imával, jött a behívás és a felelősségre vonás, miszerint: hogy képzeli ön, az egész világon(!) tudják, hogy nálunk vallásszabadság van, és akkor maguk nem imádkoznak?
Írtam már arról, hogy az illetékes hányszor apellált bölcsességemre…
Példák a bölcsességre és annak hiányára
1972-ben történt a müncheni merénylet az izraeli olimpiai küldöttség ellen, számos zsidó áldozattal. A rádióközvetítés közben a kor legnépszerűbb riportere, aki maga is zsidó volt, csak ennyit közölt: nem is tudom, hogy mit mondjak… Persze hogy nem tudta, mivel a Központi Bizottság még nem adott ki hivatalos álláspontot erről.
Péntek délután cseng a telefonom, a „kolléga” közli, hogy az esti prédikációban „meg szabad emlékezni” a meggyilkolt izraeli sportolókról. Hozzátette: szőrmentén és visszafogottan, aztán „jöhet” egy kádis… Így történt.
Néhány év múlva a zuglói zsinagógában bemutattam a Gideon pajzsa c. filmet, amely a fenti esemény megtorlásáról szól. A bevezetőben elmondtam, hogy ez a film is bizonyítja, elmúltak azok az idők, amikor büntetlenül lehetett bennünket öldösni.
Másnap telefon, fáradjak be a Lendvay utcába. A referens fogad. Szokásos hivatkozás bölcsességemre, majd rátér a tárgyra: nem gondolja, főrabbi úr, hogy nem kéne annyira védeni az izraelieket, akik csecsemőket és gyermekeket gyilkolnak? És mi az, hogy „elmúltak azok az idők”? Itt, nálunk, elmúltak. De odaát? És innentől szó szerint idézte, amit azon a délutánon mondtam. Ez volt az első és utolsó próbálkozásom a zuglói mozizással. Az igazsághoz tartozik, hogy az akkori alelnök javasolta, vetítsük le a „Lenin Lengyelországban” c. filmet, amit technikai okokra hivatkozva elvetettem.
Ugorjunk néhány esztendőt. 1984-ben, a holokauszt 40. évfordulójára MIOK-küldöttség utazását engedélyezték (első ízben) Izraelbe. Az már szinte természetes volt, hogy ebbe „nem fértem bele”, viszont a 90-es évek végén volt szerencsém betekintést nyerni aktáimba, innen tudom, hogy rendszeres feljelentőm viszont tagja volt – hadd legyek rosszhiszemű: lehet, hogy jutalmul? Késő bánat… úgy látszik, nem mindig voltam eléggé bölcs.
Ez a kizárás eléggé megviselt, mivel leányomnak – esküszöm, hogy sokkal korábban – izraeli utat ígértem bát micvájára, ami időben egybeesett az ominózus küldöttség látogatásával.
Telefon az ÁEH-tól, a vonalban a referens úr: főrabbi úr, ön olyan bölcs ember stb. stb., halassza el a látogatását egy pár héttel. Megint csalódást okoztam illetékes úrnak, közöltem, hogy AKKOR megyek (egyébként tényleg nem tudtam volna elhalasztani). Hát jó, ha főrabbi úr ilyen makacs ember…
Másnap telefonáltak a BM Andrássy úti útlevélosztályáról, hogy útlevelemmel jelenjek meg XY szobájában. Rövidre fogva: ideiglenesen elvették az úti okmányomat. Jelentkezzen egy hónap múlva, akkor visszakapja – szólt a zordon beosztott.
De elnézést, szólt utánam, amikor már kifelé indultam, miért is akar a főrabbi úr Izraelbe utazni? Majd ha katolikus paptársaimtól megkérdezik, miért kívánnak a Vatikánba utazni, akkor majd én is válaszolok! Ekkor már tényleg elvesztettem a fejem, és még hozzátettem: érdekes, 40 évvel ezelőtt nem kértek okmányokat, kérvényeket, útlevelet az auschwitzi utazáshoz! Ezzel lélekben fel is adtam a reményt. A leányomat sajnáltam.
A küldöttség elutazott, amikor ismét hívattak az Andrássy útra. Ugyanaz a hivatalnok fogadott, hellyel és kávéval kínált. Nocsak. A helyet elfogadtam. Itt az útlevele, csak ezt a papírt kell aláírnia, és elém tolt egy gépelt oldalt, amiben megígérem, hogy a delegáció kint tartózkodása alatt nem leszek ugyanabban a városban, ahol ők.
Így is történt.
(Hamarosan folytatjuk)
