A sátoraljaújhelyi és a miskolci zsidóság közösen emlékezett
Munkatársuktól
A Sátoraljaújhelyi zsidóság gyásznapján, a deportáltak emléknapján, 2010. június 20-án mártír istentisztelettel emlékezett a sátoraljaújhelyi és a miskolci zsidóság a szeretteikre.
A temető ravatalozója az esős idő ellenére is megtelt az egykori újhelyiekkel és leszármazottaikkal. Klein Ernő a miskolci chevra kadisa elnöke Él málé rahamim imájával kezdődött a megemlékezés, amelyen részt vett az újhelyi születésű Freund Jenő, a miskolci hitközség elnöke is.
Szlukovinyi Péter titkár köszöntötte az emlékezőket, majd beszédében újhely egykori vallásos közösségét, szellemi és anyagi élenjárását méltatta. Felelevenítette a tízparancsolat szerint élő békés közösség érthetetlen kipusztítását, amellyel a város visszafordíthatatlan és jóvátehetetlen károkat szenvedett. „ Ásré josvé” –idézte az ősi zsoltár szavait, miszerint az Örökkévalóban bízva, népe tagjának lenni és hajlékában élni áldás.
Az emlékezetet azonban nem lehet kitörölni, sőt évről évre élesíteni és továbbadni szükséges – mondta.
A megemlékezés a közös gyászolók kaddisával zárult.