Áháre mot - Kedosim
Jom kipur: 05.09. 19:29 - 05.10. 20:39

ÖSSZEFOGLALÓ

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Proin rutrum, sapien vel interdum faucibus, nunc tortor lacinia urna, id gravida lacus mi non quam. Integer risus lacus, dignissim ut diam quis, gravida rutrum justo:

  • Vestibulum blandit molestie lectus, sed porta erat congue at.
  • Aenean feugiat hendrerit massa eget eleifend.

További magyarázatok, a szakaszhoz kapcsolódó tartalmalnk a teljes szakasz oldalán találhatóak meg.

Miindenki tudhatja, mi történt Magyarországon hét évtizede

Mazsihisz

A Debreceni Zsidó Hitközség tagjai idén is Holokauszt megemlékezést tartottak június 20-án vasárnap a Monostorpályi úti zsidó temetőben, alábbiakban Dr. Feldmájer Péternek, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének emlékező beszédét közöljük


„És visszatereli rád Egyiptom minden nyavalyáját, amelytől féltél, és hozzád tapadnak, sőt, mind a betegséget, mind a csapást, amely nincs megírva a tannak e könyvében, azokat is reád hozza majd az Örökkévaló.”

Ezek a mondatok Ki Szóvaj szidrájából valók, abból a hetiszakaszból, ahová nem hívjuk fel a Tóra olvasóit, azt mondjuk, hogy aki akar, az jöjjön föl, mert olyan szörnyű átkokat tartalmaz.

Ez a több ezer éves szöveg előrevetíti azt a szörnyűséget, ami történt 66 éve itt Magyarországon, ami történt több mint hét évtizede Európában, amikor zsidók ezreit, százezreit, millióit gyilkolták meg. A cél nem kevesebb volt – és ilyen még nem volt a történelemben, – hogy elpusztítsák a kiválasztott nép tagjait, egytől egyig, darabról darabra, megszámolva őket, hogy nehogy véletlenül is tévedés történjen, hogy pontosan mind a nyolcszázötvenezer magyarországi zsidót megöljék, nehogy egy gyermek vagy csecsemő megmaradjon, és nem rajtuk múlott, hogy ezt nem tették meg.

Ez a rész, amit idéztem az előbb a Tórából, ránk vonatkozik. Azt mondja: „Nem tudjátok elképzelni, hogy milyen szörnyűségek fognak rátok szakadni”, de a szörnyűségek nem csak úgy maguktól jönnek, nem csak úgy teremnek. Azt is látjuk a tórai szövegből – és látjuk a történelemből, – hogy a szörnyűségeket mindig emberek követik el. Emberek, akik talán maguk sem tudták elképzelni azt, hogy milyen szörnyűségre képesek.

Ha a múlt század húszas, harmincas éveiben megkérdezték volna magyarországi embereket: „Megtennétek ti azt, hogy a szomszédotokat elkülditek a haláltáborba? Megtennétek-e azt, hogy csecsemőket gyilkoltok, ártatlan gyermekeket küldtök a tűzbe, a gázba, a rabszolgaságba?”, mindenki tiltakozott volna. Azt mondta volna: Nem, mi soha nem tennénk ilyent, mi soha nem tűrnénk el, hogy mások ilyet tegyenek, s mégis, amikor eljött az idő, sokan gyilkoltak és nagyon kevesen és nagyon halkan emelték föl a szavukat ellene.

Mentség persze nincs a gyilkosságra! Mentség nincs a közömbösségre! De magyarázat van, hiszen talán ők maguk sem tudták, hogy milyen szörnyűség és milyen gyűlölet van a lelkükben, amit az akkori társadalom vezetői, az állam vezetői törvényekkel, beszédekkel fölszítottak. A gondolkodásukat az akkori írástudók hosszú éveken keresztül folytatott propagandával megmérgezték, és emiatt történhetett meg az, ami aztán Magyarországon megtörtént. Tévedés ne essék, az, amit a német megszálló csapatok tettek Magyarországon, az csak a lehetőség megteremtése volt a gyilkolásra, a magyarországi zsidóság kiirtására. Ezt a lehetőséget használták ki a magyarországi gyilkosok, a magyarországi államhatalom, és a többség közömbösen nézte. Akkor még volt magyarázat, közvetlenül utána volt magyarázat. Azt mondhatták: Nem tudtuk, mi lesz az út vége. Nem tudtuk, hogy mi fog történni, hogy a gyűlölet, a zsidók elleni uszítás, a különböző törvények ide fognak vezetni. Vérbe, és gázba, és füstbe.

Ma már azonban tudhatja mindenki, mi történt Magyarországon, mi történt hét évtizede, mi történt a munkaszolgálatosokkal, mi történt a deportáltakkal, mi történt a vidéki- és mi történt a budapesti zsidósággal.

Mégis, Hölgyeim és Uraim, amikor bejöttünk a temetőbe, mindenki megnézhette a temető falát. Ott az írás! Valaki sunyin éjszaka, vagy talán a hajnal csendjében oda írta. „HALÁL A ZSIDÓKRA!” Aki ezt írta, nem mondhatja, hogy ezt nem gondolta komolyan. Nem mondhatja, hogy valami hirtelen kiszakadt a száján. Az emberek sok mindent mondanak mérgükben, de aki ezt írta, megfontolta, amit tett! Hozta magával a festéket, szétnézett, nem látja-e valaki, s kiírta a falra: „Halál a zsidókra!”, vagyis, halál miránk. És ne legyen senkinek kétsége! Komolyan gondolta. Mint ahogy komolyan gondolják azok a „politikusok”, azok a Parlamentbe jutott emberek, akik ugyanezt mondják. Persze, szebb szavakkal mondják. Nem ilyen csúnyán, hogy halál a zsidókra. Csak beszélnek férgekről, beszélnek a nemzet megrontóiról, beszélnek arról, hogy ideje lenne már megtisztítani Magyarországot az idegen elemektől, s ők azok, akiknek barátai, tanítványai ide írják az ő fölbujtó szavukra, hogy „Halál a zsidókra”.

Emlékező gyülekezet! Senki nem hitte volna, hogy elérkezik a deportálások szörnyű időszaka, és utána senki nem hitte volna, hogy a deportálások után ötven-hatvan évvel ismételten lesznek Magyarországon olyan pártok, olyan erők, akik megpróbálják fölébreszteni a régi jelszavakat, megpróbálják magukhoz láncolni az ifjúságot, azokat, akiket csak egy dolog köt össze: a zsidóellenesség, az antiszemitizmus. Ma, amikor emlékezünk halottainkra, emlékezünk a Debrecenből elhurcoltakra, azokra, akiket elvittek és soha nem tértek vissza, azokra, akiket elvittek és visszatérhettek – sokan még itt vannak közülük, bár egyre kevesebben, – de lelkükben örökre hordozzák az elpusztított szülőket, nagyszülőket, gyermekeiket, azok sose gondolták volna, hogy így lesz megint!

Amikor emlékezünk, és emlékeztetünk, akkor újra és újra azt tudjuk mondani: álljanak meg és forduljanak vissza erről az útról, mert ez az út nem oda vezet, ahova ők gondolják. Nem lesz Magyarország jobb azzal, ha kiírják a falra, hogy halál a zsidókra, ha arról beszélnek, hogy el kell innen mennünk, és ideje, hogy megtisztítsák tőlünk Magyarországot. Ezzel Magyarországot teszik tönkre, és újra visszavetik ezt az országot a középkorba. Ezt nem szabad hagyni. Nem szabad hagyni, hogy a költő előbb hallott szavai újra megvalósuljanak. Azt szeretnénk, ha múlt idő maradna, az, hogy „Oly korban éltem én e földön”, ne kelljen azt mondani – mint ahogy sokan ma már úgy érzik, hogy ezt mondhatják – „Oly korban élünk ma e földön”.

debrecen_2.JPGdebrecen_2.JPG


Kapcsolódó cikkek

Categories:
Ezek is érdekelhetnek
********************
[pvt_monthly_toplist post_type="post" limit=3]
[pvt_weekly_toplist post_type="post" limit=3]
[pvt_daily_toplist post_type="post" limit=3]
Search toggle