Az amerikai zsidóság egységesen Izrael mögött áll
Forrás: Globusz.net / Ha’aretz
Az amerikai zsidók – tekintet nélkül arra, hogy demokraták-e vagy republikánusok – rég nem látott egységet mutatnak, támogatva Izraelt a Gázába irányuló török „segély-flottilla” akció feltartóztatásának ügyében.
A Zsidó Nemzeti Demokrata Tanács (NJDC) nevében Ira Forman abbéli meggyőződésének adott hangot: biztosak benne „Izrael mindenre kiterjedő vizsgálatot fog kezdeményezni a tragikus eset kapcsán, mely épp úgy mentes lesz a részrehajlástól, mint a korábbiak hasonló vizsgálatok”.
Minden nemzetnek joga van az önvédelemhez – jelentette ki –, most sem történt más, Izrael megvédte parti vizeit.
Matthew Brooks, a Republikánus Zsidó Koalíció (RJC) ügyvezető igazgatója szerint: nem került volna sor a tragikus összecsapásra, ha a török hajó utasai valóban olyan szándékkal jöttek volna, mint amilyeneket elindulásukkor hirdettek, azaz békességgel és segítőkészséggel. A Rágalmazásellenes Liga két vezetője, Robert G. Sugarman és Abraham H. Foxman pedig felhívást intézett a világ országaihoz azt kérve: ítéljék el a flottilla szervezőit, akik nyilvánvalóan kiprovokálták a konfliktust.
A Közügyek Zsidó Tanácsának (JCPA) elnöke, Conrad Giles, illetve a szervezet tiszteletbeli elnöke, Steve Gutow rabbi közös nyilatkozatban hangsúlyozta: a véres eseményekre nem került volna sor, ha az akció résztvevői követik a haditengerészet utasítását és behajóznak az izraeli Asod kikötőjébe.