Elkészült Athén első holokauszt emlékműve
Helena Smith / Guardian
A helyszín közel van ahhoz a zsinagógához, ahol a zsidókat egykor elfogták. Az ünnepséget sajnos antiszemita támadások közepette tartják
Közel 70 évbe telt, de végre elkészült a görögországi holokauszt áldozatainak emlékműve. Athén az utolsó Európai Uniós főváros, amely megemlékezik a nácizmus áldozatairól.
„Nehéz volt összehozni, de most kész van, és az üzenet egyszerű: nem felejtettünk és nem felejtünk”, mondta Benjamin Albalas, az Athéni Zsidó Közösség elnöke.
Görögország arányosan több zsidó polgárát veszítette el a Végső Megoldás eredményeként, mint csaknem az összes többi európai ország a második világháború idején. A nácik nagyjából 65.000 férfit, nőt és gyermeket deportáltak Auschwitzba 1941 és 1944 között. Körülbelül 1000 athéni zsidót küldtek koncentrációs táborokba 1944 áprilisában, miután több ezren elmenekültek vagy bujkáltak. Két hétig sínylődtek a vonaton, mire megérkeztek.
A helyszínen Dr. Josef Mengele várt rájuk. „320 férfit és 328 nőt választott ki saját kutatásai céljából”, írja Mark Mazower történész a Hitleri Németország című művében. „A többieket azonnal gázkamrába küldték, majd krematóriumban elégették.”
Görögország zsidó közössége sokáig küzdött az emlékműért. A közösségnek az athéni önkormányzat néhány éve egy kis telket adott, amelyről kilátás nyílik arra a díszes temetőre, ahol Periklész tartotta híres temetési beszédét az i.e. 431-ben, a peloponnészoszi háborúban megölt athéniak emlékére. A hely bizonyos szempontból a szabadság, egyenlőség és demokrácia szellemére utal.
Ennél is szimbolikusabb, hogy a park közel van a Melidoni utcához, ahol ételosztásnak álcázva a nácik csapdába csalták a helyi zsidókat.
Holocaust_memorial_athen.jpg
Az athéni holokauszt emlékmű széttört Dávid-csillagot formál
Az emléktábla a híres görög-amerikai művész, DeAnna Maganias munkája, amelynek felirata Elie Wiesel üzenetét közvetíti: „Az ember embertelensége az ember ellen”. Az emléktáblát egy Dávid-csillagra helyezték. A szimbólum csúcsai iránytűként mutatnak a görög városokra és falvakra, ahonnan több tízezer zsidót gyűjtöttek össze és deportáltak. A közösség az egyszerűségre és az ötletes tervezésre helyezte a hangsúlyt.
„A zsidó hagyományokat figyelembe véve ezen emlékmű a halált és a halál emlékét juttatja eszünkbe a maga nyugodt, csöndes módján.”, mondta a közösség egyik tagja, aki az építésre kiírt nemzetközi pályázatot felügyelte. A márványemlékmű, amelyet egy gyógynövény kertben helyeztek el, egyben a gyógyulásról is szól. Hat darabja háromszögű, amelyek a széttört Dávid-csillagot szimbolizálják, a középső elem azonban masszív hexagonális tömb, amely sértetlen maradt, és az újjászületést, túlélést jelképezi.
„A gyógynövény kert a gyógyítás szimbóluma”, mondja Maganias. „A látogatók körbejárják az emlékművet. A csillag ágai megmutatják, mely városokból és falvakból hurcolták el az áldozatokat, a gyógynövények illatai pedig emlékeztetnek minket a történtekre.”
Az emlékmű válasz az utóbbi idők gyakorivá vált zsidóellenes támadásaira. Januárban Kréta történelmi zsinagógáját próbálták felgyújtani, és az egész országban megrongáltak zsidó temetőket. A hírhedt neonácit, Constantine Plevrist faji erőszakra való felbujtással vádolják, mert egy könyvében Hitlert éltette, a legfelsőbb bíróság azonban felmentette.
„Az antiszemita jellegű támadások száma növekszik, és attól félünk, hogy még több lesz Görögország gazdasági válsága okán”, mondta David Saltiel, az ország több ezer főnyi zsidóságát összefogó Központi Zsidó Tanács elnöke. „Különösen rosszul érint minket a legfelsőbb bíróság döntése. Ezt az emlékművet a város számára építtettük, és arra figyelmeztet mindenkit, hogy mi történik, ha egy társadalom elveszti a toleranciát a tőle különböző emberek felé.”
A görögországi emlékművek szakértője, Mary Michalidou egyetért azzal, hogy Athén holokauszt emlékműve megkésett. „Jó lett volna, ha korábban készül el, de az elhelyezkedése, esztétikuma és az általa közvetített szimbolika nem is lehetne jobb. Európa legkifejezőbb holokauszt emlékművei közé tartozik.”